Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-512

olá, országos ftlés 1891. Juiiius 28-án, feedden. Sí nem lehet jutni, mint arra, hogy attól a concurrentiától meg kell szabadiílni. Már most 1895-ljen bekövetkezett volna a megváltás és tegyük fel, Thaly Kálmán t. képviselő barátom számítása szerint 5%-os papirrentével történt volna ez. Csináljunk egy rövid számítást. A 165,000.000 állag 1895-ben is kell, hogy megmaradjon, ;tz nem diminuálható. Az, hogy öt és fél perczentes tőkésítéssel kell a vasútat beváltani, törvényben biztosított szerződésen alapúi. Tehát a megváltási quota 1895-ben ugyanaz, a mi ma. Malmost mi következik abból, ha én 1895-ben 165 millió forint tőkét papirrentével ki akarok fizetni ? Hiszen ha Magyarország 165 milliónyi új renteadósságot akar eontrahalni, van-e egyetlen egy íinanciere a világon, a ki be nem látja azt, hogy ezen 165 millió forint beszerzése— appro ximativ számítással beszélek — legkevesebb 200 millió forint papirrente kibocsátását kell hogy maga után vonja. A 200 millió 5%-os papirrente évi kamatja 10 millió forint, tehát 400.000 forinttal több évenkint, mint a 9,600.000 forint, a melyet évenkint fizetünk a jelen szerződés szerint. E mellett amaz annuitás örökké tart, nincs 75 évhez kötve, egyetlen előnye csak az, hogy convertálható. De ha 200 millió forint árú rcnte a külföldi piaczra kibocsáttatik, méltóztassanak megnézni, hogy az 5%-os papírjára dék, a mely ma parin felül áll, mily cursussal fog jegyeztetni holnapután; vissza fog menni 79—80 forintra. És ne feledjük azt sem, hogy ha 200 millió forint papirrentét kibocsátunk, ennek nyomában a kamatláb mennyit fog emelkedni és tessék kiszámítani, hogy ha a mai viszonyok közt Magyarországon a kamatláb felszökkenne, a közgazdasági szempontból az országra nézve mily kátránynyal járna. A kik ily coneret tervekkel állnak elő, azoknak így kell a számítást megcsinálni, nem pedig úgy, mint Törs Kálmán t. barátom tette, a ki azt mondta, hogy 75 év múlva s

/* milliárdot fogunk kifizetni. Mert az elfogadott finánctörvények szerint azt is fel kell venni, a mit 75 év alatt a vasút jövedelmezni fog és csupán az a kérdés merül fel, hogy 75 év múlva megtaláljuk-e differenciáját annak, hogy a 165 millió frt tőkeérték kikerííl-e, igen vagy nem ? És ehhez hozzá kell még vennünk, hogy mi az a 75 év alatt előálló közgazdasági előny, a melyet mi az által nyerünk, hogy a tarifát egészen kezünkben tartjuk és ezen bő közlekedési eret Magyarország számára felhasználjuk. Hetvenöt év, igaz, nagy idő, de méltóztassanak megengedni, hogy ezzel szemben talán jogosult épen a mai generationak azon feljajdúlása, hogy Magyarország a legközelebbi 20 év-alatt nagy átalakuláson ment keresztül s ez a generatio már óriási nagy befektetéseket vállalt magára, hogy a magyar államot consolidálja, hogy a közlekedést államosítja, hogy egyáltalában hasznos befektetéseket eszközöljön. Helyes dolog az, t. ház, hogy mindent egy generatio vállára rakjunk

1

? Nem jogos törekvés-e az, hogy oszszuk meg a terheket azzal is, a ki majd élvezni fogja azok gyümölcseit, oszszuk meg azt a terhet, a mit egy generatio el nem bir?Mert valahogy csak elő kell ezt a 165 milliót teremteni, ha elvileg egyek vagyunk, már pedig egyek vagyunk az iránt, hogy államosítani kell a vasutat. Ha pedig rövidebb idő alatt akarjuk megfizetni ezt a váltási összeget, természetes, iiogy nagyobb lesz az annuitás összege is. De azt mondják egy oldalról, hogy az a hátrány is van, hogy ily hosszú idő alatt a kamatláb leszállását nem lehet kizsákmányolni, más oldalról pedig azt, hogy lehetnek találmányok vagy lehet háború. Nyilvánvaló dolog, hogy ez a két fogalom nemcsak nem parallel, hanem egymást homlokegyenest kizárja. Mert a ki azt hiszi, hogy kamat reductio fog előállani, az nem számol azzal az eshetőséggel, hogy háború fog lenni, vagy találmányok fognak létrejönni, mert háború esetén kamatreductio nem áll elő. Nézetem szerint kettő közt van az igazság s az élet viszonyai fogják nivebirozni a helyzetet. De menjünk tovább. Azt mondják, hogy találmányok jöhetnek létre, hogy az emberi ész tökéletesíti a mostani közlekedési eszközöket, lesz léghajózás, vagy bármi más; tehát megtörténhetik az is, hogy ez a vasút értéktelenné válik. Már most kérdem, hogy ha ezen 165 millió értékű vasútat rentével váltjuk meg, akkor már megakasztjuk a találmányokat? Hiszen ennek lehetősége épúgy fenforog akkor is, akár rentével váltjuk meg ezen vasútat, akár járadékkal : az mindegy. Ha mi a találmányoktól félünk, akkor egyáltalában ne fogjunk" a vasutak államosításába. A ki attól fél, hogy holnapután repülőgép és azután meg léghajó-közlekedés lesz, az ma ne építsen hajót, vagy ne vegyen vasútat magának, mert a saját számítása szerint rossz üzletet csinál. De, t. ház, egyetértünk abban, hogy ezen vasút államosítandó, hogy azt meg kell venni: akkor ennél a kérdésnél, vájjon drága e ezen vasút vagy nem, a találmányok kérdése, nézetem szerint, mint coefficiens számításba absolute nem vehető. Felvettetett, t. ház, az elsőbbségi kérdés is. Az elsőbbségi tulajdonosokkal szemben nem tudom, micsoda injuria követtetik el, ha egyéb nem, mint az a tény, hogy tapasztaltam, hogy a kereskedelmi minister úrnak politikája bizo4"