Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.
Ülésnapok - 1887-456
458. orsEágos ülés február 18-án, pénteken. 1891. 113 Nem szólok még a fiárváknak támogatásáról, noha bizonyos, hogy mai világban egy 20 éves ifjú jövőjét tekintve, még esak egy nagy kérdőjel előtt áll; de azért férfi létére az élet küzdelmeivel mégis csak könnyebben szembe szállhat; hogy azonban az állam a 18 évet meghaladott leányárváktól is minden további támogatást megvon, martalékul dobva oda e szerencsétlen lényeket az élet ezerféle küzdelmeinek és veszélyeinek: ezt az intézkedését a törvénynek oly könyörtelennek, oly kegyetlennek tartom, hogy annak módosítását okvetlenül szükségesnek ismerem. Azt mondhatná ugyan erre valaki, hogy: hiszen ád az állam ezen árváknak nevelési járulékot a 18 éves kornak betöltéséig, van tehát alkalmuk az illetőknek a megélhetésükhöz szükséges képzettséget elsajátít a niok. Az i]y érvelés azonban már csak azért sem áll meg, mert hisz van akárhány oly leányárva, ki akkor veszti el például özvegységre jutott atyját, kinek nyugdíjából eddig valahogy csak megélhettek, midőn az árva a 18. évet már régen meghaladta, de azért pl. megrongált egészségi állapotából származott teljes munkaképtelensége, vagy egyéb okok miatt, a 18. évet meghaladott korban is csakúgy rászorul a támogatásra és segélyezésre, mint a hogy erre reá volt utalva ezen korának betöltéséig. Ki állíthatja tehát azt, hogy a 18. év betöltésével a további segélyezés már feleslegessé válik? Azután tudjuk, hogy ha a katonatisztek folytonos vándorlásai mellett, gyermekét otthon nevelteti, lehetetlen legjobb akarata mellett is azt oly nevelésben részesíteni, hogy azután ismeretei segélyével kenyerét is megkereshesse. Nevelőnőt az a szegény katonatiszt fizetéséből nem tarthat leányának; ha nyilvános iskolába küldi, akkor ismét a folytonos áthelyezések, helyőrségváltoztatások és a többi veszélyeztetik minduntalan a czélt, mikor p. o. az a családos katonatiszt ma Budapesten, egy év múlva Cattaróban,a3-ik vagy 4 ik évben ismét Bríinnben vagy Lembergben állomásoz. Hogyan iskoláztassa akkor gyermekét, ha folytonos vándorlások veszélye fenyegeti ós ha nem lehet szerencsés leányát vagy leányait a fennálló katonai leányiskolák egyikébe díjtalan helyre bejuttatni? Maga kénytelen tehát sok esetben az a családos tiszt gyermekeit oktatni és habár tisztikarunk képzettsége mellett feltehető is, hogy az ily magánoktatási rendszer mellett a gyermek általános műveltségre szert tehet, mindamellett a mostani qnalificationalis paroxismus korszakában az ily nevelési rendszer mellett nem bírván gyermekei államérvényes végbizo nyítványt felmutatni, ekként atyjuk társadalmi rangjának megfelelő állást sem nyerhetnek, miért is Vajmi gyakran kénytelenek a leglealázóbb KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. XXII. KÖTET. állásokban kenyerüket megkeresni, avagy — elhagyatva mindenkitől — elhagyni kétségbeesésükben néha a becsület ösvényét is. Ezek a családos katona életének szomorú exigentiái, melyek kérlelhetetlensége az 1887. 20. tcz. megalkotóinak figyelmét elkerülte és melyeket a jelen javaslatban kellett volna kellő figyelemre méltatni. Azt hiszem tehát, jogosult óhajnak adok akkor kifejezést, midőn arra kérem a t. kormányt, hogy figyelmét kiterjesztve az általam most elmondottakra, a 18-ik évét meghaladott katona leányárváknak megfelelő ellátásáról is szíveskedjenek majd akkor gondoskodni — ha már előbb nem lehet — midőn ezt a hadmentes-íégi alap jövedelmei minden áldozat, minden nehézség nélkül meg fogják majd engedni; magától értetődvén, hogy ezen ellátás az illetőnek férjhezmenetele, avagy valamely ellátási intézetbe leendő felvétele esetén, vagy az egyéb ellátási esetek beálltával megszüntethető, illetőleg megszüntetendő is leend, mely esetek részletezésére azonban ezúttal kiterjeszkedni nem szándékozom. (Halljuk!) Én jogosultnak tartom ezen óhajtást és ezért annak hangoztatását már most szükségesnek tartottam; mert ha tekintetbe veszszük azt, hogy a katonának helyzete gyermekeinek neveltetése, tanítása tekintetében sokkal hátrányosabb az állam egyéb tisztviselőinek helyzeténél — mint ezt kifejteni bátor voltam — ha meggondoljuk, hogy az államnak módja és alkalma lesz a kincstár minden egyéb megterheltetése nélkül az általam ecsetelt nehézségeket megszüntetnie: akkor, felfogásom szerint, csak kötelességemnek tettem eleget, a midőn ezen bajok orvoslásának mellőzhetetlenségére a t. kormány figyelmét malmost voltam bátor kikérni és felhívni. (Helyeslés bal felöl.) Habár a t. kormány az általam e kérdésben elfoglalt állásponttal ma még nem ért is egyet, mégis megnyugtatott a t. honvédelmi ministernek a pénzügyi bizottságban tett kijeién tése, hogy figyelmet érdemlő esetekben a törvényszabta koron túl is lehetséges lesz kegyelmi úton a segélyre szoruló árvákról gondoskodni; de azt. hiszem, hogy ezen figyelmet érdemlő esetek száma oly nagy lesz, hogy a t. kormány elébb-utúbb mégis csak a segélyezésnek általam most ajánlott módjára fog áttérni. Befejezem rövid beszédemet. (Halljak! Halljuk .') Azt hiszem, t. ház, hogy azoknak, a kik egész életüket és ezen élet összes tevékenységét az állam szolgálatának szentelték, azoknak érdekében elútasíthatatlan kötelességünk legalább annyit megtennünk, hogy elérkezvén majdan sokat hányatott életök végső órája, ne súlyosbítsuk ha lálos tusájukat még azon gyötrő tudattal is, 1«
