Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-504

501. országos ülés 1891. jnuhis lS-áu, szombaton. 189 kinevezéssel betöltött, holtiglani állásokkal is, ilyenek a levéltárnok, főorvos stb. De találkozunk a qualifieatiohoz kötött, candidatio alá eső tisztviselők mellett is qnalifieatio nélküli, nem ritkán qualifikálhatatlan főispánnal. (Zajos derültség a szélső baloldalon.) A főispán, a megye élén álló prefect, részben kinevezett, részben pedig mint a fővárosban, a király optionalis hármas kijelölése alapján megválasztott tisztviselő. Szóval, t. ház, vannak itt közvetlen és közvetett, qualificatio nélküli, holtiglani, választás és kinevezés útján betöltött állások; van itt minden, a mi a világon e tekintetben föltalálható, csak egyöntetű, egészséges, egységes rendszer nincs. (Igaz! Úgy van! Zajos helyeslés a szélsőbalon.) De, t. ház, a mit eddig a törvényhozás nálunk Tisza Kálmán idejében alkotott, annak legbotrányosabb része csak most következik. A t. államtitkár úr — beszédjére majd rátérek — azt mondja, hogy nem olyan nagy veszély az, hogy az állam csak a tisztviselők kinevezését tartja az ő markában, mint a milyen nagy veszély rejlik abban, ha a tisztviselőt más választja, de az elbocsátást az államhatalom veszi kezébe. Hát, t. ház, én e felett most vitatkozni nem akarok. Elfogadom, hogy az államtitkár úrnak igaza van, hogy az egyik veszélyesebb a másiknál; habár azt hiszem, hogy veszélyes mind a kettő. Azonban miként állunk mi a múltban és miként állunk a jövőben az államtitkár úr theoriája szerint? Nos, a választás talán az Önkormányzat kezében van ma, t. ház? Hiszen a candidatio által és a candidatio elvének egyenes meghamisítása által, mint az ma gyakoroltatik, a midőn egyet candidál a főispán, egyet a szolgabíró, a midőn tehát minden választás illusoriussá van téve, már a tisztviselők kinevezését — ig^'z, liogy álúton — az állam régen eonfiscálta, A tisztviselők elbocsátása ? Hisz mindnyájan tudjuk, hogy ezt, a spanyol inquisitionál is alább való rendszer mellett, tisztán a kulissák megett döntő ministeri tanácsosi fegyelmi bíróság által gyakorolja ma az állam. Tehát álúton bár, de körmei közé kerítette a tisztviselői kinevezést és körmei között tartja az elbocsátást is. így tehát megvan az államnak az államtitkár úr szerint veszélyesebb hatalma is és megvan a szerintem veszélyesebb kinevezési joga is; veszélyesebb azért, mert ilyen alakban gyakorolva a kinevezés, mint az nálunk történik, hogy választásokkal lepleztetik, még felelőséggel sem jár. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Van azonban egy harmadik tényező, melyet az államtitkár úr jónak látott kifelejtem s a melyről, úgy látszik, az egész többség megfeledkezett; mert ez annyira botrányos, hogy ha gondolkoznának felőle, valóban nem akarom, nem merem elhinni, t. ház, hogy annak jövőre való feutartását önök maguk is helyeselnék. Es mi ez, t. ház? Nemcsak a kinevezést és elbocsátást, hanem — a mi egy tisztviselőre nézve életkérdés — a nyugdíjazást, a végkielégítési igénynek megállapítását is az állam oly módon ragadta kezébe, hogy ez az egy intézkedés elég arra, hogy Magyarország szégyelje magát a külföld előtt. Ott, a hol egy állami tisztviselő a maga kiérdemelt nyugdíját követeli, különösen az állami tisztviselő, ha ő mint fél szerepel az állammal szemben és az ő 40 vagy 50 évi szolgálatának jól kiérdemelt gyümölcsét akarja biztosítani családja számára: ott nálunk, t. ház, nem a bíró ítél, hanem a ministertanács, a mi ellen a rendes bírói útra való vitel joga nincs meg; úgy, hogy a bíróság ex officio elutasítja azt a tisztviselőt, a ki a nyugdíját vagy végkielégítési igényét előtte érvényesíteni akarja. És már most, t. képviselőház, a t. államtitkár úr meg akarja tartani jövőre az államnak kinevezési jogát, természetesen az elbocsátás jogát is, mert hiszen az elbocsátás különösen így, mint a hogy a jelenleg szövegezve van ezen törvényjavaslat, midőn fegyelmi törvény nélkül állunk, midőn a fegyelmi eljárás nem contradictorius, nem bíróság előtt lefolyó, a hol az az illető polgár és fél magát védelmezhetné, mondom, a midőn ilyen fegyelmi eljárás van és másikat még a t. ministerelnök úr sem helyez kilátásba, még most sem igéri — a mire még rátérek — tehát a fegyelmi úton való elbocsátásnak jogát addig, míg majd jövőre fegyelmi törvényt fognak alkotni, ezen javaslat szerint ezentúl is a ministerium fogja gyakorolni: ilyen rendszer mellett, t. képviselőház, ne csodálkozzunk, ha az a, tisztviselő csakugyan nem lesz más, mint szolga, (Úgy van! a szélsőbalon.) szolgájává lesz a hatalomnak (Élénk helyeslés szélsőbalon.) de urává akar lenni a közönségnek. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Azt mondja — legalább a szavaiból így értem — Chorin t. képviselőtársam, hogy igenis akarják, hogy a fegyelmi törvény később életbelépjeu. Megengedem, hogy a t. íuinisterelnök urnak szándéka ez, hanem, hogy a í. képviselőházban tartott beszédje nem ezt mutatja, legalább nem azt, hogy a közelebbi jövőben tartja soron levőnek a fegyelmi törvény megalkotását, azt igazolhatom azzal, hogy a t. ministerelnök úr a közeljövőben kilátásba helyezte a gyámsági és gondnoksági törvényt, kilátásba helyezte a közigazgatási bíróságról szóló törvényt, kilátásba helyezte a községek rendezéséről szóló törvényt; de arról, hogy a többi törvények milyen sorrendben és mikor fognak benyujtatni, a képviselőházban egy árva szót