Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-496

352 496. országos ttíés 1891. juuiüs 4-éo, csütSrtSkSn. vagy Spanyolországban, sőt némi részben Poroszországban is; meg egészen más az, ha a főispán discretionarius hatalmi körére van bízva, hogy a főispán candidáljon 3—4 jelöltet és a megyei közgyűlés csakis a főispán által candidáltak közül választhasson meg valakit egy vagy más tisztviselői állomásra. A nyugateurópai alkotmányos államokban semmi esetre sem fognák az ily választást a szabad választási joggal azonosítani. Pedig hazánkban ez a módja állott fönn a tisztviselő választásoknak a megyékben és okozott is véghetetlen sok sérelmet és elkeseredést, mihelyt tudniillik oly főispán állott valamely megye élén, a ki nem volt eléggé igazságszerető vagy ildomos arra, hogy candidálja azon párt jelöltjeit is, a mely neki nem tetszett, vagy azon egyéneket, a kik iráat személyes ellenszenvvel viseltetett. Csak a legújabb időben, midőn a javaslat t. ellenzői szerint a megyének életképessége már tönkre volt téve teljesen; csakis, mondom, a legújabb időben bízta a törvény a candidatiot egy sztíkebbköiű bizottságra, a melynek az elnöke azonban újból a főispán maradt. Azon hosszú emberöltők folyamában tehát, a midőn még a megye önök szerint nem volt megrontva, a korlátlan főispáni candidatio alapján történt tisztviselő-választásokban benne volt már a királyi hatalom ingerentiája; benne volt a korona praerogativájáuak az eleme. Es ezt nem azért hozom fel, mintha a szabad választást üdvösebbnek tartottam volna, tekintve megyei közgyűléseink alkatelmeit: csak azért hozom föl, hogy rámutassak, mennyire tévednek önök, midőn a tisztviselők kinevezését úgy állítják oda, mint a magyar génius követelményének homlokegyenesti ellentétét. Ez a valódi képe a múltnak: ugyan minő jogczímen nevezheti azután még valaki az előttünk fekvő javaslatot merényletnek a magyar alkotmány-fejlődés valódi szelleme ellen ! Tagadhatlan tény, hogy a vármegyék a mohácsi vésztől le egész 1848-ig meghál alhatlan szolgálatokat tettek a magyar alkotmánynak. Meg is koronázta e részben való érdemeiket 1848-ki országgyűlésünk, midőn az alkotmány védbástyáinak nevezte el azokat. A kérdés csak az, hogy vájjon szükség van-e még most is alkotmányunknak ezen védbástyákra a szónak hagyományos értelmében ? Igenis szüksége van azon értelemben, a mint ez érdekben az előttünk fekvő javaslat is rendelkezik, midőn meghagyja azok politikai jogkörét, kivéve a tisztviselő-választást. Ez utóbbira azonban nincs szükség többé, sőt a jó és gyors közigazgatás érdekei egyenesen azt követelik, hogy a tisztviselői állomások a vármegyékben is oly módon töltessenek be, miszerint elég tétessék a föladatnak, mely ma már egy egész szakképzett embernek egész élettevékenységét veszi igénybe a munkafölosztás alapján. Megengedem, hogy a kinevezési rendszer nem felel meg az eszménynek ; de tény, hogy kasonlűhatlanúl jobb a választás mindazon módozatánál, a melyet csak a jelen javaslat t. ellenzői részéről javasoltatni hallottunk. Bőven kifejtették ezt már e javaslat benyújtója, az igen t. ministerelnök úr, az érdemes bizottsági előadó és szónokaink. Fölösleges lenne, ha én ezen érveket, a melyeket a 70-es években már magam is kifejtettem, újból elismételném. Egyre azonban rá kell mutatnom és ez az, hogy a hívatalbeli előléptetés kérdését azon választási rendszer alapján, a mely mellett önök buzgólkodnak, teljességgel nem lehet megoldani. Én még legalább nem hallottam, hogy önök közül valaki is komolyan foglalkozott volna e kérdéssel, pedig ez fontos állami kérdés, és az, a ki az előléptetés kérdését nem bírja megoldani, az lehet jó hazafi, de hogy a kinevezési rendszert merényletnek nevezze, arra nincs jogosítva. Igen, de hát azt mondják önök, hogy a tisztviselő-választással elvesz egy megbecsülhetetlen alkotmány-garantia. Már megfeleltem erre a kérdésre, midőn kimutattam, hogy alkotmánygarantiát a tisztviselő-választás mindössze csak 1723-tól 1848-ig, tehát mindössze csak 125 évig képezhetett. 1848-ban behozták a parlamentarismust hazánkba, a népképviseleti rendszert, a parlamenti felelős kormányt, a sajtószabadságot: szóval az alkotmánynak s a politikai szabadságnak oly garantiáit, a minőket nem ismert azelőtt a különben oly nevezetes és életrevaló rendi alkotmány. Eötvös Károly: A gyülekezési jogot sem? (Halljuk! Halljuk!) Schvarcz Gyula: Nem ismerte, tessék majd kimutatni és én megfelelek. (Helyeslés jobb felöl.) Ismert szabadságokat, mint minden rendi alkotmány és duzzadó, életerős szívósággal is birta ezeket fejleszteni; de nem ismerte a gyülekezési jogot a szónak államjogi értelmében, különösen nem 1723 óta; mert nem ismerte és nem is ismerhette, mint ennek anyját, nem ismerte magát a politikai szabadságot. (Helyeslés jobb felöl.) A természettudósok azt tanítják legújabban, hogy az energia nem semmisül meg sehol soha, csak más alakot öltve helyezkedik át a rendszer r

egyik részéből a rendszer másik részébe. Épen úgy vagyunk az alkotmány-garantiák tekintetében a nép alkotmányos érzékével és szívós szabadság-szeretetével is. A nép alkotmányos érzéke természetesen csakis az értelmi-