Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.
Ülésnapok - 1887-496
498. oruág«s ülés 1891. június 4-én, csütörtökön. 389 kinevexi az összes tisztviselőket, úgy, hogy habár ez leplezett kinevezés, de tényleg kinevezés. Ha elítélik ezt, el van ítélve maga a kinevezési rendszer. De mondom, mily garantia van az ellen, hogy ez meg fog szűnni akkor, ha a kinevezési rendszert honosítjuk meg? Vájjon a kormány honnan fogja venni az embereket? A minister a maga cabinetjében fogja megítélni, hogy Árva-, vagy Baranyamegyében ki alkalmas valamely állásra? Mit lesz kénytelen tenni ? Valaki által ismét informáltatni fogja magát B az bizonyára megint a főispán lesz, a ki ugyancsak a maga protégéjét fogja proponálni, mint tette eddigelé. (Úgy van! a szélsőbalon.) S ha van ott komaság, sógorság: hát a ministernek nincs komasága, sógorsága? (Úgy van! a szélsőbalon.) E pontra nézve gr. Apponyi Albert t képviselőtársamnak azt mondom, hogy nem vette észre, mily tévedésbe esett. Ezt a javaslatot rajta, elvbarátain, az országban levő néhány ezer tisztviselőn — nem is mindnyáján, hanem ezek túlnyomó részén — és ezeknek pár ezer sógorán, komáján kivííl e hazában senki sem óhajtja. (Ellenmondás jobb felől. Úgy van! a szélsőbalon.) Ezt bátran merem állítani. Azok a megyék, melyek kívánták, ép ezen tisztviselőkből, vagy tisztviselőkké lenni akarókból és ezeknek sógoraiból és komáiból állnak: ugyj hogy a mikor a t. képviselő úr a sógorság és komaság ellen beszél, nem veszi észre, hogy ha e javaslat létrejő, ép azoknak lesz köszönhető első sorban, a nélkül, hogy a baj, a hiba megszűnnék. Egy másik bajt is említett gr. Apponyi Albert és utána mások is, hogy tudniillik a jelenlegi rendszer mellett a tisztviselő nem áthelyezhető és hogy a míg egyik megyében túlságosan sok az arravaló ember: van olyan megye, a melyben kötéllel sem lehet arra való embert fogni. Ez, nem tagadom, mindenesetre árnyoldala a választási rendszernek; de nincs oly dolog a világon, a melynek valami árnyoldala ne legyen és szembe ezen árnyoldallal a fényoldalt kell tenni és nem szabad megfeledkezni arról a becsről, a mi abban a tényben fekszik, hogy az illető tisztviselő többnyire a megyébe való, a ki gyermekkorától fogva ott nevelkedve fel — szeretettel ragaszkodik ahhoz a megyéhez, igazi melegséggel védelmezi annak érdekeit, büszke, ha hívatkozhatik reá, hogy megyéje előrehalad, büszke — a mint ezt bebizonyította Szegedy Béla tisztelt képviselő úr is — ha azt mondhatja, hogy az ő megyéje pompásan van administrálva még a választási rendszer mellett is. Ezt könnyedén pótolni nem lehet; de másfelől azt sem lehet tagadni, hogy nagy érték fekszik abban, ha az administrálók és az admiKÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. XXIII. KÖTET. nistráltak közt benső baráti viszony és kölcsönös bizalom van. Képzeljék csak el, miienne némely megyéből, ha odaküldenek például Biharmegyébe egy — nem tudom — dunántúli embert, a kit ott soha sem láttak: vájjon hiszik-e, hogy az képes lesz önmaga iránt egyhamar bizalmat kelteni és remélhetnek-e jó administratiot ott, olyanhelyen, a hol a tisztviselőt az administráltak sem nem szeretik, sem bizalommal nem viseltetnek iránta? Az elszigetelve lesz, úgy fogja magát találni, mint valamely városban a tiszti garnison, a mely magában külön kasztot képez, a város polgáraival össze nem forr és'J ilyenekre akarják önök bízni nemcsak az állami functiokat, hanem a helyi érdekek ellátását is? A t. ministerelnök úrnak legfőbb érve a következő passusban culminál: »Felfogásom szerint az 1848-ki törvényhozásnak egyik legkitűnőbb vívmánya, hogy az egységes magyar állam alapjait rakta le és hogy Magyarországon a nemzet akaratának nyilvánítását a parlament kezébe tette le. E hatalom mellett is, vagy e hatalommal szemben más hatóságot létesíteni, felfogásom szerint, helytelen és retrogad lépést jelentene.« Ez, elismerem, igen kényelmes elmélet a t. kormányelnök úrra nézve, de nem olyan elmélet, a melyet a szabadelvűség szempontjából el lehet fogadni; még akkor is, ha a parlamentarismus a mai korban nem fejlődött volna oda, a hova fejlődött, még akkor is azt mondanám: nem elegendő a parlament a közszabadság, az összes polgári szabadságok biztosítására; kell azokat más garantiákkal is körülvenni. De különösen nálunk, a mi parlamentarismusunk mellett, a hol nincs rá példa, hogy egy ministert, bármit cselekedett vagy mulasztott, a többség leszavazott volna, minálunk akarják, hogy az összes garantiákat a, parlamentben keressük ? Ez kényelmes különösen akkor, a mikor a kormány ama hadsereg mellett, a melylyel itt a házban rendelkezik, egyúttal szert akar tenni egy olyan hadseregre, mely az egész országban el fog széledni. (Igás! Úgy van! a szüső haloldalon.) Visszatérve gróf Apponyi Albert beszédére, kénytelen vagyok mindenekelőtt egész őszinteséggel elmondani nézetemet az ő egész eljárására nézve ezen alkalommal. (Halljuk! Halljuk!) De mielőtt ezt tenném, egy más dolgot kell eonstatálnom, különösen kapcsolatban azzal a jelenettel, a melynek a tegnapi napon itt e házban tanúi voltunk. (Halljulc! Halljuk !) Ha van valami, a mi kézzelfoghatólag bizonyítja, hogy az önök szemei előtt ott a kormánypárton — bocsánatot kérek az őszinteségért — nem magas czélok lebegnek, hanem lebegnek 47