Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-457

142 á57. országos ölés február 17»én, kedden. 18M, enyémmel ellentétes álláspontját, a törvényjavaslat álláspontjának helyességét. A bizonyítás mindenekelőtt egy hiányban szenved: nem egészen világos, hogy minő alapra helyezkedik. Az egész törvényjavaslat ós intézkedéseinek jellege sem egész világos. Nem tudjuk, vájjon a törvény minő részében alapúi a kormány álláspontja szerint már fennálló törvényeinken és minő részeiben alapúi egyezményeken. Az igazságügyminister úr indokolásában csak annyit mond a 20. §-nak indokolásában, hogy határozatainak tetemes része, ha nem is formailag, de lényegükben a monarchia második államával kötött egyezmény természetével hír. A t. előadó úr minket felvilágosít úgy a jelentésben, mint mai beszédében arra nézve, hogy legalább főbb vonásaiban mi az, a mi közjogunkból folyik — ő szerinte — és mi az, a mi egyezményen alapúi. Az előadó úrnak úgy jelentése, mint beszéde szerint közjogunkból és a nemzetközi szerződésekből folyna az első foknak magának, a szoros értelemben vett eonsuli bíróságnak a közössége, mert ezt nevezte az előadó úr ma. is megszünehetetlen ténynek, ezt nevezi megmásííhatlan, állandó tényezőnek a eonsuli bíráskodás rendezésére irányuló minden actióban. Tehát szerinte az első foknak, magának, a eonsuli bíróságnak közössége a nemzetközi szerződésekből és az 1867 :XII. törvényezikkl)öl folyna és a második foknak a rendezése, a konstantinápolyi úgynevezett vegyes törvényszék felállítása volna az, a melynél a jelentés szerint egész más álláspont jő tekintetbe, tudniillik az, a mi egyezményi természettel bírna és ez volna az, a mi 10 év után a maga lényegében -- tehát nemcsak egyes részeiben — változás alá esik. Ezzel szemben, t. ház, meg fogom kisérleni annak bebizonyítását, hogy az első foknak, a tulajdonképeni eonsuli bíróságnak közössége, sem a fennálló nemzetközi szerződésekből nem következik, sem a mai alaptörvényeinkben, különösen az 1867 : XII. törvényezikkben nem foglaltatik, (TJgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) ho.iry ellenkezőleg magának a eonsuli bíróságnak, mint nemzetközi intézménynek lényege magyar honpolgár felett az önálló magyar bíráskodást követeli és hogy^ 1867 : XII. törvéuyezikk olynemíí intézkedéseket, a minők az elsőfokú bíráskodásra nézve ezen javaslatban foglaltatnak —- olynemíí felfogásokat, a minők annak indokolására felhozatnak, egyenesen kizár, úgy hogy az Í867 : XII. törvényezikk át van lyukasztva, (Úgy van! Úgy van! bal felől.) félre van magyarázva, (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) mint nemzeti garantia, hatályosságának (;gy részétől meg van fosztva, ha e javaslat törvénynyé válik. (Elénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) A t. előadó úr érvelése igen egyszerűnek látszik. Azt mondja, hogy a nem keresztény államok területén a bíráskodás jogával a consul van felruházva, sőt úgy fejezi ki magát a t. előadó úr, hogy a fennálló nemzetközi jog a bíráskodási jogot a consulok személyére szorítja; már pedig, úgymond, alaptörvényeink értelmében a consulok közösek, tehát igen természetes, hogy a eonsuli bíráskodás sem lehet más, mint közös. Azt hiszem, t. ház, hogy ezen érvelésnek első részében a szavakkal való bizonyos játék foglaltatik; az előadó úr azonosít két fogalmat, a melyek a nemzetközi jog és gyakorlat terén nem azonosak : a külkereskedelmi képviseletet és a consult. (Úgy van! Úgy van! bal felöl.) Igaz, hogy a consulnak egyik leglényegesebb kötelessége, feladata rendszerint a külkereskedelmi képviselet; de nem minden hatóság, nem minden hivatalnok, a kit consulnak neveznek, egyszersmind külkereskedelmi képviselő is; sőt épen a a eonsuli bíráskodás terén találkozunk az összes államok praxisában lépten-nyomon azon ténynyel, hogy eonsuli bíráskodásra felhatalmaztak oly tisztviselőt, a kit, igaz, hogy a szokásos kifejezéssel consulnak vagy eonsuli bírónak neveztek, a kinek azonban a külkereskedelmi képviseléssel semmi dolga nem volt. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) Hogy ezt bebizonyítsam, t. ház, hivatkozom különböző államok gyakorlatára. Francziaországban már 1778-ban abban a királyi parancsban, a melyben a eonsuli bíráskodás a keleten szabályoztatok, a király a eonstantinápolyi eonsuli bíróságra nézve a következőket mondja: »Eendeljük, hogy polgári ügyekben Konstantinápolyban, a hol consult nem tartunk, a bíráskodás a nemzet kebeléből kiszemelt három notable által gyakoroltassák, a kiket a mi konstantinápolyi nagykövetünk fog kinevezni.« Az igaz, hozzáteszi, hogy a kinevezésben a nagykövet meg fogja jelölni azt, hogy melyik lesz eonsuli czíinmel felruházva: »á l'effet de rendre les ordonnances sur requétes ou déelarations« ; de hogy azért ezen tisztviselőnek, a ki a consul ezímmel felruháztatott, a külkereskedelmi képviselettel bármi dolga lett volna, annak nyoma sincs. Az 1836-iki májusi franczia törvény a eonsuli bíráskodást szabályozván, azt mondja: »Les mémes íonctions seront remplies . . . á Gonstantinople par l'offlcier, que le roi aura désigné«, tudniillik a eonsuli bírósági functiot gyakorolja azon tisztviselő, a kit a király erre kijelöl. Ennek a törvénynek alapján ugyanazon évnek augusztus havában a nagykövetségnek