Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-464

304 4M. omégos ttl*» febrnár 25-én, szerdán. 1891. a legnagyobb bizalommal viseltetünk is. Mert magában azon formai tényben, hogy a kérdést oly kisjelentőségűnek tartjuk, miszerint annak egyszerű administrativ elintézésébe belenyugszunk : a magyar államiság legfontosabb érdekének kisebbítése forog fenn. (Úgy van! bal felől.) Nem zárkózom el azon nehézségek elől, melyekre a t. igazságügyinmister úr utalt, de e nehézségek csak az első fokon fordulhatnak elő; és ha előfordulnak, azokat valamiképen meg kell oldani; meg kell oldani akár a kormánynak, akár a háznak, de meg kell oldani minden körülmények közt. De ha áll az az álláspont, melyet a t. kormány e javaslatban elfoglal, hogy itt a magyar államnak kizárólagos alkotásáról van szó: akkor állani kell azon szempontnak is, hogy a második fokon pedig, mely most alkottatik, ily nehézségek egyáltalán fenn nem foroghatnak. (Helyeslés a baloldalon.) Nehézségek vannak és lehetnek a fennálló kormányzati gépezettel szemben a eonsulatusoknál; de a másodbírósággal szemben, hol önálló alkotást létesítünk, ilyen nehézségek nem foroghatnak fenn. És ha elismerem, hogy ily nehézségek fenforognak: nem is kívánom, hogy a szakaszt maga a ház formulázza, hanem utasítsuk vissza a bizottsághoz, (Helyeslés a bal- és szélső balon.) hogy az ügy megfontolásával, az egész helyzet megvilágítása mellett egy vagy más módon megoldassák a kérdés. (Helyeslés bal felől.) Ne játszunk a szavakkal, ne bujkáljunk, hanem foglaljunk el határozott álláspontot, hogy az ország megismerje, hogy e kérdésben miként vélekedik a törvényhozás. Azért én, különösen tekintettel a másodfokú bíróságra, hozzájárulva Polónyi t. képviselőtársam módosítványának elvi álláspontjához: bátor vagyok kérni a t. házat, hogy azt eonsideratio végett méltóztassék az igazságügyi bizottsághoz utasítani. (Élénk helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) Madarász József jegyző: B. Kaas ivor! B. Kaas Ivor : T. ház ! A magyar nyelvért való rajongásomnak természetes következménye, hogy Polónyi Géza t. képviselőtársamnak indítványához hozzájárulok; és midőn ezt teszem, hivatkozom az eddigi gyakorlatra és a magyar állam fejlődésére. (Halljuk! Halljuk!) 1868-ban meghoztuk a nemzetiségi törvényt, a melyben kimondtuk a magyar államnyelvnek kötelező voltát. Vájjon ezen helyes alapvetéssel rögtön behozatott e a magyar nyelv az administratio mindazon ágaiba, a melyhez tartozik?

1 Az igazságügyminister úr tudja, hogy mily nagy munka volt a törvénykezést, az administratiot megmagyarosítani; a pénzügyminister úr tudja, hogy a pénzügyi administratio még ma sincs teljesen megmagyarosítva; a kereskedelmi minister úr tudja, hogy még az államvasutaknál is mily successive ment ez; a közoktatásügyi miuister úr tudja, hogy a nyelvre vonatkozó rendeletek és törvények az iskolákban még ma sincsenek végrehajtva. De vájjon ebből az következik-e, hogy ezen elv ne rnondassék ki, hogy az törvénybe ne iktattassák ? Vagy ha a törvénybe iktattatott: az következik-e, hogy nem számolva minden gyakorlati nehézséggel, az rögtön keresztül is vitessék? A kormány utasíttatik a kivitelre; a kivitel aiódja függ a kormány politikájától, annak, igenis, számolni kell a körülményekkel. De megtagadni a magyar állam magyar nyelvét, annak kötelező voltát: (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon. Felkiáltások jobb felől: Ki tagadja meg?) ezt a megtagadást nem értem még annál a Szilágyi Dezsőnél sem, a ki tegnap kifejtette előttünk, hogy mennyi mindenféle tekintettel keli lennünk Ausztriára. Hiszen evvel a kérdéssel találkoztunk a hadseregnél; de vájjon nyelvünknek ilyen hátratolása nem képezett-e ott is mindig nagy nemzeti sérelmet? (Élénk helyeslés a balés a szélső baloldalon.) És ezt most magunk tűrjük el, hallgassuk el, szégyeljük saját nyelvünket a törvénybe iktatni, (Úgy van! Úgy van! a bal- és a szélső baloldalon. Mozgás jobb felől.) azért, mert szívességet akarunk tenni Ausztriáink? (Úgy van! Úgy van! bal felől.) Engedjék meg ezen ellenzéknek, ezen nemzeti pártnak, hogy ez ellen óvó szavát felemelje (Helyeslés bal felől Eyy hang jobb felől: Nemzeti párti Halljuk! Halljuk!) És most egy másik dologra térek át, a mely ezen szakaszszal kapcsolatos, a nélkül, hogy indítványt tennék. (Halljuk! Halljuk!) Önök közt, uraim, a mínistereinök úrtól kezdve számosan vannak magyar nemesek. Ezen magyar nemes urak mindegyikébe beleneveltetett a családi büszkeség, a traditio és mindegyik bizonyos előszeretettel viseltetik a saját családi czímere iránt. Miért? Nem mintha bármi néveu nevezendő philosopliieus becsértéke volna annak, hogy egy darab papírra ilyen, vagy amolyan figurák, vagy szörnyek rajzoltatnak; sem nem azért, mintli i annak a pecsétnek a levél borítékon, vagy bárhol valami különös jogi jelentősége volna, a mi annak tartalmát, a mi az alatt a pecsét alatt van, megerősíti, vagy meggyengíti; „hanem azért, mert az a czímer, az a pecsét a családi jogfolytonosságnak, összetartozandóságnak, a vérszerinti rokonságnak symboluma. De hogyha mindemellett önök ezekre a korszellem által meghaladott családi jelvényekre annyit adnak: kérdem, nem adhatnak-e önök, nem adhatunk-e mindnyájan sokkal többet arra a nemzeti czímerre, mely egész magyar hazánknak összefoglalása és jelképe? (Úgy van! a balés szélső baloldalon.) Hogyan cserélhetik önök fel,