Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.
Ülésnapok - 1887-450
Q : 45*. ersüáafts fiiéi február S-árn. k«die». 1891. Az állam e működése ilyenformán nem is lenne egyoldalú, mert a termelés egyik tényezőjének sem áll érdekében az, hogy a inásik hatályosságát elveszítse. (Helyeslésbőlfelől.) A hol tehát a munkások oly gyengék, hogy élet érdekeiket munkaadóikkal szemben nem képesek megvédeni; a hol kevésbbé előrelátók, hogysem mostani erejüket és kedvező helyzetüket a jövő ben is fentartani tudnák; vagy a hol nem elég iskolázottak arra, hogy a rendet és fegyelmet maguk közt és — a minek e kettő előfeltétele — ivi egészséges szervezkedést a maguk részére biztosítsák: ott az államnak közbelépése mindenhol jogosult. (Helyeslés bal felöl) A munkáskérdések gondos és a jövőbelátó rendezése tehát általában véve igen nehéz és kényes feladat; de annál kényesebb, mennél gyöngébb és fejletlenebb valahol a munkásosztály. A hol azonban a fejlődésre mégis bizonyos kilátások vannak: nagyon meg kell gondolni különösen ily országokban azt, hogy T a törvényhozás minő alapokon kezd a munkások érdekében működni. Mert például a munkásvédelmet és különösen a munkások támogatását axiómaként odaállítani, nézetem szerint, nagyon veszélyes dolog. A munkások támogatása az állam részéről nem axióma, hanem a szükség mindenkori mérvének megfelelően korlátolt következmény. Ha már most a munkások védelmét, biztosítását és támogatását elvként állítjuk fel, olyasmit mondunk ki, a minek következményei beláthatatlanok. (Helyeslés bal felől.) r És az elvek hirdetése tekintetében nem az a legveszélyesebb mód, ha azok kimondatnak és terjesztetnek; hanem az, ha törvényes intézkedésekbe foglaltatnak és azok következetes keresztülvitele kisóreltetik meg, azon határon túl is, a hol már helyesen nem alkalmazhatók. Az ily következetességgel keresztűlvitt elvek azután a törvény révén odaállítatnak a legalsó munkásosztályok elé, melyek azokról különben talán tudomást sem szereztek volna. Azt tapasztaljuk, hogy mindenütt, a hol így jártak el, a munkás-törvényhozás egyáltalában nem hozta meg a munkásosztály körében a várt megnyugvást. Az ily eljárás mellett azután csakugyan áll azok ellenvetése, a kik az egész irányról azt mondják, hogy az nem az elégedettség, hanem a további elégíüetlenségnek ad tápot. (Úgy van! bal felöl.) Hogy e dolog valóban így van, arra nézve elég Németország példájára hivatkoznom. Azon tapasztalatok ugyanis, melyeket Németország az elvszerü munkás-törvényhozással szerzett, körülbelül ide vezettek. Ellenben mindenütt, a hol az állam nem theoriák után indult, a hol nem igyekezett a munkás-törvényhozás terén elveket keresztülvinni, hanem a miuden alkalommal gondosan megállapított szükségnek megfelelően alkottak törvényes intézkedéseket: ott az eredmény sokkal kedvezőbbnek tűnik fel. Utalok e tekintetben Angliára. Az angol törvényhozás tartózkodik attól, hogy építészeti összhanggal, úgyszólván a szépészeti érzék kielégítése ezéljából alkosson törvényeket. A humanismus által nem ragadtatja magát túlzásokra; mindig csak a tényleges, gyakorlati szükségre ügyel. Ennek eredménye az, hogy bár Angliában a munkásosztály a legfontosabb, a legnagyobb és ahhoz képest minden más ország munkásosztálya kicsiny: ott a munkásmozgalmak a legenyhébb lefolyásúak. Igaz, van ebben része az angol nép gyakorlati szellemének is; de hogy van benne érdeme a törvényhozásnak is, mutatja az, hogy ugyanazon fajnak másutt, például Észak-Amerikában érvényesülő törvényhozása nem érte el ezt az eredményt. Mindebből nem azt következtetem én, t. ház, hogy tehát ne a német, hanem az angol törvényeket másoljuk; — szerintem másolni nem kell semmit — hanem következtetem azt, hogy midőn a munkástörvényhozás terére lépünk, ne a német, hanem a sokkal ezélszerübb angol módszert kövessük. Mellékesen jegyzem meg itt, hogy a német törvényeknek mintául elfogadásánál kétszeres óvatosságra int bennünket az a körülmény, hogy a német munkástörvényhozás a német belpolitika eszközéül is felhasználtatott, a mire nálunk egyáltalában nem alkalmas. Hogy a német törvényekben sok helyes dolog van, elismerem; hogy azok elemeiből sokat felhasználhatunk mi is, nem tagadom; de midőn német törvényeket veszünk is mintául, akkor is igyekezzünk az angol módszert felhasználni, a mely kizárja azt, hogy elvszerüen csupán az egyöntetűség kedveért jogérzetünk, humanisticus érzelmeink kielégítése kedveért túlzásokra engedjük magunkat ragadtatni. Ha már most ebből a szempontból tekintem az előttünk fekvő törvényjavaslatot, akkor én azt látom, hogy a mellett, a mi abban helyes —- és ilyen sok van — viszont sok foglaltatik benne, a mely a mi viszonyunknak egyáltalán meg nem felel. Én az igen t. kereskedelmi minister urnak tetterejét, melylyel sok egyéb kötelességeinek teljesítése közben ráér arra is, hogy rövid működése alatt ily törvényekkel jöjjön a ház elé, nagyra becsülöm; lankadatlan hazafias tevékenységét, munkakedvét és munkabírását e házban és ezen kivtíl annyiszor elismertem, hogy remélem, abban, a mit mondandó leszek, sem ő, sem más valaki személyes élt felfedezni nem fog. (Helyeslés bal felől.) De épen az olyan
