Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1887-524

524. orss»égo«s ftJés 1891. Julius 7-én, keddien. 323 Voltak többen, a kik a kinevezési rendszer mellett democraticus szempontból nyilatkoztak, így a többi közt Veszter Imre t. * képviselőtársam, gáncsolva a megyéket azon szűkkeblűség miatt, melyet a tisztviselői állások betöltésénél követnek, a mennyiben nem az arra termettséget, hanem a családi összeköttetéseket tartják szem előtt. Senki sem hibáztatja nálamnál jobban azon megyéket, a melyeket e szemrehínyás még máig is megillet. I)e kérdem t. képviselőtársamtól, vájjon szabad-e valamely vár őrségének a hűségére és vitézségére bízott erősséget azért adni fel, mert a tisztek, a kik vezérlik, az ári osztályból valók, — feladni azt az erősséget, mely urat és közembert, közelről és távolról egyaránt véd? (Élénk tetszés a szélsőbalon.) Nem inkább illő és hazafiasabb-e megvárni míg az igazság érzete át fogja hatni még azokat is, a kik attól távol állanak, hogy azután egyesűit erővel tovább folytathassuk a védelmet, nem tekintve születésre és nemzetiségre, hanem csupán az érdemeket tartva szemünk előtt. (Igaz! ügy van! a szélsőbalon.) Hiszen ha 1848. előtt mindazok, a kik a politikai jogokat nélkülözték, úgy gondolkoztak volna; ha az absolut hatalomnak, a mely talán ily szellemű demoeraticus intézményekkel szívesen megajándékozta volna az országot, alkotmányt, szabadságot védő intézmények feláldozása fejében; ha mondom, igy gondolkoztak volna: vájjon megtartottuk volna-e alkotmányunkat e mai napig? (Tetszés a szélső baloldalon.) De szerencsénkre nem így gondolkoztak, hanem elmondták Erdélyi János egy szép költeményének kezdő szavait: »Miért szeretlek oly hőn szülőföldem, hazám, Apoltaian virágként ki búsan származám, Ah, mert szerelmed oh hon, Isten lehelte rám, Azért szeretlek oly hőn, szülőföldem, hazám! (Tetszés a szélső baloldalon.) Várjon tehát t. képviselőtársam, míg az igazság érzete behatol azon megyékbe is, a melyeket szemrehányással illet és ott is csak érdem és képesség fog tekintetbe vétetni a tisztviselők választásánál, addig ne áldozza fel azon intézményt, mely őseinknek századokon át védmíívű! szolgált. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Es most átmegyek beszédem tulajdonképeni tárgyára. T. ház! A magyar közjog egyik régi alapelve, hogy míg a törvényeket a királylyal együtt az országgyűlés alkotja: addig azoknak végrehajtását a kormány felügyelete alatt a törvényhatóságok eszközlik. A magyar nemzet ugyani? nem értebe azzal, hogy csupán meghozza a törvényeket, azoknak végrehajtását pedig a király embereire bízza, hanem megfelelő részt kívánt venni az országos jogszabályoknak foganatosításában is, (ügy van! Igaz! a szélső baloldalon.) a kormányt csapán a felügyelet és ellenőrzés joga illetvén, a melynek alapján a törvénybe ütköző határozatokat megsemmisíthette és a mulasztások pótlását elrendelhette. Hogy az irányt, sőt utasítást is többmnre Bécsből nyerő kormányszékek és az ország törvényeit és a nemzet jogait védő megyék között gyakran összeütközés történt, az igen természetes. Es ezen küzdelem változó szerencsével a legújabb korszakig tartott. Nem állítom én, hogy az igazság mindig a megyék részén volt. Történt bizony nem egyszer, hogy ezek hol a törvényesség, hol saját hatáskörükön túlléptek, a, mit részint a, nem független kormány iránti bizalmatlanságnak, részint pedig annak kell tulajdonítani, hogy különösen az újabb időben a kormány a megyékben felébredt haladási szellem elé akadályokat gördített. Ezen visszás, ezen kóros állapotoknak egyrészt a kormány írott felelősségének megvalósításával, másrészt a szabad királyi városoknak a kormány gyámsága alól való felszabadításával és az alkotmány sánezainak kiterjesztésével reméltek véget vethetni a szabadelvű férfiak, míg azoknak egy igen kis töredéke, az úgynevezett centralisták a parlamenti kormányformának s a törvényhatóságok és községek rendezésének szükségét hirdették szóval és írásban. Szokássá vált ezen jeles férfiaknak — a cens tralistákat értem — törekvéseit a mostani államosító áramlattal azonosítani, ezt amannak folyományaként feltüntetni. Lássuk tehát, uraim, vájjon ez az állítás megáll-e a tények világánál, (Halljuk! Halljuk!) vájjon az a központosítás, a melyet Eötvös József, Szalay László, Csengery Antal hirdettek, azonos-e azzal az iránynyal, melyet az államosítás hívei ma követnek. E végre — ámbár megvallom, magam is az új iskolához tartoztam — szükségesnek véltem azon publicistáknak, ha nem is összes műveit, legalább idevágó főbb czikkeit újra elolvasni s így emlékezetemet fölfrissíteni. S ezen elolvasás után az ő indítványaikat a következő pontokba foglalhatom össze : 1-ör: Parlamenti kormányrendszer hozandó be népképviselet alapján, felelős ministeriummal. 2 szór: A törvényhatóságok rendezendők. (Halljuk! Halljuk!) Ezen czélra különösen szükségesnek tartották egyrészt az utasítási rendszernek eltörlését, a törvényhatóságoknak népképviselet alapján szervezését és talán, de csak talán, mert annak nyomát már nem találtam, a véghetetlen felirati jognak szabályozását. 3 szór a községek rendezését éa 4-szer a nagy országos ügyeknek központosítását, ellenben a kisebb fontosságú dolgoknak a megyéknél, illetőleg a községeknél meghagyását. De sem a tisztviselők vá41*