Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.
Ülésnapok - 1887-443
44&. országos ttlei január áS-én, pénteken. 1891. 3 \ 3 elavult mesebeszédet felhozni, nevezetesen azt, h°gy íl Jámbor szászok nem is tudják magukat egymással megértetni, úgy, hogy ha egy beszterczei szász találkozik egy brassói szászszal, kénytelenek oláhul beszélni. Nem tudom, hogy a t. képviselő ur hol szedte ezen teljesen alaptalan és a valóságnak meg nem felelő mendemondát. Én alaposan ismerem a brassói és beszterczei szászok nyelvét és conslatálhatom, bogy azok igen jól tudnak egymással beszélni s nem szorulnak arra, hogy oláhul beszéljenek egymással. (Ellenmondás balfelöl.) Ez nem áll, mert puszta találmány. Ha e tekintetben akarnak valamit felhozni, abban igazság csak az lehet, a mit magam is sajnálok, hogy ha Erdélyben egy szász és egy magyar ember találkozik, akkor a magyar ember a szászszal oláhul beszél. Ez sajnos dolog, de egészen más, mint a mi álittatott s remélem, hogy a legközelebbi nemzedéknél ez már egészen máskép lesz; de arról nem tehetünk, hogy mi vegyesen nem lakunk a magyarokkal — bár szívesen látnók őket magunk között — hanem románokkal g igy a mindennapi életben való érintkezés folytán a szász ember elsajátítja a román nyelvet. Hozzon az Isten oda magyarokat, hogy a szász nép azoknak a nyelvét tanulhassa meg, De tudja-e t. képviselő ur, hogy az elpusztult szász falvakba hogyan és mikor jött be a román ember? Midőn a szászok a törökök ellen harczoltak vitézül s a mikor a törökök ezeket saját falvaikból kipusztították, akkor jöttek oda a románok. Sajnálom, hogy nem volt akkor elég magyar ember, a kik pótolhatták volna azt a veszteséget, a melyet mi szenvedtünk a hazáért. De még egy más mesebeszédet is hozott fel a t. képviselő ur. (Zaj) Volt ugyan elég jó Ízlése, hogy expressis verbis ne mondja, de mégis utalt arra, hogy vannak szász községekben házak, melyek ablakai be vannak szegezve és melyekben már nincs lakó. Ha jól értettem, azt akarta ezzel mondani, hogy magva szakadt azon háznak volt tulajdonosa, kihalt az utolsó ember abból a házból, nem volt gyermeke a ház tulajdonosának. Hála az égnek, csalatkozik t képviselőtársam ; e felől is tévesen van informálva és én róla elég jóakaratot tételezek fel, hogy örülni fog, ha tőlem meghallja, hogy nálunk a szaporaság sokkal nagyobb, mint a magyar fajnál (Nagy zaj) és a gyermekeknek szerencsére nem vagyunk hiányában. És mindannak daczára, hogy a szász faj, hála az égnek, szaporodik és boldogul e hazában, fájdalom, megtörténik az, hogy vannak szász házak és udvarok, melyekben nem lakik szász ember. De honnan ered ez? Én láttam oly házakat Nagy-Küküllő megyében, az erdélyi culturegylet első elnökének (Felkiáltások: Éljen!) dicső vezérlete alatt álló KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. XXL KÖTET. megyében, a hol valóban megtörténik, hogy be vannak falazva a szász házak ablakai, de nem azért, mert kihaltak a lakói, hanem, mert ki vannak űzve az ottani dicső közigazgatás által. (Élénk felkiáltások: Ez nem igaz! Nyugtalanság.) Horváth Gyula: Nem igaz! Hazugság! (Ellenmondások. Zaj.) Bartha Miklós: Goncret adatokat kérünk. (Felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) Zay Adolf: Elhagyták házaikat, mert azon közigazgatást, melyben részesültek, nem találták előnyeik előmozdítására alkalmasnak. (Ellenmondások. Zaj.) De, t. ház, hivatkozott t. képviselőtársam arra is, hogy már tegnapelőtt Beöthy Ákos képviselő ur idézte rám List Frigyesnek azon mondását, hogy jó volna, ha Magyarországon minden német ember teljesen megmagyarosodnék és tőlem követelte, hogy kövessem ezt a tanácsot. T. ház ! Ugy Herman Ottó, valamint. Beöthy Ákos képviselő urakkal szemben, a kivel — a mint remélem — még később lesz alkalmam ez iránt eszmecserét folytatni, kijelenteni, hogy szász ember hazafiságra nézve német tanártól nem fogad el tanácsot: hogy az iránt egyedül illetékes tanácsadója saját lelkiismerete, saját érzülete, a mely neki azt parancsolja, hogy itt élni, halni kell; lelkiismerete, mely tőle követeli, hogy itt iparkodjék erejét, tehetségét kifejleszteni a haza javára, de a mely tőle azt is követeli, hogy ne feledkezzék meg magyar hazafisága mellett saját fajáról, saját anyanyelvéről és ne feledkezzék meg őseinkről. Mert én lenézem azt az embert, a ki a haza iránt tartozó kötelességekről megfeledkezik; de nem birom nagyon tisztelni azt az embert sem, a ki megfeledkezik saját fajáról, saját anyjáról, saját őseiről. List Frigyesnek, de még Herman Ottó képviselő urnak tanácsait sem fogjuk követni s azt hiszem, hogy akkor volnék „überlistolva", ha azt követném. Én óvakodni fogok ilyen tanácsok követésétől és tovább is hajtani fogok saját lelkiismeretem parancsára. Herman Ottó: T. ház! Elnök: Milyen czímen kivan a képviselő ur szólani ? Herman Ottó: A mennyiben Zay képviselő ur többször is megnevezett felszólalásában én röviden — noha szólási jogom lehetne — czáfolatokba nem bocsátkozom, hanem szükségesnek tartom álláspontomat kifejteni azzal a gunynyal és czólzattal szemben, melyet a t. képviselő ur akkor éreztetett, mikor azt mondta: „Herman Ottó és Csatár Zsigmond a ház vezérférfi ai\ Én nem kérdem, hogy Zay képviselő ur rólam mit tart, azt sem kérdem, hogy mit tart Csatár képviselő úrról, hanem azt kifejezem, 40