Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-447

447- országos ülés jannftr Sft-én, esHtlrtükSn. 1891. 379 beterjesztett hivatalos kimutatások szerint, a gyárakban 90— 100 ezer munkást olvastak meg, holott Angolország fonó.és szövő iparánál 1 milliónál több munkás van alkalmazva. De nincs is, t. ház, nálunk az az éles ellentét a munkás és a munkaadó közt, a. mely másutt megvan, a mit bizonyít az a körülmény, hogy nálunk munkaszünetelések, strike-ok alig adják magukat elő. Ennek következtében nincsenek a munkás-osztály részéről oly panaszok és sérelmek, a melyek orvoslást kivannak, mint másutt és az egész kérdés nem jelentkezik azon tünetekben, a melyek másutt az ily problémák létezését constatálják és a melyek, hogy ugy mondjam, a törvényhozásnak eljárásában zsinórmértékül szolgálnak. Igaz, hogy azt mondja az indokolás — már Graál Jenő t. barátom is felemlítette azt — hogy e bajokat némileg meg kell előzni és oly állapotokat kell teremteni, melyek a munkás-osztály jólétét lehetőleg biztosítsák. Nem tagadom, hogy ebben az érvelésben van bizonyos plausibilitás, van valami , a mi az embert nagyon megvesztegeti, de mégis állítom, hogy ha a törvényhozás intézkedésiéiben ily módon jár e\ akkor megoldásai inkább elméleti, mint gyakorlati jelleggel fognak birni; mert hiányzik azoknak a sérelmeknek és visszaéléseknek, melyek fel szoktak tűnni, biztos ténybeli alapja. ' Én azt, hogy a törvényhozás gyakorlati szempontokat vegyen figyelembe, első rendű követelménynek tartom. Ép az a körülmény, hogy ezt a követelményt nemcsak nálunk, de Európában igen sok helyütt szem elől tévesztik, teszi azt, hogy annyi törvény nemcsak nálunk, de másutt is holt betű marad, nem megy át a nemzet húsába és vérébe és nem is hajtják végre. Ezeket szükségesnek tartottam előrebocsátani, hogy a kérdést, a mely előttünk áll, kellő világításba helyezzem. E törvényjavaslatnak az az intentiója, hogy á munkás-osztályt a vasárnapi munkaszünettel megajándékozza. Én ezt az intentiót feltétlenül helveslem. Beismerem, hogy ez igen üdvös és hasznos s azt hiszem, hogy e tekintetben nézetkülönbség köztünk alig létezik ; de azért nem merném állítani, hogy a törvényjavaslat ezt teljes sikerrel megoldotta. Hozzá teszem, hogy e kérdés törvényhozási úton teljes sikerrel talán nem is oldható meg. E kérdésnél egyrészt az életnek és forgalomnak annyi számtalan igénye és árnyalata mutatkozik, hogy majdnem lehetetlenség azokat a törvény kaptájára foglalni. Tényleg egyrészt a munkás osztály érdekei, másrészt a forgalom érdekei egymással ellentétbe állnak s azért minden megoldás fél megoldás és fél rendszabály lesz természeténél fogva. E törvényjavaslatnál is kénytelen vagyok némely hézagokat és aggályokat constatálni. Az egyik hézag az, hogy a törvényjavaslat nem terjed ki a mezei munkásokra. Nem akarok a felett vitatkozni, vájjon e kérdést ezen törvényjavaslat keretében meg lehetett volna-e oldani. De merem állítani, hogy a mezei munkások kérdése nemileg prioritással bir a gyári munkásoké előtt, igen egyszerűen azért, mert Magyarország inkább földmívelő ország, mint iparos ország és nálunk a mezei munkások Sokkal nagyobb számmal vannak, mint a gyári munkások. De azután ez a törvényjavaslat a vasárnapi munkaszünet kérdését nem öleli fel, hogy ugy mondjam, a maga összefüggésében és egészében. Mert a vasárnapi munkaszünet kérdése tulajdonképen a munkaidő meghatározásának kérdése is és igen nehéz itt disponálni a nélkül, hogy ha nem disponálunk a munkaidő meghatározása, a nappali munkaidő és az éjjeli munkaidő meghatározása tekintetében. Különösen áll ez, ha a törvényjavaslatnak kiindulási pontját tekintjük. Hiszen a törvényjavaslatnak kiindulási pontját az képezi, hogy a munkás lakosságnak munkaképessége csorbítást ne szenvedjen. Már most constatálni lehet, hogy ha a munkás osztály működését nézzük egész Európában, a törekvés az, hogy a törvényhozás által normál munkanap határoztassék meg. A munkaszünet napjának tehát a törvényhozás által való meghatározása összefügg a munkaidő meghatározásával, de különösen összefügg ez az éjjeli munkával is. A gyárvizsgálati jelentésekből tudjuk azt, hogy Magyarországon a gyáraknak 37 százalékában szakadatlanul folyik nappali és éjjeli munka. Ez ugy történik, hogy a munkások 12—12 órai felváltással dolgoznak, az egyik rész dolgozik éjjel, a másik nappal. Hogy azonban ily szakaszfel váltás történhessék, a munkások igen gyakran kénytelenek 24 órát egy huzamban tölteni munkában. A munkaszünet kérdése tehát a munkaidő kérdésével olyannyira Összefügg, hogy a munkaszünet kérdését alig is lehet isoláltan tárgyalni. Ha pedig nem tárgyaljuk isoláltan, hanem a vasárnapi munkaszünet kérdését mindezen kérdésekkel combinálva tárgyaljuk, ugy a képzelhető legnagyobb nehézségekre akadunk; a mit bizonyít az, hogy Európának cultur-államai ezt a kérdést nem szabályozták törvényhozásilag, sem Anglia, sem Olaszország, sem Francziaország, sem Németország. Angliában van ugyan egy törvény II. Károly korából, de ez absoluí jelleggel bir. Angliában inkább a társadalom maga csinálta a szabályt. A hol megoldották, ott együttesen oldották 48*