Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-451

46 451. országos ülés február 4-én, szerdán. 1891. van az intézkedéseknek, melyben én csak egy lánczszemnek tekintem ezt a törvényjavaslatot, a munkások testi épségének, egészségének, szellemi művelődésének és összes visszonyainak rendezése körííl részint direct, részint indirect beavatkozásával az államnak és azt hiszem, egész nyíltan, határozottan és őszintén kell azt kifejezni, hogy mi e feladatot, mint a magyar állam feladatát elismerjük s ezzel komolyan foglalkozni akarunk. Ne nevezzük ezt social-politikának, nem mintha félnék a »socialis« szótól, hanem azért, mert ez a legkevésbbé praecis kifejezés és a legnagyobb félreértéseknek szolgálhat alapúi ; pedig — igaza van Hegedüs t. barátomnak — ha vílahol, úgy itt minden félreértést kerülni kell. És ne i-( azért foglalkozzunk ezzel az ügygyei t. ház, hogy kielégítsük a munkásosztályt, hogy ezzel békés állapotot, ideális állapotot hozzunk létre, mert ez utópia volna és ne várja senki különösen gazdasági téren, hogy az érdekcsoportok közt örök békét fog létrehozni bármely törvényes intézkedés. (Ügy van! Úgy van! jobb felöl.) De ezen szempontból tekintve a dolgot, ha nem tévesztem is szem elől azt, hogy a munkásosztály a gazdasági harczban előreláthatólag mindig ellenfele lesz a tőkének ; akkor is azt hiszem: egy erőteljes, de a mellett értelmes, tisztességes, emberi szinvonalon álló existentiával bíró osztály, melynek veszíteni valója is van, sokkal kevésbbé veszélyes ellenfél, mint egy elzüllött munkásosztály, mely könnyen hajtható a legvadabb kétségbeesés karjai közé, (Ügy van! Úgy van! jobb felöl) Hogy azonban a félreértéseknek elejét vegyük, nem elég a »socialis« szótól óvakodnunk ; mindenesetre egész határozottsággal ki kell jelentenünk azt is, hogy a leghatározattabb ellentétes álláspontot foglaljuk el minden mozgalommal szemben, mely a magán vagyon, annak szaporítása, a tőkegyűjtés ellen és mely az egyéni vállalkozás szabad mozgása ellen nyilvánul. Vannak esetek, midőn a vállalkozási szabadságot a szabad versenyt korlátozásoknak kell alávetni. Ezek speciális esetek és már maga a tény, hogy ez szükséges, mindenesetre hátrány, miért is annak feltétlenül igaz voltát esetről-esetre igazolni kell. Mert míg az emberi természet és a gazdasági helyzet egészen meg nem változik, a munka prodiictivitásának alapja épen a szabad tőkegyűjtésben és az egyéni szabad vállalkozásban, a szabad versenyben rejlik. És in ulti ma analysi minden, a mi az ipari munka produktivitását csorbítja, a munkásosztály helyzetére gyakorol hátrányos vissahatást. Én azt hiszem — hogy még egyszer és utoljára beszéljünk Angliáról — épen az angol példa meggyőzhet mindenkit arról, hogy mindenféle tőke-ellenes és vállalat-ellenes socialisticus theoriák istápolása nélkül, szorosan a mai társadalmi és jogi szervezet alapján, bizonyos intézkedések által óriási haladást lehet elérni a munkások helyzetében. Valóban, a ki összehasonlítja az angol munkás helyzetét 50 esztendővel ezelőtt annak mai helyzetével, az elbámul azon a haladáson, a mely eddig is eléretett és azon további biztos reményt vonhatja le tapasztalataiból, hogy ez a haladás befejezve nincs és hogy az az osztály sokkal magasabb színvonalra fog még emelkedni. Ue, t. ház, minden, vagy kevés kivétellel minden, a mi a munkás sorsán javít: a munkát drágítja; vagy az által, hogy a munkaidőt rövidíti, vagy az által, hogy direct terheket ró a gyárosra. És itt egy sajátságos dilemmába jutunk, mert ;zon ellenvetéssel találkozunk — és ez jelenleg minden országban és minden időben előáll — hogy ha drágítjuk a munkát, drágítjuk a termelést is, a termelés drágítása által pedig a hazai ipar versenyképessége áldoztatik fel. Hogy áll ezzel szemben a helyzet? A munka, igaz, drágul; de ha a követett eljárás helyes, ha az intézkedések jól vannak megválasztva és azok minden téren úgy történnek, hogy egymást kiegészítsék: akkor intézményeink végeredményükben nemcsak drágítják, hanem javítják is a munkát és a javulás folytán elért nagyobb productivitásban nyeri meg a hazai ipar szempontja is a teljes ellenértéket, mert drága munkával többet és jobbat lehet produkálni, mint a.rosszabb és olcsóbb munkával. E tekintetben talán felesleges is érvelni: a dolog természetéből folyik, hogy erős, egészséges, értelmes és tisztességes viszonyok közt levő, tehát a többséget véve. jóravaló, megbízható emberek munkája, mindenesetre többet ér és nagyobb bér mellett is több haszonnal alkalmazható az iparban, mint elzüllött existentiák munkája. Ezen szempontból tehát t, ház — és ez az főleg, a mire súlyt kívánok helyezni — sohasem szabad az iparpolitika terén szem elől téveszteni az intézmények nevelő hatását az emberre. Lehetőleg oly intézmények felállítása által kell a munkáskérdések megoldására törekedni, a melyek az egyén testi, szellemi, erkölcsi erejét növelik és ez által a munkás egyéni értékét gyarapítják. Ezen szempontból bír nagy sulylyal az a kérdés, a mi valóban nem helyesen van azon divatos kifejezéssel oda állítva: önsegély vagy államsegély. Mert azt hiszem, nincs komoly politicus, a ki ezen két vesszőparipa valamelyikére felülve, azon akarná az egész terrénumot végig lovagolni s a másikat feltétlenül visszautasítaná. Van igenis nagy tere az ipari kérdésnek, a hol egyedül az önsegély jogosult;