Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-447

378 **'• ®"«Agos ülés .fannftr 29-én, csütörtökén. 18»1. hogy ez által a mezei munka lesz majd meggátolva. Azt is hangoztatják, hogy ez a törvényjavaslat, minthogy a szünet alatt végzett munka miatt 1 — 300 forintig terjedhető büntetést ró ki, mintegy bűnnek bélyegzi a munkát. Én a munkát semmi körülmények közt bűnnek nem tartom, sem most, sem jövőre nem fogom tartani; azért azokkal, a kik abban a véleményben vannak, egyet nem érthetek. Mert ha valaki ezen törvényjavaslat szakaszait egymással összefüggésben nézi, be kell látnia, hogy ily vádakkal legalább is túlságba esik. Mit akar ez a törvényjavaslat? T. ház! Első sorban kimondja, hogy minden szükséges munkának végrehajtását megengedi. Tehát csak azt a munkát tiltja, a melynél kényszerűség nem forog fenn s a mely az illető munkást csupán a természetes szükség követelte pihenéstől fosztja meg. Meglehet, hogy kelleténél messzebbre megy a törvényjavaslat, midőn az 1868-iki törvény rendelkezéseit a mezőgazdaságra nézve fentartja és az eddigi szokásokat — mondjuk — kisebb-nagyobb mértékben visszaéléseket nem szünteti meg. De miután ez a törvényjavaslat semmi mást nem akar, mint határozottan azon ezél felé tör, hogy a nemzet nagy tömegének érdekeit megvédelmezze s a munkásnépet a munkaadó kizsarolása ellen biztosítsa, tehát senki sem vádolhatja e törvényjavaslatot avval, hogy az belevágna az egyéni szabadság érdekébe; sőt ellenkezőleg, a gyenge többség érdekeit védi meg az erős kisebbség ellen, a munkaadók túlnyomó ereje ellen. Miután úgyis tudom, hogy az általam felvetett eszmék a részletes tárgyalásnál bővebben meg lesznek vitathatók, kijelentem, hogy a törvényjavaslatot nemcsak általánosságban, de részleteiben is elfogadom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Széll Ákos jegyző: Beöthy Ákos! Beöthy Ákos: T. ház! Azt hiszem, nem fog engem senki avval vádolni, hogy ezen kérdésnek valami nagy feneket kerítek, ha azt mondom, hogy ez a törvényj'avaslat nálunk a nagy socialis problémák egyikét kívánja megoldani. Súlyt kell fektetnem e törvényjavaslat kettős characterére azért, mert, ha e törvényjavaslatnál ezen két momentum nem domborodnék ki, akkor azt más elbánásban kellene részesítenem. Bizonyára a munkás kérdésben köztünk és Európa többi államai közt lényeges különbség van. Továbbá azon körülmény, hogy itt egy nagy társadalmi problémával van dolgunk, kötelességünkké teszi, hogy e kérdést némileg tágabb körökben tárgyaljuk. (Halljuk! Halljuk!) Mikor én a munkás-kérdést a társadalmi kérdéssel azonosítom, nem teszek mást, mint hogy elfogadom azt, a mit az európai illetékes közvélemény felállít. S ennek megvan a maga nagy ratiója és logikája. Ez abból a felfogásból indul ki, hogy a modern társadalomnak alapgondolatát az emberi munka képezi, a melynek nagy közgazdasági, társadalmi és ethikai jelentőségét tagadni nem lehet. És megvan az az indoka, hogy egész társadalmunk a munkás osztályon alapszik, ennek egészsége és ereje tehát a társadalmi épületnek szilárdságát teszi. Vannak sokan, a kik ellene vannak az ily társadalmi problémák felvetésének ; mert azt hiszik, hogy az veszélylyel jár. Én más nézetben vagyok. Én azt tartom, hogy az ily kérdést nem mi vetjük fel, hanem felvetik a viszonyok és az események hatalma. (Ugy van! ügy van!) Minden korszaknak megvolt a maga társadalmi kérdése; igy volt ez a múltban s igy lesz a jövőben is. A munkás-kérdés a 4-ik rendnek kérdése, nem birmás jelentőséggel, mint a mivel bírt a múlt században a tiérs état kérdése és a mint azt megoldották, nem kételkedem, hogy ezen, vagy — mondjuk — a jövő században sikerülni fog ezt a kérdést is teljesen megoldani. De mi képezi, t. ház, voltaképen ezen munkás-kérdésnek substratumát? Az, hogy a munkás embernek tisztességes emberi existentiája legyen; hogy rendelkezzék mindazon eszközökkel, a melyek a mai culturától és polgárosodástól elválaszthatatlanok. A munkás-kérdés tehát nem egy csomó apró kérdésből áll, nem pusztán a munkabér, nem a munkaidő meghatározásának, nem is a munkások biztosításának kérdése, hanem — hogy ugy mondjam — a munkásosztály existentiájának, élete integritásának kérdése, hogy tudniillik a munkásember rendelkezzék mindazon anyagi, szellemi és erkölcsi eszközökkel, a melyek mai időben még az alsóbb néposztálynak is járandóságát képviselik, minek következtében meg van adva a munkás ember számára az a lehetőség, hogy őazt a nagy feladatát, hogy a társadalomnak fundamentumát képezze, bizalommal, erővel, egészséggel, mondhatnám, jó kedvvel teljesítse. Igy fogták fel és oldották meg ezt a kérdést Angliában egy nagy combinált törvényhozási és társadalmi actio és hozzáteszem, még a munkásoknak önereje által is; és tisztában vagyok azzal, hogy csakis oly módon, csakis mindezen tényezőknek összműködésével lehet ezt a kérdést mindenütt megoldani. Már most eonstatálni kívánom azt, hogy minálunk ez a munkás-kérdés nem bir azzal a nagy fontossággal és acut characterrel, mint másutt. Először azért nem, mert nekünk, fájdalom, nincs tömegesen termelő nagy gyáriparunk, minek következtében nincs nagy számú gyári munkásosztályunk. Hiszen, a gyári vizsgálatokról