Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.
Ülésnapok - 1887-450
450. országos Illés Miruár 8-áu, kedden. 1891. y ministerekkel szemben, kik crélylyel bírnak, a kik egyéniségének súlya van és a kiknek sikereit bizonyos dicsfény veszi körül: kétszeres kötelesség e helyről nyiltan és határozottan kimondani a meggyőződést (Élénk helyeslés bál felől), mert hiszen nekik épen ezek következtében könnyebben sikerű! a törvényhozás előtt elfogadhatóknak tűntetni fel olyan dolgokat, a miket a törvényhozás másnak semmi feltétel alatt meg nem szavaz. (Igás! Úgy van! bal felől) Ebben a törvényjavaslatban, az én felfogásom szerint, nagyon helyes az. hogy a kényszert általában alkalmazni kívánja. Nagyon helyes az, mert az ipartörvény 142. és 143. szakaszaiban foglalt facultatio a gyakorlatban ezélszeríítlen nek bizonyult. Helyeslem azt, a mit e javaslat a segélyezés maximumára és minimumára vonatkozólag tartalmaz. Helyes az, hogy a bejelentésre s a járulékok behajtására a munkaadók köteleztetnek. Helyes az, hogy a járulékok százalékos arány 7 szerint vettetnek ki és hogy a munkaadónak és munkásnak közös, habár nem egyenlő teherviselése, mondatik ki. Viszont az én nézetem szerint nem helyes, hogy a kényszer oly körökre is kiterjesztetik, először, a melyeknél az egyáltalában nem szükséges és másodszor, ahol az hely 7 esen és haszonnal végre nem hajtható. (Helyeslés bal felől) Nem helyeslem azt, hogy a szervezetnél a kényszer oly következetesen vitetik keresztül, a minek folyománya azután, hogy bizonyos helyeken ÍZ első sorban figyelembe veendő egészséges alakúlatok szoríttatnak háttérbe. Hiányba a törvényjavaslatnak az, hogy nem gondoskodik a pénztárak szövetségéről, nem facultative, hanem kötelezőleg, mert ezáltal kimaradt ebből a szervezetbői az autonóm ellenőrzésnek egyik fontos eleme. (Igaz! Úgy van! bal felől.) Kissé túlszigorú az én felfogásom szerint a javaslat a magánegyesületi pénztárakkal szemben, a melyek nagyrésze figyelmet és jóakaratot érdemel a törvényhozás részéről és végre hiánya az, hogy nem állapítja meg az egyes pénztárak illetékességét. (Igaz! Úgy van! bal felől.) Mindezeket a kifogásokat, azt hiszem, helyes lesz egyenkint elővennem, mert a mit állítottam, azt be is akarnám bizonyítani. (Ralijuk! Halljuk!) Először is, hogy a törvényjavaslat oly körökre is kiterjeszti a kényszert, a hol arra szükség nincsen. Ilyen kör mindjárt első sorban a kereskedő segédek személyzete. Itt a kényszerre szükség nincs, t. ház, mert mindenki tudja, a ki a mi viszonyainkat figyelemmel kíséri, hogy a kereskedelmi osztály az állam részéről ilyen gyámkodásra nem szorul. A kereskedő ifjak részint a maguk erejéből, részint főnökeik KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. XXII KÖTET. támogatásával nemcsak a fővárosban és az ország legtöbb vidéki nagy városában, de minden jelentékenyebb forgalmú városban segélyegyletekkel bírnak s a hol nem bírnak, ott mindenütt megindult a mozgalom, hogy ilyeneket létesítsenek. Hiszen köztudomású dolog, hogy a kereskedő ifjak évenkhit látogatott országos congressusokat tartanak, a melyeken életérdekeiket megbeszélik s a melyeken a tanácskozás egyik fontos tárgyát a többi közt a betegsegélyezés is képezi. Ha már most a törvényjavaslatban a kényszer reájuk nézve is kimondatik, akkor ennek az üdvös mozgalomnak vége szakad. Mi azonban következetlenségbe esünk, mert hiszen mi mindig hangoztatjuk, hogy T ne várjon a közönség mindent az államtól és a törvényhozástól, hanem járjon a maga lábán is. (Igaz! Helyeslés bál felől.) Midőn pedig vannak olyanok, kik a maguk lábán járnak, vagy legalább erősen igyekeznek megtanulni azt, akkor mi túlzott gondoskodásból úgyszólván ölbe veszszük őket. (Igás! Úgy van! bal felöl.) De nem szükséges a kényszer kiterjesztése az iparos tanonczokra sem. Természetes, hogy ez már egészen más szempont alá esik. Az ipartörvénynek az iparos tanonczokra vonatkozó intézkedései teljesen kielégítők. Ezen törvény 62. szakasza d) pontjában azt mondja, hogy az iparos a vele egy háznéphez tartozó tanonczot betegség esetében ápolásban részesíteni köteles. Egy további szakasz, a 72. szakasz b) pontja pedig kimondja, hogy a tan viszony 15 napi felmondás mellett felbontható, ha a tanoncz két hónál tovább tartó betegségben szenved. Tehát több mint 10 hétig tartozik az iparos a nélkül is gondoskodni tanonczáuak ápolásáról betegség esetén. És ezt a kötelezettséget a kisiparosok szívesebben elvállalják, azon okból, mert a tanonczok rendesen azon korból valók, a melyben az emberek általában legkevésbbé betegek (Igaz! Úgy van! bál felől) és ha esakugyau megbetegszik valamely mesternél a tanoncz, ez oly ritkán történik, hogy ezzel a jelen törvény intézkedései csakugyan terheseknek mondhatók, mert számításom szerint, ha 30—40 krral vétetik fel a fiatal munkások napibére, a mely a tanoncz-járulék kiszámításának alapjául szolgál, akkor évenként átlag 3—4 frtot kell fizetni minden tanoncz után. Ha már most egy iparosnak több tanoncza van, akkor ez az illető mesterre nézve csakugyan jelentékeny teherré válhatik és azt vonhatja maga után, hogy az úgyis mindenféle szabályozásnak kitett tanoncztartás helyett cselédtartásra szánja el magát. (Igaz ! Úgy van! bal felől.) Midőn a közgazdasági bizottságban felhoztuk azt, hogy hiszen az ipartörvény kielégítő 2
