Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.
Ülésnapok - 1887-497
4 m. országos Illés 1891 zéséről a vármegyékben* szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatása. Josipovich Géza jegyző: Molnár Antal! Molnár Antal: T. ház! (Halljuk .') k dolgoknak mai helyzetében, az általános vitának nyolczadik napján hosszabb beszéddel kelni védelmére az előttünk fekvő törvényjavaslatnak, bizonyos tekintetben egyértelmű lenne azok czélzatának előmozdításával, a kik a hosszas campagne nyilvánvaló előjelei közt szálltak síkra a javaslat ellen. Nem fogok e hibába esni, a melynek súlyát, nézetem szerint, csak növelhetné körülmény, hogy alig kerülhetném el már ismételve elmondott dolgok újabb ismétlését. Szerény felszólalásomban csakis két kérdésre fogok szorítkozni, a melyekben, mint góczpontokban, egyesülnek a javaslat ellen különböző szempontokból irányzott összes támadások. Az egyik az, hogy e javaslat jogfosztást foglal magában; a másik az, hogy ellenkezik a valódi szabadelvüséggel. Megvallom, t. ház, hogy a midőn e javaslattal kapcsolatosan először hallottam említtetni a jogfosztást, álmélkodva kérdettem magamtól, vájjon e javaslatnak melyik rendelkezésében lappanghat ez az ármányos dolog és vájjon ki kit e javaslat a jogától megfoszt? A megye polgárainak egyeteme nem lehet, mert az e javaslat által kezdeményezett reform-actio az egyéni jogoknak és közszabadságoknak újabb garantiákat ad. Az önkormányzati tevékenység gyakorlására hívatott tényezők szintén nem lehetnek, mert jogaikat úgy formailag, mint tartalmilag kiterjeszti e javaslat. Formailag az által, hogy nagyobb befolyást enged nekik a közigazgatási bizottságban; tartalmilag pedig a különböző megyei határozatoknak joghatályára vonatkozó rendelkezések által. És végre a megyék tisztikara szintén nem lehet az, mert tagjainak helyzete erkölcsileg, jogilag és anyagilag kedvezőbbé fog alakulni e javaslat által. Erkölcsileg az által, hogy meg lesznek szabadítva attól, hogy különböző megyei cotteriák és apró megyei zsarnokocskák kegyeit keressék; jogilag az által, hogy hivatali állásuk újabb garantiákat fog nyerni és anyagilag az által, hogy javadalmazásuk az egész vonalon kisebbnagyobb mértékben emeltetik és nyugdíjazásuk biztosabb alapokra fog fektettetni. Hol lehet tehát, ismétlem, a jogfosztás e javaslatban? Szinte hallani vélem a választ, hogy a választási jog megsemmisítésében. A vád és e válasz egyaránt azt feltételezi, hogy a megyék jelenleg birtokában vannak a választási jognak, a mit határozottan tagadni vagyok kénytelen. És e tekintetben nem is állok egyedül. Egészen osztom azon ellenzéki szónokok nézeteit, a kik ezelőtt épen SÍ évvel a tisztjnnius 8-én, pesteken. viselők kijelölésére vonatkozó ismeretes rendelkezések tárgyalása alkalmával a képviselőházban ugyanazt a nézetet fejezték ki. Hogy csak egyre hivatkozzam a sok közül, classicus tanúra a megyei élet kérdéseiben, Nyáry Pál a következőket mondta akkor: »Természetes, hogyha nekem jogom van arra, hogy kijelöljek hármat és kijelöljek olyanokat, kik ugyanazon véleményben vannak, mint én, fölösleges az, hogy összejöjjenek a választók és válaszszanak. Ezt senki a világon a választási jog gyakorlatának nem nevezi.« Nyáry Pálnak tökéletesen igaza volt; de épen azért, mert igaza volt, a jogfosztást most és e javaslattal szemben említeni, legalább is anachronismus. Valóban, t. ház, nagy valótlanság, vagy hypokrisis az, a mit e javaslat el fog távolítani megyei közigazgatásunk rendszeréhői. Önámítással vagy naivságból a választási jognak szobás ezt nevezni; pedig a valóságban nem az, hanem annak puszta torzképe; nem egyéb a valóságban, mint főispáni kinevezés, a kinevezési rendszernek minden előnye nélkül, a választási rendszernek minden hátrányával (Úgy van! Úgy van!) nem is megosztott felelősséggel a tisztviselők alkalmazására nézve, hanem egyáltalán minden felelősség nélkül. (Úgy van! Úgy van!) A mint tudva van, úgy practizálják ezt, hogy a főispánból és három bizalmi emberből álló többsége a kijelölő bizottságnak candidálja azt, a ki ki van szemelve az illető tisztviselői állásra és mellé állít két úgynevezett strohmannt. Néhol még ezt sem teszik, hanem kijelölnek egyet a többi pályázók teljes mellőzésével és azt mondják a megyei közönségnek: Válaszszatok belőle! (Úgy van! Úgy van!) Arra is van akárhány példa, hogy a főispán zsebében előre ott van a megválasztandó tisztikar egész listája és az úgynevezett választás egyetlenegy jottát sem változtat rajta. (Úgy van! Úgy van! Egy hang a szélső baloldalon. Ki csinálta?) Ismétlem, t. ház, ez a rendszer, melyet a választás formáinak megtartása mellett magasabb állami tekintetek elkerülhetetlenné tettek, ez a rendszer igazában nem egyéb, mint főispáni kinevezés, a mely igaz, itt-ott pactál némely megyei érdekkörökkel is, de ez a választási jog szempontjából még rosszabbá teszi a helyzetet. Ennél a rendszernél a megyék közönségének csak a figuransok nem valami dicsőséges szerepe jut és a ki igaz barátja a megyének, az csak üdvözölni fogja azt a napot, a mely ezen rendszernek, ezen lealázó assistálásnak véget vet (Helyeslés jobb felől) és a mely oda állítja helyére az őszinte, a helyi és magánérdek befolyásától ment, magasabb tekinteteknek hódoló és a valódi hívatottságot respectálni kész felelős ministeri kinevezést. (Helyeslés jobb felől.)
