Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.
Ülésnapok - 1887-494
194. országos ttlés 1891. junius 2-ftn, kedden. 301 tátik a jelenleg érvényben levő törvénynyel i szemben —mit eléggé igazol a 196. §-ban adott ügykör, a 136. §., úgy szintén a 139. §. egybevetése, mely szerint saját belügyeiben intézkedve, azoktól nagyrészt csakis törvényességi és alaki szempontból vonható meg a jóváhagyás; liogy a közigazgatási bizottságban választott tagjai nagyobb számával vesz része és így annak minden egyes szakába nagyobb befolyást és intézkedést nyer; hogy közgyűléseket tagjai Vio-e kívánságára összehívhat; — mégis kénytelen vagyok itt azon nézetemnek adni kifejezést, hogy ha én a mai viszonyokhoz mérten a vármegyéknek adott jogokat kielégítőknek tartom is, nem zárkózhatom el ama reményem és óhajom kinyilvánítása elől, hogy eme hatáskör, ha egyszer az önkormányzati tagok életképessége és az ügyek iránti érdeklődése beigazoltatott, nagyban és sok irányban tágíttatni fog és el fog érkezni az a nap, midőn a vármegye az állam felügyeleti és ellenőrzési jogának épségben tartása mellett helyi érdekű ügyeit, az esetben, ha ez által sarkalatos jogok megtámadva nincsenek, végérvényesen intézendi el. Hitem és meggyőződésem ez, miszerint az igen tiszteit túloldal minden egyes tagja, midőn oly szívósan ragaszkodik a választási rendszerhez, ezt a legtisztább és legönzetlenebb hazaszeretetből teszik; teszik azon tudatban, hogy ha ez elesik, ez által közjogunk és alkotmányunk egy sarkalatos pontján ej'tetnék nagy rés; de engedje meg a t. túloldal nekünk is azt, miszerint bennünket is ugyanazon vezéreszme, a hazaszeretet, a közérdek vezet: és mivel én iigy látom, hogy eme javaslat azon alapeszméket foglalja magában, melyeknek helyes és czéltudatos keresztülvitele és fejlesztése mellett elérjük azt, hogy Magyarország erőben és tekintélyben nagy, erős, egységes legyen, azért a javaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés jobb felől) Nagy István jegyző: Boda Vilmos! Boda Vilmos: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Magyarország gyakori küzdelmeinek hosszú lánczolata közben alig néhányszor állott fontosabb egész jövőjére s annak mikénti alakulására inkább kiható elhatározások előtt, mint mikor t. szomszédaink, a közjogi alapon álló ellenzék és egy, azóta szerencsétlen véget ért, jobb sorsra érdemes tagjának folytonos sürgetésére az újonnan alakúit kormány reform-programmjába felvette az állami közigazgatás keresztülvitelét s az által, hogy egy elhasznált, de ez alkalommal igen találó képletet, hasonlatot használják az irtó fejszét azon terebélyes, ősrégi, az alkotmány megvédésére i vagy visszaszerzésére hatalmas tényezőnek bizonyult fa gyökerére illesztette, melyet ha még haszontalan, lomtárba való lett volna is, megsirattunk volna, mint meg szoktuk siratni édes szülőinket, ha az emberi aggkor határán, a végzet kifürkészhetetlen intézkedései folytán porai az anyafölddel egyesülnek; hát még most, midőn meg vagyunk győződve, fiögy az a terebélyes fa, habár nem is az újkori kertészet minta-ültetvénye, habár viharviselt ágain itt-ott a korhadás jelei mutatkoznak, azért egészben véve oly életerővel rendelkezik, mely még hosszú ideig tudott volna daczolni a megsemmisüléssel és ápolás mellett új életteljes hajtást tudott volna létrehozni, mint megtette ezt a történeti nevezetességgel bíró, Szegszárd határában levő u. n. Balogh-fa, a melyet egy vihar derékon kettő tört, de azért ma már új hajtásokkal telítve, üde zölden fogadja árnyékába a szent képeket, melyeket a nép kegyelete aggat megifjúlt törzsére. De minthogy hangúlatkeltéssel aligha fogjuk a fenyegető veszélyt megtámadott ősi intézményünk, a vármegye fejéről elhárítani: nézzünk szemébe az okoknak, melyek a kormányzó több séget arra indították, hogy az adoptált, elfogadott eszme keresztülviteléhez fogjon, Mint minden alkalommal, úgy ezen ügynél is találkozunk azon modern eljárással, hogy ha valaki vagy valami utunkban van, hát először is iparkodunk azt rossz hírbe hozni. Ha személy, a legképtelenebb támadások intéztetnek ellene, hogy népszerűtlenné váljék: ha tárgy, minden kis esemény, minden kisebb szabálytalanság felfúvatik, hogy hitelét veszítse, szóval, van berendezve e czélra egy külön melegágy, melyben a gr. Andrássy Gyula képviselő úr által először felfedezett pinczegombák mesterségesen tenyésztetnek. E bámulatos szabatossággal működő újkori gép okozta, hogy mindazok, a kik a megyei administratiotól távolabb állnak, ma már azt nem tekintik egyébnek, mint a bukott gentry tápintézetének, mint a sikkasztok melegágyának, mint a rendetlenségek, törvénytelenségek forrásának. Pedig a részrehajlatlan szemlélő előtt a dolog úgy áll, hogy a megyei administratio nagy haladást tett és azon az úton van, hogy ósdi szelleméből kivetkőzve, a modern intézmények sorába lépjen, ott, hol arra alkalmas egyén kezében van annak vezetése, és a kórjelenségek — itt, nem akarván igazságtalan lenni, ki kell jelentenem, hogy felhozandó vádjaim nem a jelenlegi kormányt érintik, mert ez csak annyiban hibáztatható, a mennyiben ezen nem általa teremtett állapotokon még ekkoráig segíteni nem igyekezett — tehát a kórjelenségek csak ott mutatkoznak, a hol a képzettség, a hívatottság