Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-450

80 4*0. orseágos Illés február 8-án, kedden. 1891. ezen törvényjavaslat keretébe bele vonassanak. Maga az ipartörvénynek 142. §-a, midőn az ipartanonezok és segédek pénztárának felállításáról intézkedik, ez intézkedést csak ideiglenesnek tartja és határozottan kijelenti, hogy ezt csak addig kívánja, míg a segédek és munkások általános betegsegélyezésének ügye szabályoztatni fog. De különben is az ipartörvényben az iparosoknak jogai és kötelességei e tekintetben tüzetesen szabályozva nincsenek s a kellő sanctio sincs, úgy hogy mulhatlanúl szükséges az iparos tanonczokról e törvényjavaslatban, mely az általános segélyezés ügyét karolja fel, gondoskodni. Másik észrevételem vonatkozik a kerületi pénztárakra tett állítására. E tekintetben Neumann Ármin képviselőtársam már meg felelt neki, de felhívom a t. képviselő úr figyelmét azon körülményre, hogy a helyi segélyezésnek, melyet ö kiválóan hangsúlyozott, keresztülvitele a mi viszonyaildi közt úgyszólván lehetetlen. Tessék arra gondolni, hogy az ipartestűletek felállítását az iparlörvény elrendeli és mégis mily nehéz ezeket felállítani, sőt néhol egyáltalában lehetetlen, úgy hogy a segédek és tanonezok segélyezéséről ép azért nem lehet gondoskodni, mert az ipartestületeket létesíteni nem lehet, ügy áll tehát a dolog, hogy az országnak igen sok részében a munkások, a segédek és tanonezok segélyezéséről gondoskodni egyáltalában nem lehetne, ha csakis részleges pénztárak állíttatnának fel; a kerületi pénztárak azonban épen azért, mert nagyobb mennyiséget ölelnek fel. biztosítják ezen most teljesen elhagyatott szegények biztosítási ügyét. A munkáskérdés azon alakban, melyben Németországban, Belgiumban és több európai államban jelentkezik s mely az államférfiak körültekintő megfontolását oly nagy mérvben hívja ki s melynek megoldása a közel jövőnek múlhatlan feladatai közé tartozik : nálunk, hála népünk józan gondolkozásának és hazafiságának, a maga eosmopoliticus jellegével, divergens tendentiájávál, mély gyökeret még nem vert. Nem is annyira, socialis és iparpolitikai követelmény tehát hazánkban az azzal összefüggő munkásbetegsegélyezési ügynek állami szabályozása sem, mint inkább az államnak ethikai lényéből folyó humanistieus kötelessége polgáraival szemben. A magyar ember szívében sokkal lángolóbb a hazaszeretet tüze, semhogy azt az »ubi bene, ibi patria« világpolgárias gondolkozás oly könnyen kiolthatná. Nem kíván a magyar munkás egyebet. minthogy úgy saját, mint családja existentiája minden nehéz v-szouyok között a nélkülözéstől, a nyomor szenvedéseitől megvédve legyen s akkor szívesen szolgál hazájának véradóval és tőle telhető minden áldozattal. A felebaráti szeretet még az egyes embernek is parancsolja, hogy szűkölködő embertársai segélyére siessen, még inkább tiszte az az államnak, mely a nagy összeség érdekeinek megóvására, biztosítására kell, hogy védő karjait kinyújtsa, A magyar ipar még nem fejlődött oda, hogy a tőke elhatalmasodásáról, a munka elnyomásáról lehetne beszélni. Ha létezik is bizonyos körülmények között egyes időszakokban a munka nagy versenye, mely a munkaérték hullámzását múlólag maga után vonja: más gazdaságilag fejlettebb államok visszonyaival hazai állapotainkat összehasonlítani még 'sem lehet, mert a munkabér nálunk aránylag elég magas, a reális munkaerő elég becsült és keresett. Az állam gondjának tehát csak arra kell irányulnia, hogy a hol a társadalom a bajok orvoslására még nem elég erős s hol a munkáskéz tevékenysége elzsibbad, vagy a munkaerő tehetetlenné lesz: gyámolító erejével, hatalmával közbelépjen, az éhezők Ínségét, nyomorát enyhítse, a szenvedők fájdalmát könnyítse. Az 1884 : XVII. t.-czikk, az ipartörvény az iparossegédek és tanonezok segélypénztárának kötelező felállítására tartalmaz ugyan intézkedéseket, de míg ezek egyrészt csak a most jelzett egyénekie vonatkoznak, másrészt korlátolt körük még azok érdekei biztosítására sem teljesen megfelelők. Azért az igen tisztelt kereskedelemügyi minister urnak csak melegen érző szívét és államférfiúi éles előrelátását igazolja ezen javaslat azon rendelkezése, hogy a segélyezés jótékonyságát nemcsak az összes munkásokra és családjaikra, de az önmaguk sorsáról gondoskodni kívánó önálló iparosokra is kiterjeszti. A kerületi, gyári, ipartestületi stb. betegsegéíyző pénztárakba az önálló iparosok is beléphetvén, a munkaadó iparosok pedig tartozván a pénztárak fentartásához hozzájárulni: az iparosoknak az inség és nyomor ellen megvédése is lehetővé válik. A czéhrendszer eltörlésével és az első szerves ipartörvény létesítésével az iparszabadság míg egyfelől egészségtelen versenyt támasztott: addig a vasutak építése és a közlekedési eszközök fejlesztése az előhaladottabb külföldi ipar versenyét is rázúdította bölcsőben ringó iparunkra, úgy hogy főleg kisebb vidéki városainkban és nagyközségeinkben az iparosok megélhetésének életfájára halálos csapás méretett. Mindenütt az egész világon a még gyönge ipar védelemre szorult és lehetőleg abban részesíttetett is; nálunk azonban az általános rohamos átalakulás, közjogi, culturalis és gazdasági rendezkedés nem hagyott elég időt és nem nyújtott kellő eszközöket ipari fokozatos fejlődésünkre és ipari érdekeink minden oldalról való megvédésére. Az iparszabadság előkészített