Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-450

450. országos ülés február 8-án, kedden. 1891. 13 átalakítja és legalább 100 taggal bír, továbbra is fenmaradhat és jogában áll mindenütt, a hol községi vagy vállalati pénztárak nem állítandók fel, a maga számára tagokat gyűjteni. Ezen pénztárak mással, mint segélyezéssel, nem foglalkozhatnak. Készökre az igazolt hátralékoknak közigazgatási úton leendő behajtása szintén biztosíttatik. 5. Azon helyeken, hol sem külön, sem a szomszédos községekével együtt száz ipari munkás nem található, segélypénztárt nem kell létesíteni, de az ott foglalkozó ipari munkások a legközelebbi községi pénztárba léphetnek, a mely őket minden ellenvetés nélkül befogadni tartozik. 6. A fővárosban a nem gyári és vállalati pénztárak lehetőleg szakmák szerint alakítandók, a mennyiben tudniillik egy-egy szakma körében legalább száz segélyezendő munkás foglalkozik. Azon munkakörök számára pedig, melyek száz munkást nem foglalkoztatnak, kerületi segélypénztárak létesítendők, melyek a szakmabeliekkel együtt egy közös fővárosi pénztári szövetséget alkotnak. Az ezen utasítás értelmében átdolgozott javaslatot a közgazdasági bizottság mielőbb nyújtsa be a képviselőháznak, hogy az még a jelen ülésszak folyama alatt törvényerőre legyen emelhető.« (Élénk helyeslés bal felöl.) En tehát, t. ház, nem utasítom vissza a törvényjavaslat alapeszméjét, sőt inkább kívánom, hogy ezen az alapon minél hamarább oly törvény alkottassák, a mely viszonyainknak és a nézetem szerint mindenekelőtt szem előtt tartandó azon követelménynek is megfelel, hogy mi ne egy elvet iktassunk törvénybe, hanem gyakorlati intézkedéseket. (Helyeslés bal felől.) Bátor vagyok a t. háznak határozati javaslatom elfogadását ajánlani. (Élénk helyeslés bal felől.) Varasdy Károly jegyző: Neumann Ármin! Neumann Ármin; T. ház! (Halljuk!) Mielőtt felszólalásom sajátképeni tárgyára rátérnék, kötelességemnek tartom rövilen kijelenteni, hogy Graál Jenő t. képviselőtársam határozati javaslatát nem fogadom eb Nem fogadom el azért, mert az ő álláspontja részben negatioja azon sarkalatos elveknek, melyeken az egész czélbavett reform fölépül és mert én ezen elveket helyeseknek tartom és egyáltalában a törvényjavaslat sorsát koezkáztatni nem kívánnám ; azért nem fogadhatom el határozati javaslatát. Ennyit kívántam általánosságban egyelőre röviden megjegyezni, fentartva magamnak, hogy beszédem későbbi folyamán, a mennyire egyszeri hallás után lehet, azokra, a miket t. képviselőtársam mondott, röviden reflectáljak. T. ház! A szőnyegen levő törvényjavaslat egy fontos lépést jelez azon socialis problémák terén, melyek megoldására irányuló törekvések és kísérletek korunk egyik legkiválóbb jellemvonását képezik és mert nálunk a kormány előterjesztésére nem a munkások mozgalma adta meg a lökést, mert nem egy kényszerhelyzet nyomása alatt lépett a társadalmi reform terére: nem lesz egészen felesleges mindenekelőtt azon kérdéssel foglalkozni, vájjon czélszerű-e a kormánynak ezen kezdeményezése és ha igen — tekintettel arra, hogy a szóban forgó intézkedésekkel még távolról sincsen az állam és társadalom teendője e téren kimerítve, hanem kétségtelenül még számos más eoncentrieuson működő intézkedésre lesz szükségünk — vájjon a kormány a teendők egymásutánját illetőleg helyesen jár e el akkor, midőn az úgynevezett munkáskérdésre vonatkozólag politikáját a benyújtott törvényjavaslattal inaugurálja. Mindkét kérdésre, t. ház, meggyőződésem szerint csak határozott igennel lehet válaszolni. Már azon szellemi kölcsönhatásnál fogva is, mely köztünk és a többi eivilisált népek közt kifejlődött, már azon egyenlő termelési viszonyokat feltételező sűrű gazdasági érintkezési pontoknál fogva is, melyek között a szomszéd népekkel élünk: ki nem vonhatjuk magunkat azon áramlat alól, melynek hullámai ugyan még eddigelé hozzánk át nem csaptak, de melyeknek moraját régóta elég érthetően halljuk. Es ha igaz az, hogy a socialis reform ott válik mindinkább szükségessé, a hol a cultura és azzal együtt az ipar is mind nagyobb arányban fejlődik: mindkettő színvonalának emelésére folytonosan irányuló törekvéseink egyszersmind intelmtíl szolgálhatnak arra, hogy az események által ne engedjük magunkat meglepetni, hogy ne felejtsük el mi sem azt, hogy a socialismus a mai társadalmi rendben úgy" a tudomány, mint a gyakorlat szempontjából már rég kivívta magának az általános polgárjogot. Jó lesz nekünk is szem előtt tartani, hogy könynyebb valamely betegség kitörésének elejét venni, mint a már kitört betegséget gyógyítani. (Úgy van! jobb felöl.) • Azon körülményben tehát, hogy nálunk részint a munkások számának aránylag csekély volta, részint azoknak anyagi viszonya és hazafias magatartása következtében az úgynevezett munkás-kérdés nagy arányokat nem öltött, én csak garantiát látok arra nézve, hogy a szóban forgó reform minden elhamarkodástól menten a gazdasági szabadság lehető kímélésével fog megoldást nyerni. Ily szempontokból kiindulva azon feladatok complexusában, melyeknek megoldása itt az