Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.
Ülésnapok - 1887-442
292 442. országos ülés Január 2-2-éu, csütörtökSa. 1891. sem a felekezeti türelmetlenségnek, sem a nyelvi féltékenykedésnek több tere nem illesztetik a törvényjavaslatba: én e törvényjavaslaton túl hazám és nemzetem érdekében messzebb menő követeléseimtől kötelességemnek tartom elállani és e javaslatot igy, a mint szerkesztve van, a részletes vita alapjául elfogadom. (Helyeslés.) Nem is szólottam volna fel, ha csak az indokok, melyeket említettem, általánosságban a felekezeti türelmetlenség és nyelvi féltékenykedés nem jöttek volna itt szóba. Én azt vélem, hogy igen helyesen cselekednék az állam, ha megmaradna azon az állásponton, melyet a törvényjavaslat elfoglal a fohász szerű imára nézve. Mert azt hiszem, hogy maga azon engedmény, a melyet a t. közoktatásügyi minister ur most kilátásba helyezett, tudnillik, hogy a tisztán felekezeti óvodáknál megengedhetőnek vélné a felekezeti imák hehozását, ez káros hatással lenne az óvodák felállíthatására nézve. De káros hatással volna már a gyermekkorban a felekezetek iránti türelmesség általánosítására nézve is. Én tehát e tekintetben óhajtom, hogy a ház maradjon meg azon szerkezet mellett, mely e javaslatban van. A mi pedig azt illeti, hogy t. képviselőtársaim erőszakos magyarosítást vélnek a törvényjavaslatban látni és hogy vannak, a kik azt az alkalmat, hogy a magyar nyelvet a haza minden polgárának gyermekei elsajátíthassák, erőszakoskodásnak vélik: ezt én nem értem. Nem kívánom t. képviselőtársaimat arra utalni, hogy nézzék meg Magyarországnak nemcsak 1868 iki, hanem azt megelőző törvényeit is, de meg vagyok győződve arról, hogy a mi 1868-ban a magyar nyelvre nézve történt, az egy bűnös, a magyar nemzetre nézve majdnem helyrehozhatatlan tévedés volt; az volt magukra a felekezetekre nézve és magának a magyar nemzet nyelvének terjesztése szempontjából is. Bűnnek és nagy politikai hibának tartom azt, hogy, midőn már 1886 ban a magyar nemzet királyával egyetemben elkezdte azon kötelességének teljesítését, a melyet addig századokon át elhanyagolt : ezen az utón nem haladva tovább, az ekként törvényesen, minden erőszakolás nélkül elért eredményeket nem voltunk képesek 1868-ban legalább fent ártani. Hiszen a törvényeknek magyar nyelven való szerkesztése 1836-ban ő Felsége a király iránti szives hódolattal mondatott ki a törvényhozás által. És mi történt az anyakönyvekre nézve? Igen sok helyütt nem magyar nyelven vezettettek és már 1836-ban elhatározták és megszabták az akkori törvények, hogy, a hol és a mely felekezeteknél a szent beszédek magyar nyelven mondatnak, ott az anyakönyvek a törvény kihirdetése és bizonyos évek után magya rul vezettessenek. Tovább mentek. 1840-ben a VI. törvényezikkelyben már akkor kimondották Magyarország rendéi, hogy. tekintet nélkül arra, vájjon azon községben és község felekezetében mondatnak-e szent beszédek magyar nyelven, vagy nem, az anyakönyvek minden hitfelekezetnél kivétel nélkül egy bizonyos határidő eltelte után magyarul vezettessenek. íme, t. ház, mennyi meggondolásra ad ez alkalmat, hogy nem vétkeztek-e politikailag is 1868-ban, midőn az addig békés úton folytatott tevékenységből, a magyar nemzetnek megerősítésére alkotott törvények magaslatáról visszaestek és a felekezeteknek saját tetszésükre bízták, hogy a ki akarja, tót, a ki akarja, ráez, a ki akarja, oláh vagy bármily más nyelven vezesse az anyakönyveket, holott az anyakönyvet mindenkor az államnak, tehát Magyarországon a magyar nemzet nyelvén illett volna és illenék ma is vezetni, (Igaz! ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) De nemcsak ebben, hanem az oktatásra nézve is nem történt-e visszaesés 1868-ban? Nézzék meg önök az 1844 : n II. törvényezikk 9. §-át, a melyben ez van: „0 felsége gondoskodni fog arról, hogy az ország határain belül minden iskolában az oktatás magyar nyelven teljesíttessék." 1844-ben meghozván a magyar nemzet törvényhozása e törvényt és azt a nemzet minden rétege nyelvi különbség nélkül helyeselvén, politikailag is indokolt volt-e és nem a magyar nemzet nemzeti nyelve elleni bűn volt-e 1868-ban ezt a nemzeti kötelességet megrontani? Azért azt ajánlom ezen t. képviselő uraknak, a kik a törvényjavaslatban erőszakos magyarosítást látnak: legyenek szívesek apáinknak, őseinknek régi, vagy legalább 1836 óta ez értelemben kifejezett érzelmeiket is átgondolni. Meg fogják látni, hogy ez nem erőszakolás, hanem az a kérdés: akarjuk-e, hogy hazánk, Magyarország, állam legyen, egységes állam? Ha ezt akarjuk, akkor nem lehet másként cselekedni, mint minden más, művelt, egységes államban. (Igás! ügy van! a szélső baloldalon.) Akkor, igen t. képviselő urak, előbb utóbb meg kell javítani azt az 1868-iki törvényt; (Helyeslés a szélső baloldalon) ki kell mondani, hogy nem akarunk mi erőszakoskodni, de ha egységes nemzet akarunk lenni: akkor törvényhozási és törvénykezési tekintetben nincs egyéb mód, mint a magyar nemzet nyelvének, a magyar nyelvnek jogát biztosítani. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Nem akarunk más nyelven beszélő polgártársaink közül senkin erőszakot tenni; szívesen hallom a körültekintő szász népet, az oláht, a ráczot; hanem Magyarországon magyar szásznak, magyar rácznak és magyar oláhnak óhajtom,
