Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-445

445. orsiíígos ttlés január 26-án, hétfőn. 1891. 321 itt interpretálná az igazolás értelmét, a mely interpretatio azután alapját képezné a kibocsátandó rendeletnek és ezzel enyhítené a törvényjavaslat túlrigorosítását, mely bennem is kellemetlen érzeteket keltett. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Berzeviczy Albert államtitkár: T. ház! Legyen szabad Zay t. képviselő ur mostani felszólalására, mely általában az óvodába járás kötelezettségére vonatkozott, egészen röviden válaszolnom; mert a t. képviselő ar alaposan félreértette azt, a mit én is és a velem egy állásponton levő szónokok az általános tárgyaláskor mondtunk. (Halljuk/ Bálijuk!) Én sohasem tagadtam azt, hogy kényszer van a javaslatban; hanem azt mondtam világosan, hogy itt az állam kényszerítő hatalma csakis azzal a szülővel szemben fog érvényesülni, a ki gyermekei iránt a gondozásnak még legprimitívebb fokát is elhanyagolja. Ez volt szavaimnak értelme, a melyet a t. képviselő ur félreértett. Továbbá tévesnek tartom a képviselő ur abbeli érvelését, hogy csak az esetben kell az óvodai kényszert alkalmazni, ha már bebizonyult a gondozás elhanyagolása Nekünk épen az a czélnnk és feladatunk, hogy elhárítsuk mindazon bajokat, a melyek ezen elhanyagolásból keletkezhetnek. A mi pedig a gyermek-menedékházba járás kötelezettségét illeti, már az általános vita alkalmával mondtam, hogy a kisdedóvodák, a hol vannak, egyúttal a gyermek-menedékházakat helyettesítik. A kisdedóvodáknak első sorban feladata a gyermekek óvása és nem volna értelme annak, hogy az otthon gondozásban nem részesülő gyermekek menedékház nem létében óvodákba ne járassanak. (Élénk helyeslés jobhfelől.) Gr. Csáky Albin, vallás- és közoktatásügyi minister: T. ház! Zay Adolf t. képviselő ur most másod izben említette azt, hogy én tagadtam volna, mintha a törvényjavaslatban bizonyos kényszer foglaltatnék a szülőkkel szemben gyermekeiknek óvodába járatása tekintetében. Már az általános vita alkalmával is megmondtam, most is kijelentem, hogy téved a t. képviselő ur abban, mintha én azt mondtam volna, hogy nincsen kényszer a törvényjavaslatban. Én csak azt mondtam, hogy a törvényjavaslatban foglalt kényszer nem sújtó ; sőt hozzátettem, hogy még jótétemény is a szegény szülőkre nézve, a kik gyermekeiket nem gondozhatják otthon, de jótétemény a társadalomra nézve is azon szülőkkel szemben, a kik tudatlanságból , vagy közönyből nem gondozzák gyermekeiket. (Helyeslés.) r. Kötelességemnek tartottam ezt ismét kijelenBÉPVH. NAPLÓ 1887—92. XXI. KÖTET, teni, nehogy a t, képviselő ur által mondottak felvilágosítás nélkül maradjanak. A t. képviselő ur indítványában három javaslat foglaltatik. Az első az, mire nézve az államtitkár ur már felvilágosítást adott; hogy a gyermekek ne az óvodába, hanem a gyermekmenedékházba kényszeríttessenek járni. Minthogy az óvodák a gyermek-menedékházak feladatait teljesítik, azt gondolom, helytelen különbségeket tenni a kettő közt; ugyanazért kérem, méltóztassék változatlanul fentartani a törvényjavaslatnak azt az intézkedését, hogy ezen, szerintem, nem sajtó kényszer ugy az óvodákba, mint a gyermek-menedékházakba járásra is kiterjesztessék. A második, a mit a t. képviselő ur sanálni akar, az az úgynevezett zaklatás, a minek a szülők kitéve volnának. Ugyanezt felemlítette Szederkényi képviselő ur. Azt gondolom, teljesen lehetetlen az élet minden eshetőségét egy törvény keretében kimeríteni. (Ugy van! jobbfelöl.) A törvény csak elveket tartalmazhat, a részletek a végrehajtási utasításban állapítandók meg. Hivatkozhatom e tekintetben az elemi oktatásra vonatkozó intézkedésekre; ezeknek részletei is utasításokba vannak foglalva és igy in speeie az elemi iskolai kényszerre is van intézkedés, mely határozottan megmondja, miként történjék az, hogy a szülők miként és hányszor intessenek meg és miként állapíttassák meg az, vájjon megfelelnek-e ezen kötelezettségüknek, igen, vagy nem? Azt hiszem, ugyanezen eljárás követendő az óvodák és a menedékházakkal szemben is. Végül a t. képviselő ur felemlíti azt az eshetőséget is, hogy egy községben több óvoda és menedékház lehet és akkor összeütközés támadhat a különféle felügyelő bizottságok között, hogy melyiknek intézetébe járjon az illető gyermek? Nem hiszem, hogy ez a practicus életben valami nagy horderejű volna. Ha azonban előállana ily eset, szerintem a gyermek azon óvodát, vagy menedékházat fogja illetni, melynek felügyelő bizottsága első sorban reclamálta a gyermeket. A szülők akarata ez által megszorítva, megcsonkítva nincs. Mert a törvényjavaslat értelmében a szülő gyermekét köteles ugyan óvodába, vagy menedékházba járatni, ha maga nem gondozza, de hogy melyikbe járatja a községben levők közül, az a szülők tetszésétől függ. Ha tehát ily gyermek óvodába vagy menedékházba nem küldetik, daczára, hogy a községben több is van, az fog bekövetkezni, hogy egyiknek vagy másiknak felügyelő bizottsága fogja reclamálni. Ha a szülő kimutatja, hogy gyermekét a másikba irattá be, megszűnik a reclamatio alapja. Azt hiszem, hogy e tekinti