Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-528

432 68*. orsfíiffos Illés 1391. Juliiig 11-én, szombaton. Eötvös képviselő úr és mások e vita alatt becs mérelték az aristokratia befolyását a nemzeti ügyekbe és kereken kimondotta a hazafiatlanság vádját. (Felkiáltások a szélső balról: Sokra ki is lehet mondani!) Igen jól tudja mindenki, a mit Eötvös Károly képviselő úr mondott, hogy a hazában senkinek, a haza egy polgárának sincs előjoga másokkal szemben, azon egynek kivéte­lével, mely szerint egyes családok tagjai a fő­rendiházban megjelenhetnek. (Úgy van! jobb felöl.) Ne méltóztassék tehát ezért egyes csa­ládokat és egyes egyéneket kiszakítani s azokról kicsinylőleg nyilatkozni. (Helyeslés a jobboldalon.) És ha nem is méltóztatnak egyebet mondani, elég az a vád. melyet Eötvös Károly képviselő úr emelt, hogy az aristokratia a múltban a nem­zet ellen fordult, hogy annak tagjai nem vettek részt azon adakozásokban s alapítványokban, melyek a nemzeti intézmények létesítésére tétet­tek ; mert méltóztassanak elolvasni a történelmet és a Corpus Jurist s meg fogják találni azon alapítványoknak törvénybe iktatását, melyeket a főnemességi családok tagjai épen úgy, mint a köznemesek tettek. (Úgy van! jobb felől.) Ezt szükségesnek tartottam a tényeknek megfelelően rectincálni. (Helyeslés a jobboldalon.) A fő ok azonban, a miért ma felszólaltam, az, hogy Eötvös Károly képviselő úr jónak látta kicsinylőleg szólani a magyar parlamentről, azt mondván: a kormányt vezeti a bécsi udvar, a kormány azt teszi, a mit a bécsi udvar kíván; a többséget vezeti a kormány, ez azt teszi, a mit a kormány akar. (Halljuk! Halljuk!) Ezt a valónak meg nem felelő állítást szó nélkül nem hagyhatom (Halljuk!) s azért kénytelen vagyok ellene tiltakozni. (Helyeslés a jobboldalon.) Kény-. telén vagyok ez ellen felszólalni a kormány nevében; mert a kormány megteszi kötelességét mind a két irányban. Megteszi épen úgy a koronás király, mint a nemzet irányában. (He­lyeslés a, jobboldalon.) De kénytelen vagyok felszólalni ez ellen a többség tagjainak szem­pontjából is. (Helyeslés jobb és bal felöl.) Ha mi tiszteletben tartjuk az önök meggyőződését és elhiszszük, hogy önök meggyőződésük szerint járnak el, legalább ugyanezt követelhetjük mi is magunknak. (Élénk helyeslés a jobb- és a bal­oldalon.) Kénytelen vagyok ez ellen felszólalni továbbá a választók miatt is; (Helyeslés a jobb­oldalon.) mert a választókról kicsinylőleg vagy úgy nyilatkozni, hogy nem meggyőződésük sze­rint adják szavazatukat képviselőikre, valóban méltatlan. (Helyeslés jobb felöl.) Ez esetben a választók nevében kell tiltakoznom. (Élénk helyes­lés a jobb- és baloldalon..) Ha azt akarjuk, hogy a magyar parlamen­tet tiszteletben tartsák az ország határain belül és kivtíl, első sorban nekünk kötelességünk ezt tenni úgy felszólalásainkban, mint eljárásunkban. (Élénk helyeslés a jobb-és a baloldalon.) Meg va­gyok győződve, hogy a nemzet nagy zömében él a parlament iránti tisztelet és azt ily kicsinylő nyilatkozattal megzavarni vagy megsemmisíteni nem lehet. (Élénk helyeslés, a jobb- és a baloldalon.) Magára a szőnyegen levő kérdésre már tegnapelőtt nyilatkozván, ismételve kérem a t. házat: méltóztassék a törvényjavaslatot álta­lánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfo­gadni. (Helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom, (Éljenzés.) következik a szavazás. Mielőtt azonban a szavazásra vonatkozólag fel­tennem a kérdést, már most kell jeleznem, hogy °20 tagnál több képviselő a névszerinti szavazást hétfőre kívánja áttétetni. (Halljuk! Halljuk!) Minthogy az ellenindítványokat ismeri a t. ház, azt hiszem, hogy azt felolvasottnak méltóztatnak tekinteni. (Helyeslés.) A kérdés az lesz: Elfogadja-e a ház a közigazgatási bizottság jelentésének alapján a közigazgatás és az önkormányzat rendezéséről a vármegyékben« szóló törvényjavaslatot általá­nosságban a részletes tárgyalás alapjául: igen vagy nem? Ezen kérdés fog névszerinti szavazás útján eldöntetni és minthogy a törvényjavaslattal a határozati javaslatok mind ellentétben állnak, annak elfogadása esetén, természetesen az ösz­szes beadott határozati javaslatok el fognak esni. (Ellenmondás a szélsőbalon. Felkiáltások: Van halasztási indítvány is!) Engedelmet, én olvastam a határozati javas­latokat; de a házszabályok olynemtí halasztást, hogy vettessék el a javaslat s helyébe más csi­náltassék, nem ismernek ; legfeljebb ismerik az osztályokhoz való visszautasítást és a tanácsko­zások addig való felfüggesztését. Kemény Pál: A kérdés feltevéséhez aka­rok szólni. (Nagy zaj.) Logikai következetlensé­get látok a kérdés feltevésében, mert ha az én határozati javaslatom nem első sorban bocsátta­tik szavazás alá, akkor ha a javaslat már elfo­gadtatott, nem lehet elhalasztani annak tárgya­lását. (Ellemondás. Nagy derültség a szélsőbalon.) Elnök: A képviselő úr által beadott hatá­rozati javaslat. így szól: »A képviselőház a jelen törvényjavaslat tárgyalását szüntesse be.« Ez tehát magában véve is ellentétben van a javaslattal. A határozati javaslat többi része pedig így hangzik: »és utasítsa a belügyminis­tert arra, hogy a közigazgatás reformálására vonatkozólag mindazon törvényjavaslatokat ké­j szirtessé el, melyeket a t. háznak 1890. már­j czius hó 17-én tartott ülésében nyilvánosan 1 megígért, hogy így jövendő közigazgatásunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom