Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-505

B05. országos Blés 1891. junins 15-én, hétfőn. 227 zeti szellemnek: ez nagyon természetesen nem az, a mi előttünk lebeg, hanem hogy mivé lehetett volna és lehetne helyes szervezés mellett. És én abban a meggyőződésben vagyok, hogy midőn a vármegye abban az alakjában, mely 48 előtt volt és 1723-ban megállapíttatott és elfogadtatott az a szervezet, melynek gondolata az, hogy a végrehajtás terén a nemzet — törvényhatósági testületekké alakítva — saját kiszemeltjei által léptesse életbe a törvényeket, azok által adjon nekik testet és létestílést: ennek a rendszernek megtalálása egyszersmind nagy bizonyíték volt a mellett, hogy Magyarország gyakorlati esze sokkal előbb felismerte az álladalmak valóságos természetét, mint számos oly tudós, a kikre önök — tekintélyükre támaszkodva — hivatkoznak. (Úgy van! a szélsőbalon.) Felismerte, hogy az nem gépezet, a milyenek; például Latkóczy Imre t. képviselő úr tartja felismerte azt is, hogy szerencsétlen theoria volna úgy állítani a dolgot, a mint a belügyi államtitkár úr tette, hogy állam és társadalom, mint viadorok állnak egymással szemben, mint két küzdőfél és az állam valami testetlen, amely mégis a test erejét és életműködést magához vonja; felismerte, hogy az állam nem gépezet, hanem organismas, melynek nem külerő hatása alatt kell mozogni;, hanem él és mííködik önerejével. A nemzet pedig nem administrationalis anyag, hanem valósággal az állam teste, az állam összes erőinek összege. (Helyeslés a f-sélsőbálon.) Ez a gyakorlati szellem az, t. ház, a melyet követni kell s a melyet szem előtt kell tartani, hogyha összehasonlítjuk, a mit mi tartunk jónak, azzal, a mit a törvényjavaslatban reformként aj áldanak. Egész más térre fog ez bennünket vezetni, mint arra, a melyre t. szomszédjaink jutottak, mert bocsássanak meg, de nézetem szerint nagyon téves úgy állítni fel a mérleget, hogy az egyik serpenyőbe beletesszük azt az igen t. államtitkár úr által bemutatott mai vármegyét, a másodikba pedig az általa szerkesztett törvényjavaslatot, mert akkor a kérdés az, hogy ezek közül melyik a kevésbbé rossz? És t. ház, ha ezt nézem, akkor megengedem, hogy a mérleg meglehetős egyformán áll. De nem az a kérdés. Magyarországnak jó közigazgatásra van szüksége ; a jó alatt értve azt, a mely úgy az egyéni fejlődésnek, mint az állami és közszabadsági fejlődésnek biztosítékát foglalja magában. Ha ezt értjük jó alatt: akkor vissza kell utasítani úgy az egyiket, mint a másikat, mert egyik sem felel meg ezen feltételeknek. Azt hozzák azonban fel, hogy bárminő is a történelmi fejlődés, az igen szép dolog, de a kinevezési rend szer azokkal a garantiákkal, a melyek itt javasoltatnak, már csak azért is elfogadható, mert önmagában a kinevezési rendszer sokkal jobb, mint a választási. Ezzel szemben, először is az úgynevezett garantiákkal nem akarok hosszasabban foglalkozni, csak azt jegyzem meg, hogy a választások tisztaságának a szabadság biztosítása a jó fegyelmi törvény és a közigazgatási bíráskodás behozatala épen úgy feltétele a választási rendszernek, mint a kinevezésnek, sőt az 1848. törvényhozás szellemében haladva az annak elengedhetlen feltétele. (Helyeslés a szélsőbalon.) Abból tehát, hogy a messze homályban némely garantiák körvonalait látjuk, valami érvet meríteni arra, hogy e törvényjavaslat elfogadható és azt beledobni a mérleg egyik serpenyőjébe nem lehet. De azt mondják, hogy nem tekintve a garantiákra, nézzük a választási és kinevezési rendszert: micsoda furcsa tespedő retrográd tudatlan felfogásnak kell annak lenni, a melyik nem látja be. hogy mégis csak jobb a kinevezési rendszer, mint a választási rendszer, mert hisz ezen rendszer és a centralisatio mellőzése parti cularismusra vezet. Ez ellen Bujanovics Sándor t. képviselőtársam csak az imént tiltakozott, de hiszen ezt megczáfolja Magyarország egész története. Ezzel a dologgal tehát előállni a centralisatio és bureaueratia mellett helyes nem lehet. Azután azt mondják s ezt többször hozták fel és többen foglalkoztak vele, hogy a választás mellett függésben vannak a tisztviselők a választóktól és ezzel szemben felállították azt a theoriat, hogy ne legyenek függésben a tisztviselők a választóktól, hanem függjenek csupán a törvénytől, a mit egyedül a kinevezés fog biztosítani. Hát nézzük, hogy milyen lesz a tisztviselői függetlenség Felhoztam beszédem elején, hogy alig képzelhet valaki a közigazgatási tisztviselőknél olyan függetlenséget, mint a milyen a bíróságoknál van. Már pedig, ha függésről van szó, csak az a kérdés, hogy kitől függjön az a tisztviselő? Hogy a tisztviselő nem fog-e sokkal nagyobb mértékben felülről függeni a kinevezési rendszer mellett és nem fog-e inkább függeni attól, a kitől boldogulását és családja jólétét, minden existentiájít, előmenetelét várja: ezt, azt hiszem bővebben fejtegetni nem szükséges. De ha már függnie kell a tisztviselőnek, akkor függjön az inkább a néptől, (Ügy van! a szélső baloldalon.) hogy érezze azt, hogy ő nem a nép ura; hogy nem azért van ott, hogy nagy képpel adja a hatalmast; (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) hanem hogy a hivatalnok a népért van és hogy a nép adójából, fáradságának gyümölcséből húzza azt a fizetést, a melylyel őt ellátják, hogy a népnek szolgáljon. (Élénk helyeslés a szélső báloldalon.) Jobban szeretem, ha ez így va t. ház,