Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.
Ülésnapok - 1887-500
600. országos ülés 1891. junius 9-én, kedden. §3 Eeformálandóknak tekintem tehát a fizetéseket e téren is oly mérvben, a mely megfelel az illető egyén culturalis viszonyainak. Ezt maga a józan számítás parancsolja, mert jobb egy forintot önként adni, mint ennél sokkal nagyobb összeget elvitetni és még az egyént a szükségben' demoralisationak örvényébe kergetni. Méltóztassék tekintetbe venni: ha az, a ki ;iz állami közigazgatás terére készül és éveken át tanulmányokat folytat, vizsgáz, sok ideig vár, gyakorol, míg végre egy állásba cseppen s ha pedig benne van, körültekint s azt látja, hogy a legközelebbi kereskedősegédnek fizetése nagyobb, mint az övé: akkor csak elképzelhetni, hogy az a hivatali buzgóság és lelkesedés bármekkora legyen is, megcsappan s az anyagi gondok, melyek rá nehezülnek, lehetetlenné teszik, hogy hivatásának úgy éljen, a mint szükséges arra, hogy az állam érdekeinek megfelelhessen. Régi eszmekör szerint elég volt valakit meg választani, hogy úrrá legyen, a többi az ő gondja volt. Ez ma nem járja többé, ma minden munka megfelelően díjazandó,különben nincs áldás rajta. Ez ál) a bírói és egyéb állami alkalmazottakra is. A fösvény duplán fizet. Nem kívánhatjuk többé s nem is tehetjük, mert nem rendelkezünk többé oly egyénekkel, kik elég vagyonnal bírnak arra, hogy ezek az állami hivatalokat elfoglalják és sajátjukból elviselhessék a hivatallal járó kiadásokat. Hiába, a mai időben az, a kinek régi maradványokból valami kis vagyona maradt, igyekezik azt gazdaságilag értékesíteni s kívánatos is, hogy azt tegye s én iigy szólván a nemzet reformjának tartanám azt, ha még a gondolkozásmód is megváltoznék s az illető nmnka által igyekeznék meglévő vagyonát fentartani és esetleg még lehetőleg szaporítani, r,em pedig, hogy a még fenmaradt vagyonának ma-, rad ványait idealisticus felfogásának áldozva, megyei szolgálatára költse el s így azután ő a maga családjával együtt elpusztuljon s az elzüllésnek legyen kitéve. Én oda szeretném terelni a nemzet gondolkozásmódját, hogy az lehetőleg abbahagyva a sok politizálást s a sok beszélgetést, a munkának adná magát — és pedig a productiv munkának, mely által gyarapítaná és szaporítaná e nemzet vagyonát, mert a mai időben, t. ház, csak azon nemzet fogja magát fentartani és csupán az lesz képes megküzdeni a jelenlegi áramlatokkal, a mely vagyonilag is elég erős lesz; az ellenken, a mely még oly idealisticus felfogással fog is bírni s lángolni fog, pusztán csak hazaszeretettel nem lesz képes megvédeni a hazát. De igenis képes lesz akkor, ha ismét kardra kerülne a dolog valaha. De a mai időben, t. ház, már nem kaiddal, hanem oly ágyúkkal vívatnak a csaták, melyek csak pénz, pénz és ismét csak pénz kérdését képezik, melyeket arányúval kell megtölteni, az aranyat pedig csak munkával lehet előállítani. A mai időben a veszedelem, mely e nemzetet és talán minden kissé könynyebb vérű nemzetet fenyeget, nem az, hogy az ellenség fogja depossedálni, hanem hogy a dob fogja depossedálni. Ez az, t. ház, a mi ellen a mai időben leginkább kell védekezni: az a dob, mely megperdül az illetőnek ajtaja előtt s utolsó fillérétől fosztja meg; e veszély ellen kell védekezni ; mert hol lesz akkor Magyarország, ha lakosai anyagilag elszegényedve tönkremennek, idegenek által foglaltatik el, nem karddal, de pénzzel. Sehol se láttam a világon annyi szegény embert, mint hazánkban, ki bár éhezik, nem a maga bajával, hanem hazájának képzelt veszélyével törődik, mig végre elzüllik és nem ritkán még életétől is megválik, pedig mai időben a hazáért nem halni, hanem élni kell. T. ház! Nem akarom tovább untatni a t. háznak a már úgy is kifáradt figyelmét s még csak arra vagyok bátor figyelmeztetni, hogy ha valaha volt nemzet, melynek léte attól függött, hogy mennyire képes a haladásnak s szabadságnak eszméit felkarolni, úgy az bizonyosan Magyarország. Már pedig lehetetlen kívánni s remélni azt — és ha reméljük, nagyon csalódnánk benne — hogy vidéki egyes kisebb góczpontokban a felfogás oly szabadelvű és a haladásra hatásosabb legyen, mint a milyen a központban, a melynek mű eltségi foka természetszerűen kell, hogy magasabb színvonalon álljon, mint a vidék egyes központjai. Azért az államhatalomnak a súlya itt fekszik a házban és kívánatos, hogy itt is maradjon és innét semmikép el ne tereitessék, hanem lehetőleg erősíttessék. Mert arra volt eset, t. képviselőház, hogy egyes megyék (Közbeszólás: Bécs felé gravitáltak.) — igen az is, de ez a parlament Bécs felé nem fog gravitálni soha.. (Ellenmondás és felkiáltások a szélső baloldalon: Láttuk már elégszer!) Én alig hiszem, hogy a t. urak, a kik ezt mondják, állításukat komolyan is vegyék, mert én meg vagyok győződve, hogy itten egyéni különbség nélkül csak oly emberek vannak, kik Magyarország boldogulását hordják szívükön. A reform mérvére nézve eltérhetnek véleményeink, de hazafiság!)an nem fog bennünket felülmúlni senki. (Igaz! Ügy van! jobb felöl. Felkiáltások a szélső baloldalon: Be megyünk még a Beichsraűiba is!) Egyes urak Eeichsrathot emlegetnek ; ha önöknek tetszik, tessék bemenni, de mi itt maradunk. Én azt állítom, hogy a kik arra vállalkoznának, hogy oda bemenjenek, csak az ország szétszórt vidékein volnának találhatók, 11*
