Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-430

480. országos fllés deezemTier 12-én, pénteken. 1890. 93 És, t. ház, a t. előadó urnak, ismétlem, ügyesen csoportosított érveiből lehetetlen volt, hogy a higgadt hallgatónak fel ne ötöljék, hogy beszédének kiindulási pontja és végbefejezése és annak egyik episodja politikai eleiünkre vonatkozólag oly symptomákat állított elő, melyeknél fogva igen könnyen hozzá fogott az előadó ur annak bizonyításához, hogy hiszen ebben a parlamentben nincs senki, a ki ellenkező véle menyben volna az iránt, hogy vizsgáló bizottság kiküldéséhez e parlamentnek joga van s még meg is leczkéztette egyik képviselőtársunkat, a ki arra vállalkozott, hogy bennünket e tekintetben kioktasson, s beszédjének a végén, mégis hova jutott? (Halljuk! Halljuk!) Kit mondotta, hogy mire való volna az a parlamenti bizottság, melynek még csak tanukat sincs joga megidézni, a melynek tehát egész functiója nem egyéb, mint jótékony segélyegyletek tanácskozása vagy mije? A t. előadó ur tehát, mondom, odáig ment, hogy, mig beszéde elején a parlament egyik sarkalatos jogául nyilvánította a vizsgáló bizottság kiküldését, már annak a végén a bizottságkiküldésének képtelenségét igyekezett kimutatni. (Igás! Ugy van! a szélső

1 álon.) De még egy symptoinára kell, hogy utaljak, mielőtt az előadó' ur beszédének lényegesebb pontjaira válaszolnék. Ez is igen érdekes dolog. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) A t. előadó ur egy népdal idézésére vállalkozott; de milyen sajátságos volt az idézése. Azt mondotta, hogy van egy népdal, melynek refrainje és vége ez: „a német". Én másként tudom azt a nótát. A metus reverentialis, azon tiszteleti félelem, mely az előadó urat elfogja, tartotta őt vissza az előtte szinte ördöngös szavak kimondásától, inert az nem ugy szól, a hogy ő mondotta, hanem ugy, hogy: „hunezut a német." Gr. Károlyi Gábor: Régi nóta, de mindig igaz marad! (Zajos derültség a szélsőbalon.) Polónyi Géza: Ez, t. ház, symptomája annak, hogy mikor a németről van szó, még a eitálások hűségétől is tartózkodnak. (Élénk helyeslés és éljenzés a szél ő baloldalon. Zaj jobbfelől.) Igaz, t. ház, hogy ily irányban két ellentétes áramlat lehet köztünk a legújabb korszakban, de higyje meg a t. képviselő ur, én, bár magamat is legyen szabad olyan fiatalnak számítanom, mint ő, (Ellenmondás jobbfdől) mégis olyan korszakot éltem át, oly generatiónak vag) ok tagja, a melynek szomorú története feljogosította a nemzetet arra, hogy ilyen népdalban örökösitse meg érzelmeit. Higyje el, a nemzet nem fog erről a népdalról megfeledkezni, ezt kiirtani nem is lehet. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Méltóztassék már most megengedni, hogy in medias res menve, felvessem a kérdést úgy, a mint van. (Halljuk! Halljuk! a szélső haloldalon.) Lássuk, hogy ennél a kérdésnél a t. előadó ur maga milyen metamorphosison ment keresztül csak azóta, mióta a pénzügyi bizottságban a tárgyalások ez ügyben megkezdődtek? (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) A kezemben lévő tudósítás szerint a pénzügyi bizottságban, midőn legelőször megkezdődtek ezen ügyben a tárgyalások, gróf Andrássy Gyula — gondolom a t. előadó ur személyével azonos — (Derültség) kiemeli, hogy a jelentés tanúsága szerint — hiven idézem — : „A minister a legjobb akaratot tanúsította a fegyvergyár iránt; de sajnos, nem ad arra teljesen kielégítő választ, kiegészítésre szorul, nevezetesen azon irányban, vájjon olyanok voltak-e a hibák, hogy nem lehetett azokat egyáltalán orvosolni? Szóló mielőtt végleges indít ványt terjesztene a bizottság elé, felkéri a ministert a jelzett irányban az adatoknak pótlására," Mit mondott tehát, t. ház, a pénzügyi bizottságban az előadó ur? (Felkiáltások a jobboldalon; A minister!) Az előadó ur. Kérem, nekem nincs szükségem pseudo-szentlelkekre, elvégzem én a dolgot a nélkül, hogy onnét suffliroznának. (Helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Mit mondott tehát az előadó ur ? Azt mondta, hogy a minister jelentése még neki sem elég arra, hogy véleményt formálhasson és maga is kiegészítését követeli, mielőtt magának végleges véleményt alkotna. Már most én megengedem, sőt fel is teszem, hogy az előadó ur kapott a pénzügyi bizottságban szóbelileg olyan felvilágosításokat, a melyek őt megnyugtathatták. De méltóztassék megengedni, hogy ezt a jogot magam számára is vindicálhassam. És én köztem és az előadó ur között csak az a különbség, hogy azon felvilágosításokat, melyeket én hallottam, elégségeseknek nem tartom, (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon) viszont ő azokat elégségeseknek látszik tartani. Ki fogom mutatni, hogy miért nem tartom magamra nézve kielégítőknek azon felvilágosításokat és miért tartom ma a tárgyat annyira érettnek, hogy a magam számára, t. előadó ur, ma már nem a vizsgálatra, hanem az Ítélethozatalra is teljesen érettnek tartom a dolgot. (Mozgás jóbbfelöl.) De, t. ház, előbb még az előadó urnak néhány észrevételére okvetlenül refiectálnom kel], (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) A t előadó ur azt mondja, hogy ő nem fogadja el ezt a vizsgálatot első sorban czél szerűségi szempontból; mert mi haszna lenne