Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-534

531. orsfagosülés 1891. Julius 18-íin, szombaton. 97 törvényjavaslat mellett is egyik lényeges és nagyon kedveltnek látszó érvííl használtatott, gőt mintegy, a közvéleményre való hatás gyakorlásaként mesterségesen és czélzatosan hirdettetett, hogy a vármegyék, a törvényhatóságok nagy többsége is az álamosítás mellett foglalt állást. Úgy gondolom, hogy úgy ez az indok, mint az államosítás mellett a t. kormányelnök úr által és a t. többség által felhozott érvek kellő czáfolatban részesültek az általános vita folyamán és mi ezen az oldalon, mint a törvényjavaslatnak elvi ellenzői, kétségbevonhatlanúl kimutattuk, hogy ez az állítás legalább is nem felel meg abban a mértékben a valóságnak, mint azt elhitetni akarták. (Úgy van! a szélső bahldahn.) Különben sincsen annak az az értéke, a melyet neki a t. kormányelnök úr és a t. többség tulajdonított. Hiszen Irányi Dániel t. képviselőtársam szép és hazafias beszédében kimutatta, hogy míg 16 vármegye nyilatkozott a törvényjavaslat, illetőleg az államosítás ellen: addig csak 17 vármegye írt fel iamosítás mellett s így az államosítás mellett nyilatkozó vármegyék száma csakis egy gyei haladja túl azon vármegyék számát, melyek a törvényjavaslat ellen nyilatkoztak. Igaz, a t, ministerelnök úr, Irányi Dániel t. képviselőtársam beszédére vál iszolva s számítását nem kifogásolva, azon újabb állítást tette, hogy nemcsak a képviselőházhoz, hanem ő hozzá is, mint belügyministerhez küldtek a vármegyék feliratokat, illetőleg felterjesztéseket és a mint monda, ezt körülbelül 19 vármegye tette volna. Ezeket a felterjesztéseket, a képviselőházhoz intézett feliratokhoz hozzászámítva, nem 17, hanem 36 vármegye nyilatkozott és írt volna fel az államosítás mellett s így szerinte a vármegyei törvényhatóságok nagy többséggel az államosítás mellett nyilatkoztak volna. Ámde, t. ház, én zárbeszédemben a t. ministerelnök úr ezen állítására és számítására reflectáltam és megmondottam, hogy ezen számítás talán tévedésen alapszik, mert valószínűleg ugyanazon vármegyék, melyek az államosítás mellett nyilatkoztak, felterjesztéseiket nemcsak a képviselőházhoz, hanem a belügyminister úrhoz is felküldötték. Miután a t. ministerelnök úr számításának tévedésen alapuló voltára tett megjegyzésemre sem állítását fenn nem tartotta, sem pedig az enyémet meg nem czáfolta, hanem ezen megjegyzésemet teljesen nyilatkozat nélkül hagyta, azt hiszem, nem jogosulatlan azon feltevésem és következtetésem, hogy mégis Irányi Dániel t. képviselőtársamnak lehet e kérdésben igaza. De ha talán nem, vagy nem egészben úgy volna is, mindenesetben legalább annyi bizonyos, hogy a dolog nem áll egészen tisztán. Az igen t. ministerelnök úr talán maga is észrevette azt, hogy számításaiba hiba csúszott be, mert különKÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. XXVI. KÖTET. ben számításai téves voltára tett megjegyzésemet bizonyára nem hagyta volna nyilatkozat nélkül. Ugyanazért, hogy tisztán lássuk a dolog mibenlétét, tán nem lesz felesleges a kérdéssel újabban foglalkozni és lehetőleg bővebben megvilágítani azon körülményt, hogy vájjon mennyi hát azon megyék száma, a melyek az államosítás mellett nyilatkoztak és minő értékkel birnak azok. (Halljuk!) Ezt, t. ház, annyival szükségesebbnek tartom felderíteni, mert azon állítás, hogy a vármegyék többsége írt fel az államosítás mellett, még most is folytonosan tartja magát, sőt tán czélzatosan folyton hirdetve és terjesztve lett a közönségben. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hogy valóságban miképen áll a dolog, vagyis hogy mennyi azon törvényhatóságok száma, a melyek az államosítás mellett nyilatkoztak, annak megtudása végett is, a különben nem e czélból, beszédem végével leadandó határozati javaslatom módot és alkalmat szolgáltat. A mi pedig az államosítás mellett felírt törvényhatóságok nyilatkozatainak belső értékét illeti, szerintem annak bírálatánál három szempontból kell kiindulni, három kérdés kíván határozott világos feleletet. Az első kérdés az, hogy kik hozták a határozatot és a független elem mily részben vett részt a közgyűlésen, miképen keletkeztek a határozatok, minő érdekek és befolyások adtak annak életet? A második kérdés az, hogy feltétlen- e a megyék azon állásfoglalása vagy feltételes és ha feltételes, minő feltétellel nyilatkozott egyik vagy másik megye az államosítás mellett? A harmadik kérdés, hogy volt-e a megyének, illetőleg megye közönségének elég ideje arra, hogy átgondolja ezen kérdést és a törvényjavaslat fölött nyilatkozhassak, vagyis a nyilatkozatra egyedül jogos és helyes megyei közvélemény kifejlődhetett és megerősödhetett-e? {Úgy van! a szélső baloldalon.) Az első kérdésre igen természetesen csak a helyi viszonyoknak a megyei bizottság miképen való megalakulásának és a közgyűlésen résztvevőknek ismerése után lehet csak feleletet adni. A második kérdésre magok a felíratok adnak feleletet, hogy azon felíratok szerint minő feltétel alatt történt a megyék állásfoglalása. Erre nézve bátor leszek a t. háznak a kérvényi bizottság által benyújtott és a törvényhozás tagjai között kiosztott 25. sorjegyzékből az illető megyék feliratának rövid tartalmát felolvasni, mely a következő (Halljuk! Halljuk! Olvassa): Temes, Krassó-Szörény, Esztergom, Győr, Szolnok-Doboka, Grömör és Kishont, Trencsén, Sopron és Zólyom vármegye közönsége a közigazgatási tisztviselők kinevezését, az önkormányzati hatáskör bővítését, a közszabadság biztosítását, a közigazgatási bíróság szervezését 8 a szolgálati pragmatika megalkotását kéri. is