Képviselőházi napló, 1887. XXV. kötet • 1891. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1887-524
316 524. országos Ülés 1891. Jnlins 7-én, kedden. tatioja végett felemlíteni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezek után áttérek felszólalásom tulajdonképeni tárgyára. (Halljuk! Halljuk!) A mint előbb említem, azon országokban, a hol én életem legnagyobb részét töltöttem, igaz, kinevezett hivatalnokok végezték a közigazgatás teendőit, mégis senkinek sem jutott eszébe az önkormányzat behozatalát nagyon sürgetni és ennek oka, t. ház, nézetem szerint azon körülményben rejlik, hogy az, a ki az egyes hivatalnokokat kinevezi, a köztársaság elnöke, utolsó sorban maga is választott tisztviselője az államnak s benne ez okból a nép akarata összpontosul, a mennyiben maga is a nép önkormányzatának személyesítője. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Miután pedig nálunk nem választott államfő által gyakoroltatik a legfelsőbb végrehajtó hatalom, e kérdés ezen szempont alá nem jöhet, mert míg ott az államfő az alkotmány kifolyása, addig nálunk az alkotmány az államfő kifolyása. De, t. ház, Magyarország tulajdonkép választó királyság volna, törvényeink értelmében a választási jog nem szűnt meg', csak szünetel. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) És mi visszatérhetünk a választási jog gyakorlatára hamarabb, mint Ausztria, Nem mondom, hogy ez meg fog történni, de megtörténhetik; jöhet, t. ház, egy nagy pestis, vagy cholera,' (Mozgás.) milyen már dúlt Európában s ez nemcsak egyes személyeket, de egész családokat irthat ki, mint történt a typhus-járványnyal Portugalliában, sőt egész vidékeket pusztít ki s e nem várt, de megtörténhető esetben azon komikus helyzetbe jutna az ország, hogy királyt választ, de szolgabírót kinevez. (Zajos tetszés és derültség a szélső baloldalon.) Hogy volna az? arra feleljen meg mindenki magának a túloldalon, ha ugyan a minister megengedi, hogy gondolüozzanak. Ezektől eltekintek, mert nem szándékozom oly valakit a vitába belevonni, ki a parlamenten felül áll és a parlamentnek nem tartozik semmi . . . semmi . . . (Felkiáltások jobb felől: Értjük már!) Ha a szónoknak egy kifejezés nem jut eszébe, tessék segíteni neki! Én sokszor segítek. (Zajos derültség.) Nem szándékozom, mint mondám, a fejedelem személyét belekeverni azért, hogy ne jöjjek azon helyzetbe, mint a minőbe a t. ministerelnök jutott, a ki a fejedelmet belevonta a választási küzdelmekbe, hogy csekély positioját ez által védelmezze, (Igaz ! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én meg vagyok győződve, hogy a történelemben gróf Szapáry Gyula ministerelnöksége nagyon csekély szerepet fog játszani, mert a történelem csak^nagy emberekről szokott megemlékezni és a középszerűségen alul állókról vajmi keveset beszél. (Élénk derültség a szélső baloldalon.) Tudja mindenki, mikép szoktak a király által nyilvános ünnepélyes alkalmakkor adott válaszok a ministerium által készíttetni, gyártatni; az gyári munka és csakis positioja védelmére mondatta el a ministerelnök a fejedelem által azokat a szavakat, a melyekért ő felelősséggel nem tartozik, de a minister rá hárítja a felelősséget. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Az országnak minden lakosa, legyen az paraszt vagy ministerelnök, egyenlő alattvalója a királynak, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) azért nem szabad a királyt ilyen tusákba belekeverni, mert az nem illő, nem szabad, de nem is okos eljárás, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) sőt ügyetlen, de nevetséges és mulatságos is, (Igaz! Úgy van ! a szélsőbalon.) ha nem volna oly szomorú. Én a ministerelnök urat régóta, nagyon régóta ismerem. Ismerem még azon időből, a mikor az ő érdemeit sem az aranygyapjas vitézség — mert annak a viseléséhez is bizonyos vitézség kell — sőt a háromszoros ministeri székfoglalás sem koszorúzta; akkor ő ugyanis az akkori pesti társaságban minden név és czím nélkül erről a nevéről volt ismeretes: »der mulatságos.« Szép név, nagyon ráillett fiatal korában; nagyon szép, ha mulatságos az ember; jobb, mintha unalmas. De senki sem hitte volna, hogy későbbi pályáján is e név mindig oly jól fog reá illeni. Csak néhány hív mamelukja gondolja titokban, hogy bizony jobban illik reá most az unalmas epitheton. Maradjon meg »der mulatságos«, talán mégis szebb az, mintha »a szomorú emlékezetik-nek hívnák, mint hívatalbeli elődjét. T. ház! Miután a nép önkormányzata az államfőben kifejezést nem talál, az ország alkotmányában kellene találni azon garantiákat, melyek a közigazgatás terén, a nép akaratát, szabadságát és függetlenségét biztosítják. De fájdalom, ezt a garantiát a mostani magyar alkotmányban nem találom. Kérdem, van-e valaki, a ki 1867. előtt hallott volna olyan össze-vissza férczeit alkotmányról, mint ez a mai osztrák-magyar alkotmány? Lehetetlen. Senki sem fog önök közül ilyet állíthatni. Ez nem egyéb, mint beteges rémszülött. Van egy ország, egy állam, melynek alkotmánya szerint az állam két kormánynyal és öt földterülettel bír. A kormányok egyike Bécsben székel és nem tartozik felelősséggel a parlamentnek, a másik ez a császári-királyilag engedélyezett magyar kormány, (Derültség a szélső baloldalon.) a mely a parlamentnek felelősségei tartoznék. Hol itt a logika? Ezt nem értem. De minthogy sem az alkotmányban, sem az államfő személyében nem találok garantiát az önkormányzatra nézve, gondolnom kell arra
