Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-507

50?. opsí&gos Ülés 1891. jnnlns 17-én, szerdán. f 55 találának. Erre másnap megrettenve engedelmeskedtek a rendek. A külföldiek azt is feljegyezték, hogy az országházának neki voltak szegezve a vár ágyúi. így jött létre íme absolut hatalommal azon két nevezetes vívmány: a II. András artieulusa záradékának eltörlése és az örökös királyságnak elfogadása. Azonban a Tököly-párt ég Munkács vára még ekkor is protestáltak, és későbben. 1706-ban, mikor a II. Rákóczi Ferencz alatt fegyvert fogott confoederált statusok és I. József, Leopold fia közt a béke Anglia és Hollandia közbenjárásával tárgyaltatott: akkor a magyar rendek egész nemzetül — mert Ők képviselték akkor a nemzetet — kétségbe vonták ezen 1687-ikiarticulusok érvényét a jelzett okoknál fogva; s azon vesztegetések, melyekkel azokat kivívták volt, a voksok vásárlása stb., eme tárgyalásokon is felhozattak. Tanulságos e tekintetben az ott jelen volt külföldi diplomatáknak, például Stepney lordnak, az angol kormány képviselőjének jelentéseit olvasni. Ezeket, t. ház, csak azért említettem, hogy midőn az érintett intézmények fűlött egyszerűen kimondjuk, hogy azok hibásak voltak, hogy nem voltak már többé összeegyeztethetők az nlkotinánynyal abban az időben és azért semmisíttettek meg: ugyanekkor nem épen tanúság nélkül való arról is megemlékezni, hogy hát mikép semmisítették meg azon fontos jogbiztosító intézményeket! (Helyeslés a szélsőbalon.) Én, t. ház, nem habozom bevallani, hogy b. Prónay Dezsővel tartok, a ki a múltkor erről a korról nyilatkozván, megjegyezte, hogy nagy kérdés, mi lett volna nagyobb szerencse vagy szerencsétlenség? De nem akarok erről bővebben szólani. Csak jelzem, — és bocsánatot kérek, ha kelleténél hosszasabban szólék, de okát adtam, hogy miért (Helyeslés. Halljuk! a szélsőbalon.) Tudjuk, a megyék hajdan mint fejlődtek a nagyhatalmú főispánok alatt, a mely hatalmat azonban mindinkább megszorítván, végre az autonómiát kifejlesztették teljes mérvben. Ha nézzük tehát, hogy a régi megyék miként fejlődtek: azokat olygarchicus megyéknek nevezhetjük a későbbi, választásokon alapuló megyékkel szemben, a melyek inkább demokraticus jellegűek, a mennyiben a demokratiát az akkori fogalmak szerint a kis nemességre terjesztjük ki, mint melynek százezrei laktak az országban. Most a kinevezési rendszerrel az igen t. miuisterelnök úr és társai — felfogásom szerint — a régi olygarchicus megyéket akarják feltámasztani. Ez a decadence. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Mi pedig részünkről azt a másik, újabbkori megyét, mely a XVI— XVII. században és a XVIII. század első felében érte el fénykorát, ezt a demokraticusabb megyét, szóval a renaissancet akarjuk föléleszteni, j KÉFVH. NAPLÓ. 1887—92. XXIV. KÖTET. de nem a 47-iki megyét, a mint itt valaki vádolt bennünket; mert ez oly képtelenség, a minőt épen minekünk, a kik a 48-iki törvények alapján állunk, egy képviselőtársunk sem tulajdoníthat okszerííleg. (Helyeslés a szélsőbalon.) Jól tudjuk mi és méltányoljuk is, hogy mit tett a magyar nemesség 1848-ban, midőn jogait kiterjesztette a népre. Mi ezen jogkiterjesztés elvei szerint, s egyúttal a választás alapján óhajtjuk a megyét visszaállítani, azon hatáskörrel, a melyben az legdicsőbbnek bizonyult, tudniillik, a mint a XVI, XVII. és XVIII. században, sőt még századunkban is. Schwarcz Gyula t. képviselőtársam, ha nem is akarta a megyéknek históriáját megírni, de az Árpád-kori megyének csaknem teljes alakulását adta; azután még levezette a megyék történetét az Anjouk koráig s a mohácsi vészig és 1687-nél vette fel a fonalat ismét. Engedje meg, hogy én a hézagot néhány vonással kitöltsem. {Halljuk! a szélső baloldalon) Mert hiszen akkor, midőn az önök íntentiói szerint a régi megyét eltemetjük, ülik, hogy legalább a parentatió úgy tartassék meg ezen ősi intézmény felett, hogy annak ne csak rossz oldalai, de fényoldalai, azon véghetetlen szolgálatok is, melyeket ezen ősi intézmény a hazának alkotmányunk megmentése körül századokon át tett, kellőkép kiemeltesseaek. (Helyeslés. Halljuk! a szélsőbalon.) Én különösen a 13 északkeleti vármegyére utalom azok figyelmét, kik a történelemben jártasok, és azt hiszem, t. képviselőtársaim mindnyájan azok. Elég ezt a szót: 18 vármegye említenem, hogy a magyar szabadságért vívott karezok mindjárt elénk varázsoltassanak. A többi megye is megtette kötelességét, de ez a 13 járt elől. Tudjuk, hogy például Boeskaynak mozgalma a hajdúkkal kezdődött, de ált.dános jelentőséget akkor ért el, mikor a Tiszán áthatolva, a 13 vármegye, élén Rákóczy Zsigmond és Homonay Bálint főurakkal, hozzácsatlakozott. Az adta meg döntő jeliegét, hogy a VA vármegye és a felvidék fővárosa, Kassa, kaput tárt. Inuen indulva tovább a mozgalom, eredményezte 1606 ban a bécsi békekötést, alkotmányunk, vallás és lelkiismereti szabadságunknak ez egyik föfővívmányát. (Úgy van a szélsőbalon.) Bethlen Gábor már okúit a példán; anynyira, bogy ő meg sem kezdette háborúit addig, a míg a 13 vármegye magatartásáról biztossá nem lett. I. Rákóczy György szintén csak akkor indult ki Erdélyből; akkor jött a Tiszán át, mikor a 13 vármegye bandériumokkal vonult elébe és a felső-magyarországi városok megnyitották kapuikat. Szóval országos jelentőségre az Erdélyből kiinduló szabadeágharezokat mindig az észak8-1