Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-445

328 44fc. orMrteas ülésjai anyanyelvén, mely a magyar állam hivatalos nyelve is, képezhesse ki magát és tehesse le a képesítő vizsgát. Nem kérdem a t. minister urat, hogy ezzel a teljesen jogosult hazafias nemzeti követeléssel szemben minő állást foglalt el; azt sem kutatom, hogy a midőn a ház ezen oldaláról egy magyar tannyelvű tisztképző intézetnek magyar területen felállítását követelték, hogy a t. minister ur ministertársaival együtt minő állást foglalt el ezzel szemben. Beöthy Ákos: ügy van! Zay Adolf: Ily veszedelmes vitát nem kívánok feléleszteni; csak arra kérem a t. minister urat, hogy hazafiság tekintetéből legyünk egymással szemben türelmesebbek, mint a t. minister ur volt velem szemben. És itt most kénytelen vagyok Beöthy Ákos t. képviselőtársamhoz is fordulni. A t. képviselő ur sovány dolognak tartotta azt, hogy a magyar állam eszméjéből én nem akarom mindig ugyanazokat a következtetéseket levonni, a melyeket a t. képviselő ur levonandóknak talált. A t. képviselőtársam mindenesetre jobban emlékszik azokra az időkre, mint a közoktatási minister ur, a melyekben vállvetve küzdöttünk a magyar állam eszméje mellett, sőt a magyar nyelv jogos igényei mellett a véderővitában, mikor a 14. és 25. §-sal szemben együttesen foglaltunk állást. Láthatja tehát a t. képviselőtársam, hogy valahányszor a magyar állam eszméjéből eonsequentiákat kellett levonni, különösen közjogi szempontból, reám és támogatásomra mindig számíthat. De arra is kívánom emiékeztetni a t. képviselő urat, hogy maga is tett tapasztalatokat az iránt, hogy lehetnek nézetek, a melyekben ugyanegy elvből az egyik más következtetéseket von le, mint a többi nézettársai. Midőn a Kossuth-kérdés a ház előtt volt, t. képviselőtársam a hazafiság követelményének tartotta azt, hogy hívjuk vissza Kossuthot, illetőleg tegyük neki lehetővé, hogy ezután is magyar honpolgárnak tartsa magát; többi elvtársai pedig más nézeten voltak, s meg vagyok róla győződve, hogy sem a t. képviselő ur, sem elvtársai, midőn egyikük a hazafiságból tovább menő következtetéseket von le, mint a másik, ebből gravament nem formuláztak. Különben meg vagyok arról győződve, hogy lesz még alkalom, a midőn mindketten ismét ngy, mint a véderővita alkalmával, a magyar állam eszméjéből levonandó szükségszerű" következtetésekre nézve teljesen egyetértésben leszünk és vállvetve együtt fogunk harezba állani. Mint már beszédem bevezetésében is említem, köztem és e javaslat pártolói közt más különbség nincs, mint hogy minő mértékben lehet a magyar nyelvet behozni. A nép- és ár 26-án, hetién. 1891. középiskolákban azt kellő mértékben tanítják. De behozzák az óvodákba is, mert kijeleatették, szükségesnek tartják, hogy hallassék a magyar szó az óvodákban is. Csakhogy itt, a mint ezt a minister ur is teszi, meg kell különböztetni magyar foglalkozása és más nyelvű intézeteket. Én azt hiszem, hogy a 8. szakasz negyedik bekezdésében foglalt rendelkezés csakis a magyar foglalkozású és nyelvű intézetekre vonatkozik; mert azt mondja, hogy a nem-magyar anyanyelvű gyermekeket foglalkozás közben be kell vezetni a magyar nyelv tanulásába. Én ezt a magyar foglalkozású intézetekre nézve teljesen helyesnek tartom ; de figyelmeztetni kívánom a t. házat arra, hogy ebből a szövegből 8 megkülönböztetésből logice az folyik, hogy a magyar foglalkozású intézetekben a nem-magyar ajkú gyermekeknek saját anyanyelvükön kell beszélniök és csak a foglalkoztatás közt kell őket a magyar nyelv tanulásába bevezetni, mert különben ezen utolsó rendelkezésnek nem volna értelme. Ha az egész elbánás a nem-magyar ajkú gyermekekkel szemben csak magyar volna, akkor nem volna értelme annak, hogy őket be kell vezetni a magyar nyelv tanulásába. De én felteszem a t. minister úrról, hogy ő ugy értette e szakasz rendelkezését és gondoskodni is kivan arról, hogy a végrehajtó közegek által ugy értelmeztessék, hogy a magyar foglalkozású intézetekben is a dajka, illetőleg az óvónő a gyermekekkel anyanyelvén, melyet ért, tehát esetleg más nyelven, mint a magyar nyelven beszéljen, Ez azon főelvből, hogy a dajka értesse meg magát a gyermekkel, annyira következik, hogy nincs kétségem az iránt, hogy a t. minister ur velem teljesen egyetért. Ha ez áll, akkor a magyar foglalkoztatási nyelvű óvodákra nézve méltányos az, hogy a nem-magyar ajkú gyermekek a magyar nyelv tanulásába bevezettessenek. Egészen máskép áll a dolog azon intézetekkel szemben, a melyekben a foglalkoztatási nyelv nem a magyar, mert ezektől a magyar nyelvnek azt a mértékét, mely a magyar ajkúaknái természetes és indokolt, nem lehet és nem szabad követelni; mert ezekben sokkal nehezebb a magyar nyelv elsajátítása, mint azokban az óvodákban, a hol a foglalkoztatás teljesen magyar nyelven történik és a hol a gyermekek magok közt is magyarul beszélnek. Azon intézetekben tehát, a melyekben a foglalkoztatási nyelv nem magyar s a gyermekek társalgási nyelve is nem magyar nyelv: a magyar nyelvnek azt a mértékét, a mely a magyar intézeteknél természetes és indokolt, lehetetlen követeim. Különben megnyugtatásomra szolgál, hogy a vita alatt többen, de különösen Berzeviczy Albert államtitkár ur kijelentették, hogy ők sem