Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-447

447. orscágot ülés január 29-én, cstttBrtokön. 1SM. 381 István király iránt, ki,a magyar államot megalkotta. Mert hogyha Árpád vezér foglalta is el e hazát, a magyar államot István alkotta meg ; ő vezette be a magyar államot az európai államszerkezetbe és ő vetette meg állami létünk alapjait, liogy tovább ez alapokon építhettünk s merem állítani, t. ház, hogy mi ma nem működnénk itt és nem beszélnénk pro és contra, hogyha István király bölcs és nagy politieusuuk nem lett volna. (Általános helyeslés.) Én tehát azt hiszem, t. ház, hogy a hála érzetét fokozni s a magyar állameszmét emelni fogja, hogyha Szt. István napja az országnak sátoros ünnepévé emeltetik, tehát abban a megtiszteltetésben részesül, a melyben az egyházak és vallások legszentebb emlékeiket és legnagyobb történeti tényeiket szokták részesíteni. (Helyeslés.) Az, a mit Petrich t. képviselőtársam felhozott, hogy az István nap munkaidőre esik, talán nem bir elég súlylyal. Mert hisz afrancziák is, a kik meglehetős érzékkel viseltetnek a szorgalom és ipari tevékenység iránt, nemzeti ünnepüket, a Bastille ostromának megünneplését épen nyáron, a legnagyobb munkaidőben szokták megtartani. Azonkívül, t. ház, a közérzület, az állandó gyakorlat e napot már is országos ünneppé tette. Mikor tehát mi erre az állandó gyakorlatra, hogy ugy mondjam, a törvényhozás hivatalos pecsétjét rányomjuk, nem tettünk semmi mást, mint azt, hogy az ország közérzületének inanifestatióját e hozandó törvényben, a melyet ruég mindig helyes és üdvös dolognak tartok, kifejezésre juttattuk. Ez az, a mit ezen kérdésnek ötletéből elmondani akartam. (Helyeslés hal felöl.) Dárdai Sándor jegyző: B. Andreánszky Gábor! B., Andreánszky Gábor: T. ház! (Halljuk!) Én az előttünk fekvő törvényjavaslatot elfogadom, ámbár nem titkolhatom el azt, hogy mindjárt e törvényjavaslat czímének második szavába beleütközöm; mert nemcsak iparmunkások vannak nálunk, a hol ipar alig létezik, hanem mezei munkások is és ezek a törvényből egészen ki vannak feledve. Igaz uyjyan, hogy ott van az 1868-iki törvény, a mely szerint vasárnap minden nyilvános és nem elkerülhetlenül szükséges munka felfüggesztendő, de a gyakorlatban e töi'vény nincs keresztülvive, a büntetések nem alkalmaztatnak. Hiszen e törvény az ipari munkára is szól és mégis szükségesnek látják, hogy erre új törvényt alkossunk. Két dolog indokolhatná a mezei munkások mellőzését: először, ha állana az, a mit Graál Jenő t. barátom mond, hogy a földművelési munka nagyon szakadozott, sok pihenésre ad alkalmat és hogy a mezei munkások nem szorulnak rá a vasárnapi munkaszünet áldására. Nézzük a dolgot a praxisban. Júniustól fogva egyik munka a másikat kergeti: a takarmánykészítés, az aratás, a cséplés három-négy hónapon át szakadatlanul folyik. És milyen munka ez. A mezei munkásnak nem a strike határozza meg a munkaidőt, hanem a nap, mely nyáron négykor kel és nyolczkor nyugszik. És mennyire nehezíti e munkát a tikkasztó hőség. Mennyivel inkább van az izomerő igénybevéve a kévehányás és kaszálás, mint az iparosmunka, a csizma- vagy ruhavarrás által. Másik indok az volna, hogy a mezei gazdaság érdekei teszik szükségessé. A praxisban ezt sem látjuk. A legtöbb tisztességes gazda ma is tiszteletben tartja a vasárnapi munkaszünet jogát. Vannak egyes nem dicséretes kivételek is; félek, hogy ezek szaporodni fognak. Mert ime, egyes bankok a mezőgazdaságot is ítzletük körébe vonják, haszonbérleteket kötnek, hol a gazda a részvényes, kinek nem lesz érzéke a munkás méltányos igényei iránt, hanem csak az iránt, hogy mennél nagyobb legyen az osztalék mától holnapra, hogy papirosait holnap-drágábban adhassa el. Ezekkel szemben kérem a mezei munkás védelmét. Még volna egy harmadik ok, de nem hiszem, hogy ez vezethesse a magyar törvényhozást és a kormányt, hogy tudniillik félne az ipari munkás strike-jai vagy még elemibb kitöréseitől, a mezei munkástól pedig nem. Nem hiszem, hogy ! a magyar törvényhozás a félelmet motívumul fogadná el és hogy kénytelen volna a németekhez menni bátorságot tanulni. „ Az Istentől félünk és senki mástól", ez volt Németország legnagyobb államférfia hattyúdalának legszebb része; ezt szívesen elfogadom a magyar törvényhozás mottójául. De ha istenfélők akarunk leírni, nem szabad elfelednünk az Isten főparancsát: szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. És midőn ismét visszatérünk a vallásbölcsészetre és a vasárnapi munkaszünet eszméjét kölcsönözzük tőle, tanulhatunk tőle még mást is, de egyet különösen: a törvény előtti jogegyenlőséget, A vallás törvénye előtt mindenki egyenlő, koldus és király ; nem osztályozza hiveit ugy, mint a törvényhozás most és több más alkalommal osztályokra osztja a nemzetet, hogy ezeket ismét minis téri tárezákként alosztályokra szétszaggassa és csak is azért, hogy az egyik osztálynak megadja a vasárnapi munkaszünet jótéteményét, a másiktól pedig azt megtagadja. Én, t. ház, látom, hogy a mezei munkásokat a ezím miatt nehéz ezen keretbe belevonni. Nem akarom ezzel egy napig sem késleltetni ezt a törvényt, melyet czélszerű'nek és elve miatt üdvözlendőnek tartok s ezért elfogadom a részletes vita alapjául és egyszersmind kijelentem, hogy minden oly módosítványt el fogok fogadni, mely ezen munkaszünet széle-