Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-479

26 479. országos ülés 1891. április 20-án, hétf&n. E két rendszer közű] az utóbbinak előnyei kétségtelenek. Felügyelet és ellenőrzés személyes tevékenységet tételez fel s ezen jogok összpontosítása, egy személyben, a kötelesség teljesítése és az abból eredő felelősség szempontjából több biztosítékot nyújt, mintha az testületi ellátásban részesülne. De ha a felügyeleti jogot alkatelemeire felbontjuk, úgy azok legnagyohb része olyan természetű, a melynek ellátása kizárólag meghatározott személy tevékenységét tételezi fel. A javaslat azonban igen helyesen a két rendszerben rejlő előnyöket egyesíti s míg egyrészt a közvetlen felügyeletté] nem a bíróságokat — mint ilyeneket — hanem azok vezetőit ruházza fel, addig másrészt a 13. és 14. §-okban a felebbviteli bíróságokat, tehát a törvényszékeket, királyi táblákat és curiát felügyeleti közegként szerepelteti, hatáskörüket e tekintetben élesen megvonván és korlátozván s azt összhangzásba hozva a felebbviteli bíróságnak ítélkezési teendőivel. A felebbviteli bíróságok felhasználása a felügyeleti jog körén belül, hatályos felügyelet szempontjából egyáltalán nem is mellőzhető. Mert a felügyeletnek gyakorlása az elnöknek személyes tevékenysége által kimerítve nincs és a rendellenességek, mulasztások, késedelmek, az ügyviteli és eljárási szabályok be nem tartása igen gyakran, sőt egyesegyedííl csak a eoncrét ügy felülvizsgálata és feltílbírálata alkalmával deríthető ki s jut napfényre. A javaslat értelmében ily esetekben a felebbviteli bíróságot hármas jog, illetve kötelesség terheli. Az egyik erről az illető bíróság főnökét értesíteni a czélból, hogy az saját hatáskörében, törvényes eszközökkel a visszaélést, vagy késedelmet a jövőre nézve szüntesse meg. Másodszor: értesíteni erről az illető bíróság felettes felügyeleti hatóságát, a czélból, hogy annak figyelme felhívatván, az a felügyeleti jogából eredő intézkedéseket megtehesse. Végül harmadszor azon jog illeti meg a felebbviteli bíróságot, hogy az ügyviteli szabályok meg nem tartása esetében, ha fegyelmi vétség fenn nem forog, rendbírságot róhat ki. Ezen utóbbi intézkedést hármas szempontból kell vizsgálni; az egyik: mennyiben képezi folyományát a felügyeleti jognak ; a másik: mily feltételekhez van kötve annak gyakorolhatása; a harmadik végül az : érintetik-e ezen intézkedés által hátrányos módon a bírói függetlenség ? A felügyelet két főalkateleinből áll: az észlelésből és az intézkedési jogból. Az utóbbi adja meg a felügyeletnek a hatályosságot; de mindazon esetekben, midőn az ügy természete szerint az abban észlelt szabály- vagy rendellenesség, ugyancsak az ügyre vonatkozó intézkedés által nem hatálytalanítható, a felügyeleti jog csonka volna ha az intézkedési hatalom mellé a felügyeleti jognak egy különleges sanctiója nem járulna. Kétségtelenül a fegyelmi eljárás van hívatva a felügyelet körében észlelt törvény- és rendellenességeket megtorolni. A törvényhozó előtt e tekintetben is két megoldási mód kínálkozott; az egyik: minden rendellenességet, az eljárási és ügyviteli szabályok minden vétkes megszegését a fegyelmi eljárás körébe utalni, s azt a törvényileg megállapított büntetéssel sújtani; a másik mód: a fegyelmi vétségek fogalmát nem minden rendes ügyvitelellenes eljárásra kiterjeszteni, hanem oly megoldási eszközöket találni, a melyek ugyan az ily eseteket sem hagyják teljesen megtorlatlanul, de habár a fegyelmi eljárás alakszerűségeit mellőzik is, a bírónak vagy

7 bírósági hivatalnoknak mindazon biztosítékokat nyújtja, melyeket az eset csekélyebb volta s az alkalmazásba vett fenyíték indokolttá tesz. Az 1871 : VIII. tczikk a bírák és bírósági hivatalnokok felelősségéről, ej'.en utóbbi rendszert választotta. Annak 28. §-a a csekélyebb rendellenességeket nem utalja a* fegyelmi eljárás körébe, hanem azt kapcsolatba hozva az elnökök személyes felügyeleti jogával, felruházza az utóbbiakat azzal, hogy a törvényszéknél vagy annak területén alkalmazott bírákat vagy bírósági hivatalnokokat ily esetekben meginthessék. A felügyeleti jognak kiterjesztése és — habár szűk korlátok között — a bíróságokra, mint ítélő közegekre való ruházása szükségessé teszi, hogy intézményeinket azon szellemben építsük ki, a melyet a törvényhozás e tekintetben az 1871: VIII. t.-czikk megalkotásánál magáénak vallott. A rendellenességek egy különleges neméről van Szó: olyanokról, a melyeknek természete kizárja, hogy a fegyelmi eljárás körébe utasíttassanak ; a melyek az ügy feltílbírálata vagy felülvizsgálata alkalmával deríttetnek ki; a melyek ismérve kétségre nem adhat alkalmat, a mennyiben az ügyviteli szabályok be- vagy be nem tartása forog szóban; a melyeket an ítélő közeg állapít meg az ítéleti functio gyakorlása alkalmából s a melyeket ily körülmények között ezen közeg látszik hívatva megtorolni. A feltételek, melyekhez a javaslat ezen jog gyakorlatát köti —, a biztosítékok, melyeket a javaslat a bírónak vagy bírósági hivatalnoknak jogai megóvása szempontjából nyújt, olyanok