Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.
Ülésnapok - 1887-505
220 505. országos ülés 1891. Junius 15-én, héttőn. messzefénylő csillámja volt megadva, tisztviselők voltak a törvényhatóságban, és a kik midőn 1861-ben feloszlattatott az országgyűlés, kijelentették, hogy ők nem fognak kezet azokkal, a kik ily törvénytelenséget tesznek, de mégis azt kellett tapasztalnia, hogy behajtották az adót, más tisztviselőket vittek oda és katonákat. Ez igaz, de egyet elfelejt t. képviselőtársam. Találkoztak, de nem olyanok, a kik a rendeletet a törvény értelmében hajtották végre, hanem olyanok, a kik a törvénytelenségnek voltak eszközei, (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) már pedig, ha kinevezett tisztviselőkkel rendelkezett volna a központi hatalom: akkor törvénytelenséget törvényes formában hajtatta volna végre a saját közegei által. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Ez pedig, t. képviselő úr, óriási különbség. Egyébként nem akarok a t. képviselő úrral hosszasabban vitatkozni. Ha helytelennek tartom is azt, a mit más helyesnek tart, ép úgy tisztelem másnak a meggyőződését, a mint kívánom, hogy az enyémet is tiszteljék. (Helyeslés a baloldalon.) Nézetem szerint teljesen igaza van azoknak, a kik ezen törvényjavaslatnak fontosságát, sőt korszakot alkotó jelentőségét hangsúlyozzák s ép azért méltán ütközöm meg éri is azon, hogy egy ily fontos és korszakot alkotó javaslatnál figyelmen kívül hagyatik az előkészítésnek még azon csekély óvatossága és mértéke is, a mely a legegyszerűbb törvényjavaslatoknál is szem előtt tartatik, a hol nem keresztülhajtani, nem erőszak tárgyává akarnak tenni egy elvet vagy szabályt, hanem azt a helyes működés kifolyásának tekintik. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) De nézetem szerint nincs igazuk azoknak, vagy legalább azok egy részének, a kik e törvényjavaslatot örömmel üdvözölték, kik érte lelkesedni tudnak és azt megszavazzák. Hogy ezek közül melyik kategóriába számítom azokat, a kik, mint az előttem szólt t. képviselőtársam, politikai következetességnél fogva vannak ezen helyzetben, az ki fog tűnni beszédem további folyamából. Azok közt, a kiknek nézetem szerint nagyon igazuk van, midőn örömmel üdvözlik e törvényjavaslatot, elsőnek Busbach Péter t. képviselőtársamat találom, (Derültség a szélsőbalon.) a ki ezt a törvényjavaslatot a haladás és a liberalismus nevében üdvözölte. Igenis ez a javaslat teljesen megfelel annak a haladásnak, a mely a főrendiház reformját megszavazta és annak a liberalismusnak, annak a nemzeti politikának, a mely a német eomando érdekében kész volt a kétéves önkénytességet megszavazni. ( Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Azok közt, a kik örömmel üdvözlik e javaslatot, véleményem szerint igazuk van továbbá azoknak is, a kik hazánk érdekében állónak tartják azt, hogy az államhatalom nevében annak a pártnak uralma és hatalma erősíttessék, mely hosszú időn át kizárni igyekezett a parlamenti váltógazdaságot, a mely lefoglalva tartja a maga részére az egész államhatalmat (Úgy van! a szélsőbalon.) és a mely pártnak kebeléből azon figyelmeztetés hangzott fel, hogy e nemes vállalkozásnál nincs szüksége semmi támogatásra és nincs szüksége arra, hogy a törvényjavaslatot más is jónak, helyesnek találja. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) De viszont erős meggyőződésem szerint nincs igazuk azoknak, a kik ezen figyelmeztetést kapták és mégis megszavazzák e javaslatot vagy épen örömmel üdvözlik azt. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Meglehet, hogy tévedek — sérteni pedig senkit sem akarok — de ezt másnak tulajdonítani képes nem vagyok, mint annak, hogy vagy a külföldieskedési hajlam, vagy a theoreticus iskolák lidérczfénye vagy a kormánynak gondviselésszerű missiójába vetett hit vagy előlegezett bizalom, vagy kétely az iránt, hogy a nemzetben még van erő, melyet ki kell fejteni: fátyolt borított szemükre, a mely miatt nem látják azt, hogy e törvényjavaslat nemcsak az alkotmányra, hanem társadalmunk egész alakulatára is káros tényezők csíráit hordja magában. Mert ha látnák, akkor nem lehettünk volna tanúi még az a feletti vitatkozásnak is, vájjon az az alapgondolat, mely ebben a törvényjavaslatban fekszik, kinek a dicsősége, kinek az első vívmánya és nem lettünk volna oly felszólalásnak tanúi, mint a minő volt Bujanovics Sándor t. képviselőtársunké. (Úgy van! a szélsőbalon.) E vitában nagyon érdekes dolgot tudtunk meg, t. ház! (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) Megtudtuk, hogy az államosítás nagy eszméjének szent szikráját a mostani t. ministerelnök úr már 17 év óta rejtegeti keble mélyében és még az is érdekes, hogy nemcsak itt, ezen az oldalon, hanem másutt is akadtak kétkedők, a kik fejüket rázzák és azt mondják erre, hogy ez a szikra nagyon is mélyen rejlhetett a t. ministerelnök úr keblében, mert nem igen lehetett észrevenni 17 esztendő lefolyása alatt. (Derültség a szélső baloldalon.) Én azonban sokkal nagyobb tisztelője vagyok a t. ministerelnök úrnak^ mint a kik kétkednek. Én nemcsak nem kétkedem ebben, hanem azt hiszem, hogy voltak azon az oldalon mások is, a kik azt a törekvést, hogy az államhatalom nevében saját párturalmukat erősítsék, ép oly rég óta hordták keblükben, mint a t. ministerelnök úr, sőt ha nem csalódom, talán — a mire