Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1887-528
528. országos ülés 1891. Julius 11-én, szombaton. 433 felett ítéletet mondhatván, mindezen javaslatok egyidejűleg legyenek életbeléptethetők. < A határozati javaslatnak ez a része is épen olyan ellentétben áll a javaslattal, mint a többi határozati javaslat, (Úgy van! jobb felől. Ellenmondások a szélső haloldalon.) Ugron Gábor: Talán elkerülte a t. ház ügyeimét, hogy az elnök úr tévedni méltóztatott, midőn elmondta a törvényjavaslat czímét, a mely fölött a szavazást meg kell ejteni. (Nagy zaj.) Arra kérem a t. elnök urat, hogy a kérdésbe ne a bizottsági jelentés első lapján levő czímet, a mely most már csak létezett, hanem azt a czímet méltóztassék felvenni, a mely így szól: »a vármegyei közigazgatás rendezéséről*. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Elnök: T. ház! A bizottsági javaslat képezi a tanácskozás tárgyát, mikor tehát czímrőí van szó, akkor a bizottság javaslata szerinti czím jön szavazás alá. Minthogy a tárgyalás alapját a bizottság jelentése képezi, azt kell kérdeznem, hogy azon törvényjavaslat, melyről a bizottság jelentését beadta, elfogadtatik-e a részletes tárgyalás alapjául: igen vagy nem? (Úgy van! jobb felől.) Madarász József jegyző: B. Prónay Dezső! B. Prónay Dezső: T. ház! (Halijuk! Halljuk!) A házszabályokhoz kívánok szólani. (Nagy mozgás jobb felöl.) Nézetem szerint Kemény Pál képviselőtársam indítványa oly természetű, mely lényegében halasztást tartalmaz, a miért is azt mindenekelőtt kell szavazásra kitűzni. (Helyeslés a szélsőbalon.) Én tehát kérem a t. házat, méltóztassék e tekintetben a házszabályoknak megfelelően eljárni s elfogadni azt, hogy mindenekelőtt Kemény Pál képviselőtársam indítványa boesáttassék szavazás alá, miután az azt kívánj ii, hogy mindaddig, a míg bizonyos benne felsorolt törvényjavaslatok nincsenek benyújtva, a ház a szőnyegen levő törvényjavaslat tárgyalását szüntesse be. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Ez halasztás s annyit jelent, hogy a kormánynak legyen ideje benyújtani azon törvényjavaslatokat, a melyek a határozati javaslatban meg vannak nevezve. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Kérem tehát a t. házat, méltóztassék legelőször Kemény Pál képviselőtársam határozati javaslatát szavazás alá bocsátani. (Helyeslés a szélsőbalon.) Elnök: Nem az discutialandó itt, hogy a dolog ethymologicus értelme szerint mi van a dologban, hanem az, hogy a ház szabályai szerint mi a beadott határozati javaslat? A házszabályok pedig általános halasztásokat nem ismernek. (Úgy van! jobb felől. Mozgás a szélső baloldalon.) Kemény Pál képviselő úr határozati javasKÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. XXV. KÖTET. lata szerintem ép oly természetű, mint a többi határozati javaslat, miután azokkal majdnem szórói-szóra egyezik és esak a conclusioja más. (Úgy van! jobb felöl.) Madarász József jegyző: Thaly Kálmán ! (Zaj.) Thaly Kálmán: Igen kérném a t. elnök urat, hogy Kemény Pál képviselőtársam határozati javaslatát felolvastatni méltóztassék, mert uem tudjuk miről van benne szó, mert annak több pontja is van. (Helyeslés a szélsőbalon.) Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Gróf Apponyi Albert! Gr. Apponyi Albert: T. ház! Azt hiszem, hogy mindnyájunknak óhajtása, az, hogy a szavazásnál szigorúan a házszabályokhoz alkalmazkodva járjunk el. (Helyeslés.) Kétségtelen ugyan, hogy a dolog érdemére nézve a többségnek akarata érvényesülni fog, hanem az eljárásban s így a szavazás sorrendjében is a házszabályoknak rendeleteit meg kell tartani. (Helyeslés a baloldalon.) Azt hiszem, hogy a házszabályok értelmében ellenindítványnak csak az vehető, a mely a dolog érdemére nézve az előterjesztéssel ellentétes álláspontra helyezkedik; oly indítvány pedig, mely a dolog érdemére nézve egyáltalában nem tartalmaz intézkedést, hanem csupán a tárgyalás időpontjára vonatkozik, igenis halasztási indítvány. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Már pedig Kemény Pál képviselőtársam javaslata, ha annak szövegét jól hallottam a zajban, nem tartalmaz a törvényjavaslatra nézve semmit, sem azt, hogy a ház azt elfogadja, sem pedig azt, hogy ne fogadja el. A határozati javaslat lényege az, hogy a tárgyalás fnggesztessék fel addig, míg az abban felsorolt javaslatok be nem adatnak. Én azt hiszem, t. ház, hogy ez evidenter halasztási indítvány és ennek folytán bátor volnék kérni a ház t. elnökét, hogy méltóztassék a házszabályok értelmében — hisz az végeredményében úgy sem változtat semmit a dolgon — első sorban Kemény Pál t, képviselőtársam indítványát szavazásra feltenni. Ha ez elfogadtatik ; annak meglesz a maga consequentiája ; ha pedig elesik, akkor történjék a szavazás a törvényjavaslat érdemére. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Elnök: Én azért voltam bátor azt a javaslatot tenni, a melyet tettem, mert nem az áll a határozati javaslatban, hogy: »Halaöztassék el«, de az, hogy: »Szüntettessék be«. Kemény Pál; Mindaddig, míg stb. Thaly Kálmán: Feltételesen. Elnök: Engedelmet kérek, nem ez áll benne. Fel fogom olvasni a határozati javaslat szövegét. (Olvassa): »A t. ház a jelen törvényjavaslat tárgyalását szüntesse be«. (Közbeszólások 55