Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-504

504. országos ölés 181)1. jiinlns 13-án, szombaton. 187 kinevezési jog és mindenekfölött megtették a főispánt a kormányhatalom czégéres, szabadalmazott kortesévé. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A főispáni hatalom arra volt designálva, hogy a tisztviselői hadsereget mozgósítsa s a választásoknál egy kis hvjstromhannsítás, választók tömegének szuronyokkal a választás színhelyéről való eltávolítása, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) és más ilyen erőszakoskodása által a kormányhatalom gyarapítását eszközölje. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mondhatom, ez volt a legelső lépés oda, a hol a főispáni méltóság elvesztette tekintélyét. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A saját táborában páni félelem és rettegés honolt; az ellentáborban pedig gyűlöletet és megvetést éreztek azzal a hivatallal szemben, mely a közszolgálatot alacsony hatalmi érdekek kizsákmányolására aknázta ki. Egy-egy választás után a főispáni pasalikokban valóságos orgiáit ülte a byzantinismns és mert a tisztviselők fizetését felemelni nem lehetett, jutalmazni pedig kellett őket valamivel, tehát kevesebb lett a munkájuk, felületesebb az ellenőrzés és ennek természetes elmulaszthatatlan szüleményeként több lett a sikkasztás. (Úgy van! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Ez volt első következménye azon institutionak, mely a főispáni hatalmat depossedálta. (Úgy van! a szélső baloldalon.) De, t, ház, sajátságos az a mi történelmünkben, hogy valahányszor valamely reaetio keletkezett, a mely a nemzetet alkotmányos jogaitól megfosztani vagy azokat csorbítani akarta: mindannyiszor az önkormányzati institutio volt a czégtábla és abban első sorban a főispán. A főispánok voltak azok, a kik midőn Magyarország alkotmányos ege kissé elborulni kezdett, majd comissariusok, majd administratorok alakjában mindig a reaetio szolgálatába szegődtek és e'ső sorban ezek voltak azok, a kik Magyarország alkotmányos életének megfojtására vállalkoztak. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Nem akarok csak szavakkal dobálódzni, t. ház, hanem tényekre akarok rámutatni. (Halljuk ! Halljuk!) Történelmünknek érdekes episodjaiva] találkozunk ebből az időből, melyek különösen fogják érdekelni a t. többséget, a mely nem akarja elhinni, hogy Magyarországon nemcsak ministerek, kanem főispánok is tömegesen akadtak, a kik nemcsak a központi hatalom szolgáivá, hanem a nemzet árúlóivá is lettek. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Mindjárt felolvasom az 1825. évi országgyűlésnek naplójából, mely kezemben van s melyet Kuzmiee után Vaszary Kolos pannonhalmi főapát állított össze, a ki nem esik abba ÍI gyanúba, hogy szélsőbali. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak csak meghallgatni; mondhatom, hogy ezek tanulságosak és olyan adatok, melyeket már 1825-ben előre írtak meg a mai törvényjavaslat tárgyalásához. A rövid kivonat, a mely különben a gravameneket tárgyalja, így szól. (Olvassa): »Kö vetkezvén különben is a nunciumban az executiva potestasról való emlékezés után a commissariusok iránt ő Felségéhez nyújtandó panaszok a statusoknak, felkelt Komáromy István Abauj vármegyei követ s javallottá a statusoknak, hogy minden méltatlanságokat , melyeket a eommissariusok végbevittek, a közelebbi esztendőkben ezen nunciumban ő Felségének elő kell adni, hogy ő Felsége, a ki talán annyira nem is bízta meg őket, tudja meg, hogy mit állottak ki a vármegyék"? Azért, hogy az idegen nemzetek is lássák által — kiknek nem kis figyelmök van ezen diaetára — hogy gravamenünkben méltó okokon panaszkodunk a eommissariusok ellen. Prónay, nógrádi követ, Skerletz István vasmegyei követ ugyanezt kérték betétetni. Úgy Vay Ábrahám borsodi követ úr is. Ezek után Zmeskál úr árvamegyei követ deák nyelven azt igyekezett mutogatni, hogy nem lesz tanácsos ő Felségét megh iragítani azzal, hogy a commissariusokra büntetést kérjünk, mert azok a törvények, melyek a hazaáruló s árulkodó eommissiariusok ellen hozattak s nevezetesen Ulászló 5. §. stb. már elvesztették az által erejöket, hogy ususban nem voltak. Ezt a beszédet félbeszakítá a nagy zúgás és Vay úr így felelt Zmeskál úrnak : »Hát nem örülhetünk-e inkább annak, hogy nem volt rá cams, hogy azon törvényeknél fogva valakit meg nem kellett büntetni s ha 100 esztendős lévén valamely törvényünk, soha hasznát nem vettük, következik-e, hogy 101. esztendőben azon törvény ellen vétvén valaki, azt a szerint nem büntethetjíik-e ? Nem hogy büntetést nem kellene kérni a eommissariusok eben, sőt inkább mint olyanokat, kik erimen laesae Nationis incuráltak, fennálló törvényeinknél fogva javaiktól fosztassanak meg. Ezt követték a vivátok s ezek közt ezen sző is: eaput! Vay úr szavait secundálták gróf Schmidegg- és Komáromy, de leginkább kikelt a eommissariusok ellen Rohonczy Cons. úr, veszpr. abkgatus: Fájdalommal kell megvallanunk, hogy sok hazánkfia közül a nyakbavető ezifra pántlikáknak s a fényes keresztecskéknek örülvén, eze ket a haza boldogságának elejbe teszik (temeraria diéta). Ezután megmutatván azt, hogy valamint különböző indulattal vállalták fel a eommissariusok a commissiók végre!)ajtását, íigy különböző büntetésekre is méltók. Ugyanis voltak, kik kényszeríttetve ő Felségétől, vállalták fel a commissariatust, ezek hát csak annyiban 24*