Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-456

Jfg 456. országos ülés február 18-án, pénteken. 1891. mekeik tanításában ne érintsék. (Helyeslés jobb felől.) Törvényt módosítani ebből a szempontból nem lehet; ezt nem is Ígértem; nem is várja senki, ii kinek csak fogalina van egy törvény végrehajtásáról. (Zaj és nyugtalanság a szélső baloldalon.) Tehát megint megtörtént minden, a mi a kormán}- hatalmában áll (Úgy van! jobb felöl), hogy az átmenet nehézségei enyhittessenek. (Helyeslés jobb felöl.) Ez az egyik, a másik pedig, a mit a t. ház előtt ismételni akarok, az, hogy az üres helyek igenis be fognak töltetni még márczius és április havában és pedig az ügyvédi karnak is tetemes részvételével, a mennyiben alkalmas elemek erre késznek nyilatkoznak — a mint ezt már többen ki is jelentették — és a szervezés be lesz fejezve azzal a nappal, a melyen a királyi táblák működésüket megkezdik. (Helyeslés jobb felöl.) Addig pedig és azután törje a képviselő úr a fejét rajta, hogy a mese értelme szerint, miután már tisztában vau azzal, hogy ő a veréb, melyik vagyok én a másik kettő közül. (Derültség jobb felöl.) Elnök: Kérdem a t. házat: méltóztatik-e a minister úrnak válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a, ház többsége a választ tudomásul veszi. Következik Polónyi Géza képviselő árnak sürgős interpellatiója, melyet ma jelentett be. (Halljuk! Halljuk!) Polónyi Géza: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Az interpellntionális, vagyis magyarul mondva, a kérdés-intézési jog jelentősége csak emelkedik az által, ha a kormány azt, bizonyos adott alkalomkor, saját helyesen megválasztott czéljainak elérésére maga is felhasználja. Nézetem szerint tehát helyes, hogy tegnap találkoztunk egy bizalmas körből eredő interpellatióval, a melynek értékét és jelentőségét az csak fokozza, hogy az a. kormány egyetértésével tétetett meg. Arra nézve, hogy Horváth Gyula képviselő úrnak a kereskedelmi minister árhoz tegnap intézett interpellatiója csakugyan bizalmas jellegű, e^yik-másik jelenség kínálkozik bizonyítékul. A t. minister úr ugyan a kormány nevében (Bálijuk! Halljuk!) láthatólag előzetes tanácskozás nélkül, de mégis előzetes megállapodás alapján felelt. Az pedi<r, hogy ez az interpellatio a kormányt támogató többség soraiból került ki, sejtenem engedi — különösen azért, mert a minister úr különös köszönetét nyilvánította érte — hogy az bizalmas természetű volt. Ez ellen absolute semmiféle kifogás sem emelhető. Azonban méltóztassék nekünk, a függetlenségi és 48-as pártnak, melynek nevében és megbízásából szólok, megengedni, hogy azon hézagokat, melyek szerintünk ez interpellatio tárgyának épen leglényegesebb részére vonatkoznak, magunk tölthessük ki és magunk kérhessünk felvilágosítást a vasúti díjszabásnak azon kérdésére nézve, mely szerintünk döntő és mérvadó. (Helyeslés bal felöl.) Horváth Gyula képviselő úr tegnapi felszólalásában azon elvből indult ki, hogy minden kérdés között agitatio eszközéül való felhasználásra az olyanokat tartja legkevésbbé alkalmasoknak, melyek nagy kereskedelmi és közgazdasági érdekeket érintenek. En ez elvet általában nem osztom. Anglia ós Amerika egész története, hogy ne beszéljek a gabona-biliről, ez ellen szól; és igen természetes is, hogy a mikor az ország anyagi létérdekei forognak koczkán, az érdekelt körök agitatiót indítanak. Ha már most általánosságban nem osztom ez elvet, a kérdés csak az: mi körűi forgott Magyarországon az agitatio e kérdésben? Állítsuk röviden helyre a tényállást. A t. kereskedelmi minister úr, kinek szorgalma, buzgalma és becsületessége nemcsak az országban, de e padokon is híveket szerzett neki, sok érdeme mellé mintegy betetőzésül úgy látszott egy az eddigi törvényekben feladott önállóságból még visszamaradt jogot, a vasúti tarifa használatának jogát, akarta érvényesíteni a magyar ipar érdekében. Közzététetett egy vasúti kivételes díjszabás, mely 1891. január elsején léptettetvén életbe, bizonyos iparczikkre nézve olcsóbb szállítást csak oly terményeknek biztosított, melyeknek magyar eredete iránt kétség fenn nem forog. Magyarország iparos és kereskedelmi világa nagy hozsannával fogadta ez elhatározó, férfias és hazafias lépést és megindítottak egy agitatiót, melyben hozsannák és litániák énekeltettek a minister urnak és a kormánynak, hogy végrevalahára hazafias erélylyel hozzáfogott ahhoz, hogy a magyar ipar érdekeit tőle telhetőleg védelmezze. Semmi kétség, hogy a szándék csakugyan ez volt. Az agitatio kiinduló pontjául pedig az szolgált, hogy a közvélemény meg akarta ünnepelni azt a ministert, a ki az osztrák iparral szemben a magyar ipar védelmére kivételes intézkedések életbeléptetésére vállalkozott. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És mily tényekkel állunk szemben ma, ha a közölt hírek valók? Azzal, hogy e politika teljesen és tökéletesen kudarezot vallott. Nemcsak Baross Gábor a jelen kereskedelemügyi minister politikája; hanem egy, ennél sokkal nagyobb politikai elv, vallott kudarezot. Kudarezot vallót a közös vámterűlet elméletére alapított minden érvelés; mert bebizonyult, hogy közös vámterület mellett még az az erély, hazafiság, ügybuzgóság is, melyet önök is velünk együtt tisztelnek a kereskedelmi minister úrban, kevés ahhoz,