Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-505

505. orszftgos fllés 1891. junins 15-én, hétfőn. 519 szellemről, hogy sem azt hinném, hogy a választási jog megvonása a megyék minden politikai jelentőségét megszüntetné; és az alkotmány és a szabadság legerősebb garantiáit ezen közszellemben keresem. Sokan hivatkoznak a Bachkorszakra s ezen korszak végleges bukását a megyék fellépésének tulajdonítják. Én mit sem akarok levonni a megyék érdeméből és elismerem, hogy szép, nagy és hazafias tett volt az, midőn az 1860-ban visszaállított megyék által megválasztott összes tisztikar beadta lemondását, megtagadta közreműködését a törvénytelen rendeletek végrehajtásától; azonban még sem ez buktatta meg a Bach-, ekkor már Schmerlingrendszert; mert hisz az állami gépezet csekély fennakadás után functionált: találkoztak tisztviselők, kik elfogadták a kinevezést, kiállították az újonczokat s behajtották az adót. De megbuktatta ezen rendszert a nemzetben élő azon általános és hatalmas közszellem, a melynek egyhangú nyilvánulása összetörte az absolutismust, visszaállította az alkotmányt. Ezen közszellem és csak is ez képes a jövőben is megvédeni az alkotmányt, a szabadságot minden megtámadtatás ellen. (Úgy van! Úgy van! a hal- és jobboldalon.) Ha ezen közszellem a honpolgárok millióinak kebelében él és minden alkalommal sajtóban, törvényhatóságban s a közélet minden terén egyhangiílag nyilvánul: akkor alkotmányunk és szabadságunk a törvényes garantiák mellett fog bírni még egy oly élo garantiával, oly élő védhástyával, melyet ledönteni semmi hatalom sem képes, de ha ezen közszellem kihal a honpolgárok kebléből: akkor minden megyei, minden munieipalis intézmény daczára elveszhet az alkotmány. (Úgy van! Úgy van! a bal- és jobboldalon.) Sokan, igen sokan féltik a kinevezési rendszer életbeléptetésétől a magyar köznemességnek a megyékben eddig fentartott domináló állását. Ezen féltékenységük alapja pedig nem önzés, nem haszonlesés, de tiszteletre méltó indokokban rejlik; ők ugyanis a köznemességben látják az államot fentartó elemet, a magyar nemzeti eszme fő, sőt egyedüli képviselőjét. Hát én származásom, társadalmi állásom, szokásaim, élet- és gondolkozás-módomnál fogva ez osztályhoz tartozom s ehhez a legmelegebben ragaszkodom s csak a legmelegebben óhajtom, hogy azon domináló állást, a melyet a törvényhatósági életben és a megyei közszolgálatban a nráltban betöltött, a jövőben is megtartsa; sőt a hazai közélet egyéb ágaiban is minél szélesebb tért foglaljon el. De hogy ez be is következzék; ahhoz nem szükséges semmi előny, semmi privilégium, semmi nyílt vagy titkos óvintézkedés vagy védelem: szükséges csupán, hogy az ősöktől öröklött tisztelt névdiez és kétségtelen hazafisághoz járuljon a kellő műveltség, szorgalom és tevékenység. Ezen tulajdonságok íették ezen osztályt eddig is a megyék •vezetőiévé s ezen tulajdonságok fogják a jövőben is ezen osztályt a közélet élére állítani, nem mint privilegizált, csak a multak emlékéből, az Ősök emlékéből élősködő, de mint tagjai egyéni tulajdonságainál fogva is első osztályt az egyenlők közt, mint hazafisága, műveltsége, szorgalma és tevékenységénél fogva a nemzet hívatott vezérét. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ezek után köszönöm a t. háznak szíves türelmét s ismételve kijelentem, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) Nagy István jegyző: G-yory Elek! Győry Elek: T. ház! Nagyon lelkes szavak voltak azok, melyekkel Bujanovics Sándor t. képviselőtársam felszólalását befejezte és én, a ki csodálkozom azon, hogy e mellett, a törvényjavaslat alapgondolata mellett így lelkesedni lehet, én nem akarom őt ezen lelkesedésében megzavarni. Engedje meg azonban, hogy előlegesen is néhány észrevételt tegyek azokra, a mik, úgy látszik, az ő lelkesedését felkeltették. Azok kétségkívül nagyszerű eszmék. Egyik főok, a melynél fogva 1875-től kezdve mindig ezen nézetnek volt egyik apostola, az, hogy reméli, hogyha majd nem választottak, hanem kinevezettek lesznek a tisztviselők, akkor azután sem alulról, sem felülről nem fognak függni, hanem egyes egyedül a törvénytől. Ez, t. képviselőtársaim, ideálnak nagyon szép, de a kik azt hiszik, hogy a közigazgatás terén oly függetlenségét létesítik a hivatalnoknak, mint a milyen például az angol bíró függetlensége, azok a legnagyobb csalódásban ringatják magukat. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A másik szempont, a melyből t. képviselőtársam kiindult, az volt, hogy nem félti ezentúl sem a közép nemesség befolyását a közigazgatásba. Hát én megvallom, ennek a fogalomnak valami nagy tisztelője és hódolója nem vagyok, mert igen is elismerem, hogy eddig a magyar nemesség képviselte a nemzetet és hogy az úgynevezett közép nemesség volt valósággal a nemzet dereka, de hiszen ép azok a férfiak, a kik e közép nemességet képviselték, azt tartották, hogy ez nem jól van így, hanem az egész nemzetnek kell oda tartani derekát. A mit ma közép nemesség alatt értünk, t. képviselőtársaim, azt zsentri név alatt árulják, de nagyon félek, hogy az nem más mint porosz junkerthum. A mi azt illeti, hogy hiszen ő tapasztalatból is beszélhet, mert ő is azok közé tartozott, a kik 1860-ban, midőn az alkotmány még nem volt visszaállítva, hanem ennek csak egy kis 28*