Képviselőházi napló, 1887. XXVI. kötet • 1891. julius 14–augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-534

9g 534. országos ülés 1891. jnlins 18-án, szombaton, Én tehát, azt hiszem, hogy nem lehet jogosultsága azon állításnak, hogy e törvényhatóságok e javaslat mellett nyilatkoztak volna, sőt még azt sem lehet jogosultan állítani, hogy ezek az államosítás mellett nyilatkoztak volna, hanem az igazság az, hogy ezek feltételesen nyilatkoztak az államosítás mellett, (Igazi Úgy van! a szélsőbalon.) vagyis azon világos kikötéssel és feltevéssel, hogy a közszabadság tekintetében szükséges garantialis javaslatok a szőnyegen levő törvényjavaslattal együtt alkottassanak meg és emeltessenek törvényerőre. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A harmadik kérdésre, hogy volt-e a megyei közönségnek elég ideje a javaslattal behatóan foglalkozni és annak intézkedéseiről megfontoltan nyilatkozni, azt hiszem, könnyű a felelet, mert annyi ideje nem volt, hogy a megyékben nyilatkozatra egyedül jogosult közvélemény ez iránt kifejlődhetett és megérlelődhetett volna. (Igás! Úgy van! a szélsőbalon.) Hiszen maguknak a törvényhozás tagjainak sem volt szabad annyi idejük, hogy a javaslatot és a bizotsági jelentést alapos, beható és megfontolt bírálat tárgyaivá tehették volna. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Ennek igazolásául hivatkozom arra, a mi itt e házban történt, hogy midőn Eötvös Károly képviselőtársunk beszédében a 135. §-t felemlítette, mint olyat, a mely alkotmányunk egyik sarkalatos törvényét adja fel, a háznak igen tekintélyes tagjai a bizottsági jelentés után nyúltak, hogy azt elolvashassák. Mit bizonyítanak e tények? Ezek a tények bizonyítják egyfelől azt, hogy a megyéknek az államosítás mellett való nyilatkozataira a helyes és komoly törvényhozás szempontjából és a fenforgó viszonyok és körülmények közt súlyt fektetni nem lehet; (Igaz! Úgy van! a, szélsőbalon.) másfelől bizonyítják azt, hogy a nagy reform hangoztatása és ennek kifolyásaként a közönség közé dobott és czélzatosan terjesztett, hangzatos szavak után a közönség már egyszer jót is remélve, vakon hitt az ígéreteknek: e hangúlatot felhasználva lepte meg a t. ministerelnök úr az országgyűlést és a nagyközönséget e törvényjavaslattal. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És ezt bizonyára azért tette, hogy az alatt, a míg a nagyközönség elkábúlásából felocsúdik, módja és alkalma legyen azon eszközökkel, a melyeket használ, a törvényjavaslatot keresztülhajtani. Ebből magyarázható azon lázas sietség, a melynek okát hiába kérdeztük a t. ministerelnök úrtól, melyet azonban mégis következetesen és mereven alkalmaz a törvényjavaslat tárgyalásánál. Hihetőleg attól való féltében, nehogy — a nagyközönség — az alkotmány és közszabadság veszélyeit felismerje és hangos tiltakozásával a törvény megalkotásában megakadályozza. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem hiszem és nem hihetem, hogy találkozott volna csak egyetlen egy vármegye is, a mely meglepetés és befolyásolás nélkül s ha a gondolkodásra elégséges idővel rendelkezik, az államosítás mellett nyilatkozott volna. Mert bizonyára szomorú jelenségnek tartaná mindenki és valósággal az is volna, ha a vármegyék független^gondolkodású és a gondolkodásra kellő idővel rendelkező tagjai önmaguk mondanának le önkormányzati jogukról és adnának magukról szegénységi bizonyítványt, mely szerint sem az állami administratiot teljesíteni, sem pedig* a kor kívánalmainak megfelelő helyes közigazgatást kiszolgáltatni nem képesek. És tennék ezt a nélkül, hogy megmondanák az okát, vagy legalább megjelölnék azon föltételeket és kellékeket, a melyek mellett egyikrej mint a másikra képesek volnának. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez nem volna egyéb, mint politikai és társadalmi életünk beteges állapotának igazolása. Én nem hiszem, hogy a tizenhat évi szabadelvű kormányzat, a polgárok szívéből a jogés szabadságszeretetet és az ezekhez való ragaszkodást teljesen kiirthatta és a közérzííletet annyira megronthatta volna. Furcsának fog tetszeni, t. ház, különösen a mai modern gondolkozás mellett az, hogy én a vármegyéknek az államosítás melletti nyilatkozatait nem is tartom törvényesnek, hogy ők ebben az irányban nyilatkozni nem voltak jogosítva, legalább a választási elv és bizalom természete és lényege ezt kizárja. Hiszen a törvényhatóságok nemcsak a saját maguk által élvezett jogokról, hanem közvetve a választók jogairól is lemondtak. De nincs is olyan törvény, mely a törvényhatóságokat ilyen határozat hozatalára feljogosítaná. A megyei Önkormányzattól szóló 1886-iki törvényben taxatíve fel vannak sorolva azon esetek, melyekben a törvényhatóságok határozni jogosítva vannak; azok között ez az eset nem fordul elő. A föli'rati jogban pedig ezen jogfeladási határozathozatal bele nem magyarázható. Midőn tehát így áll a dolog ; midőn^ azt látjuk, hogy azon állítás, melyet a t. ministerelnök úr tett, de a melyet fenn nem > tartott, legalább is el nem fogadható: akkor kétséges az is, hogy a törvényhatóságok nagy többsége az államosítás mellett nyilatkozott volna; de kétségtelen tény, hogy ezen nyilatkozatoknak j olyan értéke, minőt a t. kormány és t. több{ ség nekik tulajdonít, nincs meg. (Igaz! a széhö| balon.) E szerint az az állítás nem jogosult és így