Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-505

SÜ26 oOo. országos ftlés 1891. június 15-én, hétfőn. egyszerűen kimondja szavát és arra vonatkozólag igenis lehet a kinevezés által biztosítani a függetlenséget; de akkor sem ágy, hogy csak lefelé biztosíttassák, felfelé pedig, még mikor biztosítékról beszélnek is, megmaradjon az, hogy mindig az előmozdítás a magasabb fizetéssel és ranggal járó állásra való kinevezés reménye álljon előtte, hogy a függetlenséget meglehetősen gyengítse. De még ezt a lépést is, t. ház, visszafelé fejlesztették. Hiszen a legnagyobb részét a teendőknek, a melyek valósággal bírói garantiákkal kellett volna, hogy intéztessék, bírói működésnek kellett volna, hogy tárgyát képezzék, egyenkint a közigazgatásra bízták, különösen pedig a rendőri bíráskodás ügyeit, hogy ekképen elvonva azokat a bírótól, a belügyministernek önkénye legyen egyedüli garantiája a személyek szabadságának, sőt odáig vitték a dolgot, hogy hagyatéki ügyekkel kapcsolatos igen fontos örökösödési jogi kérdésekben, pl. utóöröklési kérdéseknél is ki ítél legfelsőbb fokban? A belügyminister úr, vagyis inkább annak ismert tanácsosa, a kitől nagyonnagyon félnek azok, a kik az igazságot és jogot valósággal nemcsak a formák és a paragraphusok szerint szeretik. (Igazi Úgy van! a szélső baloldalon.) Es ezt az igazságszolgáltatást nevezte, t. ház, Busbach Péter t. képviselőtársam egészségesnek. No hát, hogy ez milyen egészséges igazságszolgáltatás, erre nézve csak arra hivatkozom, hogy a mostani igazságügyminister úrnak már mennyi idő óta mind a két keze tele van azzal, hogy ezt az egészséges igazságszolgáltatást lehető nagy dosisokban így vagy amúgy meggyógyítani igyekezzék. Ilyen egészséges állapotokra jutottunk el az igazságszolgáltatásban. Már most, a mi a közigazgatásnak tulaj donképeni terét illeti, az administrationalis ügyeket, erre nézve mit kívánt volna, t. ház, a történelmi fejlődés? Mit kívánt volna az a szellem, a mely 1848-ban diadalra jutott és az az irány, a melyet nekünk ezeknek a nagy és nemes feladatoknak valóságos követői és a magyar államnak igaz felépítői számunkra kijelöltek? Megkövetelte volna először is azt, hogy a mi eddig a nemesség joga volt, a törvényhatóságokban is ezen a téren valósággal és igazán az egész közönségnek jogává váljék és annak kezébe adassék. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Megkövetelte volna másodszor, t. ház, azt, hogy a korábbi és azon időben igen helyes qualificatio helyébe, a mi a régi időben, míg csak nemesek voltak a nemzet tagjai, a »bene possessionatus« nevével volt megjelölve, annak helyébe a kor műveltségi igényeinek és az 1848-ki törvényhozás democraticus elveinek a választással kapcsolatos törvényhatósági önkormányzat igényeinek megfelelő szakképzés lépjen. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon,.) Megkövetelte volna továbbá, azt, hogy a főispáni candidatio helyébe is a szakképzés lépjen. Hadd legyen a népnek tere szakképzett emberek közül válogatni és ne kelljen szakkép zetlen emberre bízni annak megítélését, hogy ki legyen a tisztviselő (Helyeslés a szélsőbalon.) Megkövetelte volna továbbá azt, hogy úgy a polgárok jogainak biztosítására, valamint a tisztviselők jogainak és kötelességeinek biztosítására valósággal jó fegyelmi törvény alkottassák és a mint már említettem, még ezeken a tereken is érvényesüljön a jog, mert nemcsak a magán jogoknak kell érvényesülniük, hanem ép oly jogok a politikai és polgári jogok is — megkövetelte volna azt, hogy a közigazgatási bíróságok is behozassanak és miután a törvényhatóságok felelősek azért, hogy a kormánynak törvényes és jogos rendelkezéseit végrehajtják, már korábban is világos törvényben ki volt mondva a 48-iki iránynak az a természete, a mely mindenütt az addig hiányzó biztosítékokat kereste, megkövetelte volna azt, hogy ennek biztosítására a lehető garantiák szorosan körűiírassanak. Ha mindez megtörtént volna, t. ház, akkor — meggyőződésem szerint — lehetne igazán reformról beszélni; mert a reform csak akkor reform, ha az valósággal megfelel úgy a történelmi előzményeknek, mint az egyéni, társadalmi szabadság fejlődési igényeinek, nem pedig akkor, ha mind ezzel szakítva, egyszerűen üres és idegen formákat akar az országba behozni. (Zajos tetszés a szélsőbalon.) A kik arról beszélnek, hogy e törvényjavaslat jó-e vagy sem, azoknak ezen valódi reformhoz, ahhoz, a milyennek kellett volna és kell lenni a közigazgatásnak, ha Magyarországon ismét a nemzeti szellem és állameszmének igazi érvényesülése fogja vezetni a kormányt, kell hasonlítani e törvényjavaslatot, nem pedig a mai vármegyéhez, a mely, hogy hova jutott, élénk színekkel festette a belügyi államtitkár úr. (Úgy van! a szélsőbalon.) Hogy a vármegye oda jutott, a mint a t, államtitkár úr bemutatta, ez nem a mi hibánk, a kik e törvényjavaslatot ellenezzük, hanem azon liberalismus és democratia következménye, a melyet önök lobogóikon hirdettek és a melyért Busbach Péter t. képviselő úr annyira lelkesedik, de a melyet — ha nézzük mi van a lobbogó mögött — soha nem találunk meg, hanem megtaláljuk az aristocratismus, a társadalmi rétegezés irányát és minden tekintetben az 48-iki szellem elleni reactiot. (Zajos tetszés a szélsőbalon.) Hogy minő lett e megye és minő lett a rendszer, a mely oly természetszerűleg fejlődött ki, valóságos gyümölcseként a magyar egészséges nem-