Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-480

54 480, orsiségos ülés 1891. április 21-én, kedden. állapításánál ezt döntő momentumnak vettem. (Általános helyeslés és tetszés.) En mindig bizonyos — hogy úgy mondjam —- tisztelettel néztem Francziaországban és Angolországban az államszolgálat rendezése körében fennálló arra a gyakorlatra, hogy a magasabb gyakorlati pályára készítő intézetekben az államkormány szemmel tartja azokat, a kik kiváló minősítést szereznek; a fiatal emberek már ott tudják, hogyha szorgalmuk és tehetségük jutalmául bizonyos kitüntetést érnek el: ez az államszolgálati pályán a kormány figyelmét biztosítja számukra. Igenis, ez eddig megtörtént. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Protectio, t. ház — hogy egy locus eommnnis-t használjak — mindig volt és mindig lesz. (Igás! Úgy van!) Fenyvessy Ferencz: Van jogosult protectio is! (Derültség.) Szilágyi Dezső igazságyminister: Van, bizonyos értelemben, megengedem. Ez az érdem protegálása. (Derültség.) Azok, a kiknek közhatalom adatott, azt pályájuk kezdetén vagy később alkalmazni, vagy ott, a hol alkotmányszerfí hatalom létezik, az alkalmazást javaslatba hozni, valóban nagyban hathatnak bátorítólag, de nagyban hathatnak csüggesztőleg is azokra, a kik fokozatos előmenetelre épített hivatalos pályára lépnek. A nélkül, hogy tisztán eszményi — tehát lehetetlen — felfogást kívánnánk, annyi bizonyos, hogy a helyek betöltösénél erkölcsi felelősséget kell érezni; mert a milyen nagy emeltyű a megelégedés, ha valaki tudja, hogy objectiv érdemei és képességei alapján emeíkedhetik: épen úgy csüggesztő és leverő lehet az, ha tudja, hogy mindezek semmit sem számítanak, hanem a személyes összeköttetés azon neme, mely nem jogosult, lesz a döntő előmenetelére nézve. És ez az, a mit én nem jogosult proteetionak nevezek. (Általános helyeslés.) De, t. ház, most már legyen szabad egyenesen kétségbe vonnom előttem szólott képviselőtársamnak azon általánosítását, hogy a joggyakornokok felvételénél mindenekelőtt és mindenütt az elnökök személyes hajlama jönne tekintetbe. En, t. ház, a hány elnökkel beszéltem — pedig mindegyikkel beszéltem — mindegyiknek azt mondtam, hogy kísérjék figyelemmel a tehetséges és igyekvő fiatal embereket és iparkodjanak őket az államszolgálatnak megnyerni. Egyébiránt nem én hoztam ezt be: elődeim is ugyanezt az az elvet követték. Azért vettem fel a joggyakornokok egy részének fizetésére 500 és nem 360 forintot, hogy azon vagyontalan fiatalemberek, a kik az egyetemeken és jogakadémiákon éveken át keresztül küzdöttek magukat talán óraadással vagy egyéb módon, midőn már a hivatali tevékenység összes erejöket igénybe veszi, valamivel jobb állásba jöjjenek — hazulról nem kapván segít séget — s minthogy a joggyakornoki évek a kiképzés évei, nem fényes, de valamivel jobb állapot biztosíttassák részükre ezen 500 forintt:il. (Általános élénk helyeslés.) S azokat, a kik jogakadémiák és egyetemek székhelyein vannak, különösen a táblák elnökeit is, a kiknek ezentúl döntő befolyásuk lesz a joggyakornokok alkalmazására — és a mennyire én ezen férfiakat ismerem, mindegyik igyekezni fog hivatása teljes felfogásában az államszolgálatnak lehető jó erőket megnyerni — figyelmeztettem épen úgy, mint a törvényszékeknél alkalmazottakat, hogy óhajtom, hogy már az első pár hónapi Szolgálat alatt is mindjárt fizetéssel ruháztassanak fel való joggyakornokok és az olyannál, a kinek szegénysége azt indokolja, a kinek igyekezete őt érdemessé teszi, javasolják a fizetésnek 500 forintra való felemelését és azt a ministerium biztosan meg fogja adni. Ennél többet tenni nem lehet. Örülök, hogy alkalmam volt ezeket a t. ház előtt elmondani; mert a dolog ezzel is nagyobb nyilvánosságot nyert. Meg vagyok győződve, hogy azon magas állású orgánumok, a kiknek segélyére a kormány e tekintetben utalva van, egészen e szempontból fogják fel a dolgot és közre fognak működni arra. hogy e czélzat teljes mértékben eléressék. Ez tulajdonképen csak kezdete a dolognak: bebocsátása a fiatal erőknek; figyelmeztés arra, hogy oly pályára lépnek, a hol már a kezdet azt igéri nekik, hogy előmenetelük első sorban és döntőleg saját magáktól függ. De e javaslat nem erről szól. Ezt nem is lehet törvényhozás útján rendezni, hanem csak türelmes, következetes és lelkiismeretes kormányzási működés által. E javaslatban más czé1 okról van szó : arról, hogy oly bírói karnál, mint a mienk, melynek száma az ezret jóval felülmúlja, a fegyelem hatályosabb, a felügyelet egyenlőbb és folytonosabb legyen; hogy a jó erők lehetőleg az első fokon is megtartassanak. T. képviselő urak egynémelyike — különösen a függetlenségi párt körében — e javaslatban tágítását látják annak, a mit közönségesen ministeri omniputentiának szeretnek nevezni. Lesz alkalmam a jelen beszédben és a részleteknél előforduló felszólalások alkalmával kimutatni, hogy e javaslat a ministernek hajszálnyival sem ad több hatalmat, mint a mennyivel jelenleg bír, hogy a törvényjavaslatban semmi sem utaltatik a felügyelet keretébe, a mi eddig nem tartozott oda. Csak egy a különbség: hogy a felügyelet