Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-496

496. országos ülés IS91. nevezni alispánokat. Még az 1504-ki törvényünk is azt rendeli csupán, hogy az alispánt a megyei nemesek megegyezésével nevezze ki a főispán a saját megyéjéből. Valóban meglehetősen jelen tékeny fokot ért el már hazánkban mind e középkori századok folyamában az alkotmányosság; de ha mosolyoghatott is a halhatatlan emlékezetű Verbőczy István a maga önérzetes állam jogi fölfogásában azon lealázólag byzantini hangon, a melyen nyugateurópai kortársai, köztük a legműveltebb akkori szárazföldi monarchiának, Burgundiának állami historiographja Jean Molinet szólt az uralkodó és népe közti államjogi viszonyról : a magyar alkotmány biztosítékai közé ;.ligha fogta volna maga Verbőczy is odasorozni a megyei tisztviselők választását. Másutt keresték az alkotmány garantiáit nálunk aü Árpád-házisói való királyok alatt, másutt keresték e garamiakat egyáltalán a mohácsi vész előtt Magyarországon. A fegyveres ellentállási jog, majd e helyett az egyházi átok, majd ismét a fegyveres ellentállási jog s a nádornak állambírói jogköre király és nemzet között: ezekben keresték hazánk törvényhozásai az alkotmány biztosítékait azon századok folyamában első sorban; de keresték oly intézményben is, a melyet mindenha büszke nemzeti önérzettel ismerhetünk föl már a régi Magyarország államjogában: keresték a király tanácsosainak felelősségében. Az Arany Bulla 1231-ki kiadása, III. András 1298-ki tanácstörvénye, Mária királynő 1386-ki tanácstörvénye, I. Ulászló 1444-ki decretuma, majd II. Ulászló 1507-ki tanácstörvénye: ezekben kereste a magyar nemzet törvényhozása le egész a mohácsi vészig alkotmányosságának legfőbb biztosítékát a legfőbb hatalom túlkapásai ellenében; de nem a megyei tisztviselők állomásainak választás útján való betöltésében. (Halljuk! Halljuk !) A mohácsi vész után természetesen megváltozik a helyzet. A király nem lakik az országban és magyar tanácsosainak felelőssége államjogilag sem sokat ér a II. Lajos utolsó évében hevenyészett 1526-iki tanácstörvény retrográd iránya miatt, a gyakorlatban pedig teljesen semmivé lesz az akkoron Bécsből ránk sulyosodó nagy nyomás folytán. Marad tehát alkotmányos garantiáúl a koronázási hitlevélen kivtíl a nádor elmozdíthatlansága, a fegyveres ellenállási jog és a megyék. Úgy, de a fegyveres ellenállási jog már nem illett bele az akkori monarchiába, 1687-ben végleg el is töröltetett, egyidejűleg az örökösödési monarchia behozatalával; a nádornak pedig alig volt már — kivált a banderialis rendszer megszűnte óta — valami compact, állandó hatalom a kezében. Nem természetes e, azután, hogy kivált a török hódoltság által okozott akadályok folytán — mindinkább azzá fejlettek a |nuins 4-én, csütörtökön. 35 \ vármegyék, a mikűl fölismerte azokat és meg is koszorúzza azok emlékezetét a parlamentarismust behozó 1848-ki országgyűlés — t. i. az alkotmány védbástyáívá, abban az értelemben, hogy a megyék gyakorolták nemcsak részben a törvényhozást a követküldés és követi utasítások által, nemcsak a jogszolgáltatást első folyamodványon; de magát a végrehajtó hatalmat is épen azon a vonalon, a melyen a törvények végrehajtásának közvetlenül kellett eszközöltetnie ? Valóban az államhatalom Mohács óta le egész 1848-ig folyton a megyékre volt decentralizálva, oly mérvekben, mint Lengyelországot kivéve ^ehol másutt az újkori Európában ; de azért a tisztviselők választása csak nagyon lassan lett átalánossá. 1548-ban a 70 ik törvényczikk azt rendeli még csak, hogy az alispánok az egész megyének megegyezésével neveztessenek ki a főispán által és miként az igen tisztelt ministerelnök úr is mondotta, csak az 1723 : 56. törvényczikk rendelte el az alispáni állomásoknak választás utján való betöltését főispáni négyes candidatio alapján. Az 1723-ik törvény megalkotása óta is igen sok megyében a főjegyzőt — miként igen tisztelt miuisterelnökünk mondotta — a főispán nevezte ki. Ugyanez történt egyéb megyei tisztviselőkkel is. A szolgabírákot régebb idők óta választották már ugyan, de ezek akkor még nem voltak fölruházva a politikailag fontos ügykörökkel. Ez a valódi képe a múltnak, a melybe be kell tudnunk még egy nevezetes mozzanatot, a melyet úgy látszik eddigelé teljesen figyelmen lsivfü hagytak a javaslat t. ellenzői. Ertem a főispáni candidatiót. Önök uraim nagy súlyt fektetnek azon reformokra, a melyek Európa egynémely államában a választás elvének hódítottak tért a kinevezés elvének rovására. Még jelen beszédem folyamában röviden rá fogok utalni, és ha kell, majd a részletes vita alkalmából tüzetesben ki fogom mutatni, hogy önök általam soha kétségbe nem vont hazafias buzgalmukban nagyon is túlbecsülik mind e külföldi reformok jelentőségét, szemben a kinevezési elvvel. Most csak annyit jegyzek meg, hogy az a főispáni candidatio, mely nálunk az 1723-iki törvényczikk által lett törvénybe igtatva, sehogy sem azonos — bármiként vélekedjenek önök — a nyugati alkotmányos államokban dívó szabad választásnál szokásos propositiokkal. Egészen mis az, ha valamely politikai testűlet van arra, jogosítva, hogy 3—4 jelöltet proponáljon és azután a tartományi vagy kerületi főnök, vagy más halóság feje ezen alulról fölfelé proponált, tehát a politikai testületnek már bizalmát elvitázhatatlanúl bíró jelöltek közül nevezhet ki, miként például Svédországban, Hollandiában, Olasz-