Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-441

á4i. orsságos ülés januir 21-én, szerdán. 1891. 267 szerelési czikkekért pénz küldetett volna a külföldre. Mert az e czélból a belföldön kiadott pénzösszegek visszafolynak a hazai nemzetgazdaságba, tehát megmaradnak ez utóbbi számára, még pedig egész terjedelemben, (Zaj,) Sokkal fontosabb és nevezetesebb egy más hiba, mely az említett számításban előfordul, az t. i., hogy az állam által tett közvetlen készpénz-kiadásokhoz hozzászámittatik azon munka teljes értéke is, mely munkát a katonák teljesíttettek volna, hogyha el nem vonattak volna polgári hivatásuktól. Ugyan miért nem jut eszébe senkinek sem azt állítani, hogy pl. az igazságszolgáltatás, vagy a tanügy annak kétszeresébe vagy háromszorosába kerül, mint a mennyi valósággal azokra kiadatott, mivel a birósági tisztviselők, tanárok és tanítók másnemű gazdasági munkától elvonattak? Ilyen argumentatiót kétségtelenül minden ember absurdnak fogna nevezni, egyszerűen azért, mivel a biró, a tanár, tanító munkája ép úgy a társadalom egyik valóságos szükségletét elégíti ki, mint a földmíves vagy iparos munkája. Ez utóbbiak termelnek anyagi, az előbbiek inmaterialis javakat s valóban nehéz volna megmondani, hogy vájjon a földmíves által termelt gabona, vagy pedig az igazságszolgáltatási szervezet által szintén „termelt" jogbiztosság szükségesebb és nélkülözhetetlenebb-e a társadalomra nézve. Hiszen nemcsak életünk aniinalis fentartásáról van szó, melyre nézve talán kielégítő lehetne a földmíves munkája, hanem emberhez méltóan akarunk élni; erre pedig egyebek között a társadalmi együttlét biztonsága, vagyis az igazságszolgáltatás productuma nem nélkülözhető. És már most azt kérdezem, hogy miben áll a hadsereg productuma? Ez nem egyéb, mint az állami szabadság és függetlenség biztonsága, továbbá ama nemzeti javak háborítatlan fentartása, melyeket minden nemzet legmagasabbra becsül s melyek mellett minden anyagi jószág értéktelen tárgygyá törpül, t, i. a nemzet nyelve és erkölcsei, a nemzet joga és hite, a nemzet művészete és tudománya. Vájjon lehet-e ezt a productumot nélkülözketőnek s igy a hadaereg munkáját is terméketlennek nevezni ? Bizonyára nem. Tehát minő joggal hozzák mégis számításba azt a lucrum cessans-t, melyet a katonák más nemű gazdasági alkalmaztatása folytán lehetett volna elérni ? Hiszen munkájukat okvetlenül valakinek teljesítenie kellett, ép úgy, mint a biró vagy a földmíves munkáját teljesíteni kellett. (Zaj.) Hanem még abban az esetben is, ha pusztán csak a katonák által fogyasztott dologi ja vakra gondolnak, szembeötlő, hogy ama számításnál meg nem engedett módon dupla kréta használnak. A legénység jutalmazása t. i. az állam részéről közel fekvő okoknál fogva legnagyobbrészt in natura történik, nem pedig készpénzben. A katonák teljes ellátásban részesülnek, tehát kapnak ruházatot, élelmet, lakást, világítást, betegápolást stb, Hogyha a katonák polgári hivatáskörükben megmaradtak volna, úgy akkor is mindazon szükségleteket, t. i. ruházatot, élelmet stb. kellett volna kielégíteniük és az erre való kiadás munkajövedelmükből fedeztetett volna. Már most hogyan lehet azt mondani, hogy a katonák a nemzetgazdaságnak először abba kerülnek, mit az állam reájuk költött, vagyis a mit fogyasztottak s másodszor abba, még pedig teljes értékben, mit polgári hivatásukban kerestek volna; holott tudjuk, hogy eme keresetnek legnagyobb résszé ugyan izon szükségletekre fordíttatott, vagyis szintén fogyasztatott volna. Világos, hogy itt error dupli fordul elő s hogy vagy az egyiket, vagy a másikat, de nem mindkettőt lehet felszámítani, mert azon értékek által, melyeket a katonák, mint katonák fogyasztottak, megtakarittatott a nemzetgazdaságra nézve azon javak értéke, melyeket máskülönben fogyasztottak volna. Tehát miben állanak voltaképen a hadsereg nemzetgazdasági költségei? A felelet e kérdésre valóban egyszerű. A hadsereg valódi költségei állanak azon javak értékéből, mely javak hadügyi czélokra minden évben fogyasztottak, vagy pedig álló tőkeberuházásokra fordíttattak, mely beruházások kizárólagosan hídi czélokra szolgálnak, tehát erődítések, építkezések, fegyverek, lőszerek, szerelvények stb. Hogy ezek a költségek nagyok s hogy az azokból folyó terhek súlyosak, az bizonyos, de ezek a terhek egy különös körülmény folytán aránylag könnyen elviselhetők. Ugyanis az állam a szükségelt dologi javakat nem közvet lenül természetben, hanem adó alakjában, tehát pénzben szedi be. Ezt a pénzt pedig újból visszabocsátja a hazai nemzetgazdaságba, a mennyiben a szükségelt fogyasztási és használati tárgyakat teljes értékük en megfizeti a hazai termelőknek. Világos tehát, hogy mindazokra nézve, kik az állam ebbeli szükségletei számára dolgoztak s azért a teljes piaczi árt megkapták, csökken adójuk összege azon tiszta nyereség erejéig, melyet árúiknak az államnak való eladásából szereztek s mely nyereséget nem élveztek volna, hogyha az állam nem tartana hadsereget. Már most könnyen belátható, hogy minő kiváló fontossággal bir azon kérdés, hogy a hadügyigazgatás honnan és miként fedezi szükségletét a mindennemű dologi javak iránt. Mert a nemzetgazdasági érdek feltétlenül azt kívánja, hogy azoknak köre, kik ama nyereségben részesülnek, lehetőleg kiterjedt legyen. Ugyan81*