Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-504

ó04. orwágos ülés 1891.jnnins 18-án, szombaton. 193 a melyre rá kell térnem azért, hogy bebizonyítsam a t. képviselő uraknak azt, hogy az önök táborában még azok beszédje szerint is, kik a közigazgatási bizottságban vezérszónokaik voltak és a kikről — Tisza István képviselő úrró! beszélek ismét — szárnyra kelt, hogy ezen közigazgatási kérdésekben alaposan képzett szakemberek oly nagy és feltűnő tévedésben vannak, hogy erre nézve azt kell hinnem, hogy a törvényjavaslat oly sikeresen van roszszúl eonstrualva, hogy mindenkit tévedésbe ejt, vagy azt kell feltennem, hogy a képviselő úr, mikor beszédét elm ndotta, a törvény dispositioit nem állította össze egymás után. Tisza István képviselő úr beszédében mintegy krokodilus könyeket hullat, midőn Apponyi Albert gróffal szemben azt vitatja, hogy a törvényjavaslat eredeti coneeptiójánál tovább ment a bizottság, mint a hogy ezt a kormány akarta; hogy a törvényjavaslat eredeti intenti ójánál messzebb ment különösen az inapellabilitas kérdésében, midőn elhatározta a 249. és 250. §-ban, hogy a közigazgatási bizottságnak harmadfokú határozata ellen felebbezés általában nincs, még akkor sem, ha azok az alispáni határozatot megváltoztatták, mert ezzel oly nagy garantiát nyújtott az önkormányzatnak, hogy még az alispáni határozatot megváltoztató bizottsági határozat is kivonatott a ministeri hatáskör alól. A ki ilyet állít, annak azt mondom, hogy olvassa el a törvényjavaslat 42-ik szakaszát, mely a harmadik bekezdésben a főispáni hatáskörről szólva, szó szerint ezeket mondja (olvassa): »A főispáni hatáskör a többi tisztviselőkkel szemben: »c) Az alispán vagy az egyes szakfőnökök által elrendelt oly közérdekű intézkedések eben, melyeket törvénybe, szabályrendeletekbe, vagy állami közérdekbe ütközőknek tart, azon időponttól számított 48 óra alatt, midőn az intézkedés tudomására jut, az illető ministerhez felterjesztéssel élhet, annak hatályon kivül helyezését javaslasba hozhatja és a végrehajtást saját felelősségére egyidejűleg felfüggesztheti,« Nos, t. ház, mi van ebben mondva? Az, hogy az alispán által hozott határozattal szemben úgy akkor, ha azt a törvénybe és szabályrendeletekbe, mintákkor, ha az állami közérdekbe ütközőnek tartja, a főispánnak van felterjesztési s felebbezési joga a ministerhez. Ez röviden annyit jelent, hogy kikerülésével a közigazgatási bizottságnak, joga van a főispánnak a kinevezett alispán határozatát egyszerűen reassummálni. A t. képviselő urat tehát, a ki a törvényjavaslat egyik roppant nagy és oly vívmányának tartotta ezen intézkedést, a melylyel szemben még azon félelmének is adott kifejezést, hogy az az államhatalom kárára is lehet, figyelmeztetem arra, hogy gr. Szapáry Gyula minister és SzaKÉPVH. NAPLÓ. 1887-92. XXIV. KÖTET. lavszky Gyula államtitkár úr akkor, midőn ezen beszédjét elmondta, nagyon nyugodtan ültek székökün, mert biztosan tudták, hogy a 42, §. alapján ezen egész félelemnek nincs alapja, mert az alispán határozatának sorsa egyszerűen a minister tetszésétől fog függni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Az indokolásban olvastam, hogy a niinisterium a főispánnak adott hatáskörnél, midőn a kettős fejű préfet-rendszert a javaslatba illesztette, azért adta a főispánnak e nagy hatalmat, mert ő neki borzasztó sok a dolga, mert a gondozása alatt levő kormányzási ügyek annyira elfoglalják, hogy neki magát mentesíteni kell és egyik, általa megbízott dignitariusra kell bízni azok elintézését, mert ő maga nem győzi. Ezzel szemben, t. ház, milyen intézkedéseket tartalmaz a törvényjavaslat 20., 21., 23. és 38. szakasza? Hogy minden intézkedési jogot azon a bizonyos lajtorján keresztül a t. minister úr a maga számára reserváljon, mert minden tisztviselő főnöke az alárendeltjeinek; főnöke alá van rendelve az alispánnak vagy a főispánnak, vagy mind a kettőnek; a főispán pedig alárendeltje a ministernek. A minister adja ki az utasítást valamennyinek és így igen természetes, hogy ebben rejlik ezen institutio veszedelme nálunk, a hol megtörténhetik, hogy a törvénytelen befolyásnál fogva csak egy embert kell arra megnyerni, hogy az állami akarat meghamisítva kerüljön végrehajtás alá az egész vonalon. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Talán olyan a mi speciális helyzetünk, a mely nem követel számbavételt? Hiszen, t. ház, államosítani egyáltalában csak ott lehet, a hol állam már van. Magyarországon, a hol a független állam minden attribútumát nélkülözzük, a hol nincs önálló hadseregünk, nincs önálló pénzügyünk, a hol a külügy nem a mienk és a hol mindenekfölött nincs nemzeti uralkodó házunk, igen meg kell gondolni, vájjon garantiát nyújt-e a parlamentarismus, garantiát nyujt-e egyáltalában a népképviseleti rendszeren felépült országgyűlés arra, hogy alkotmányunk a jövőben a korábbihoz hasonló durva támadásoknak kitéve nem lesz? (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert hiszen csak a legközelebbi múlt példáira kell hivatkoznom, nem szólva arról, hogy a trónöröklési kérdéseknél előállott zavarokban Magyarországot milyen irányban használták fel és befolyásolták az uralkodó ház tagjai. De tekintsük csak a legközelebbi multat. Alaptörvényeink az, hogy csak koronás király malkodhatik, a ki tartozik az országgyűlést összehívni. 1848 —1867 ig meg volt ez a törvény, de koronás király még sem volt s az országgyűlést össze nem hívták. Vájjon ki biz25