Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-414
414, országos ülés november 22-én, szombaton. 1896. 71 bocsátani jogi van. Nos, t. ház, hogy a eonsequentia is világos legyen, semmi egyéb nem kell hozzá, mint az, hogy fogjuk rá, hogy ez az ügy rendőri ügy és akkor tiszta a törvényesség kérdése, mert akkor joga vau a miimternek rendeletet kiadni. De hát rendőri ügy-e ez ? Vájjon Magyarország képviselőházában szüksége merül-e fel anmik, hogy demonstráljuk, mi a rendőri ügy, demonstráljuk azt, hogy rendőri kérdések csakis a személy- és vagyonbiztonság körül léteznek ? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Igaz, t. ház, ismerek én cultus- és justicpolitialis intézkedéseket is; de soha nem fogom megengedni azt, hogy a minister ezek alapján kihágást statuálhasson, különösen oly esetben, a hol már a törvény maga világosan intézkedett; mert a t. minister urnak rendelete vagy azt tartalmazza, a mit a törvény mondott s akkor felesleges, vagy mást tartalmaz s akkor törvénytelen. (Helyeslés a ssélső baloldalon.) De már most, t. ház — mert súlyt látszanak fektetni a cultus- és justicpolieialis intézkedésekre — felsorolok a t. minister urnak egy pár hasonló intézkedést. (Halljuk! Halljuk!) Justic-polieialis intézkedés például az, hogy a csalás csak magánpanaszra üldözhető. Hát lehet ebből t. ház, ministeri rendelet útján justicpolieialis joga a ministernek kihágást qualificálni bármi irányban? Vagy az adott esetben lehet-e a ministernek rendőri jogosultságot megengedni és kimondani azt, hogy ő esetleg más rendeletet is kibocsáthatott volna ? Hisz ha joga van rendeletet kibocsátani, az nem okvetlenül következés, hogy épen véletlenül oly rendeletet bocsásson ki, mely a törvényhozás intentióinak megfelel, mert ha joga van, akkor más irányban is kiadhat rendeletet. Rendőri kérdés e ez, t. ház, vagy sem ? Az 1868: LIII. t.-cz. „a törvényesen bevett keresztény vallásfelekezetek viszonosságáról" szól. Hát, t. ház, hol tanítottak s ki fog engem tanítani arra, hogy a keresztény felekezetek közti viszonosság kérdése policialis intézkedés, hogy ez a rendőrség hatáskörébe tartozik? Hiszen ez eminenter közjogi és az anyakönyv vezetésével kapcsolatosan a magánjog és a hadkötelezettséget érintő oly fontos intézkedés, melyet rendőri természetűvé deciaráim csak az lehetne képes, a ki a rendőri intézmények fogalmával absolute nincs tisztában. Ha már most nekem, t. ház, tanura \ olna szükségem, arra, hogy ez a dolog igy van, hivatkozhatnám és hivatkozom is az általam személyesen mélyen tisztelt és a kormánypárt padjain mindenesetre nagy tekintélynek örvendő jogászra, kinek tekintélyét nekem nem szükséges fokoznom, mert az elég önmagában is, de minél nagyobb a tekintélye, annál nagyobb az én igazságom is — mondom — hivatkozom Szivák Imre t, képviselőtársamra, a ki, midőn a kormánypárt többségének megbízásából határozati javaslatát támogató beszédét elmondta, világosan kimondta, hogy ez közjogi kérdés. Ugyanis igy szólt: „De nem igy van a dolog közjogi kérdésekben, melyekben tehát, az állam nemcsak jogosítva, hanem kötelezve is van akaratának, a törvénynek, érvényt szerezni." De azonkívül beszédének további részében is elmondta, hogy ez eminenter közjogi és oly természetű kérdés, a mely sűrűn belevág a magánjog viszonyaiba is: „Már pedig ilyenek a polgárok létviszonyainak, a népesség mozgalmainak, különösen a születési adatoknak nyilvántartása, melyektől közjogi tekintetben az illetőnek védkötelezettsége, esetleg adózási viszonyai, illetőségi kivándorlási kérdései függnek. Még fontosabbak e mozgalmak a magánjog, a házassági, családi, öröklési jog terén". Ha Szivák igen t. képviselőtársam maga proclamálja, hogy ezen intézkedés a legfontosabb közjogi viszonyt érinti és belevág a magánjog viszonyaiba is, hogyan lehet megengedni, hogy itt definitiőkóp kimondassék, hogy ez rendőri ügy ? (ügy van! ügy van! a ssélső baloldalon,) Van egy érvelése a t. minister urnak, azt mondván, hogy ha a törvény azt akarta volna, hogy e ministeri meghatalmazás tisztán közrendb'ri ügyekre vonatkozzék, azt kijelentette volna é-< nem engedte volna meg, hogy a kormány hozzon hasonló rendeleteket, hanem csak a belügyminister. Ez a definitio is borzasztó mértékben sántít, mert ha a törvény azt akarta volna, hogy cultuspolititialis tekintetben is joga legyen a minister urnak kihágásokat statuálni, akkor épen megfordítva, a tör vény magyarázás elveinél fogva nem az általános rendőri jogkörre kitérjedőleg adott volna felhatalmazást, hanem külön meg kellett volna mondania, hogy nemcsak a közrendészeti, hanem ugy a vallásrendészeti, mint egyéb rendészeti kérdésekben is fel van hatalmazva a kormány kihágásokat statuálni. Ha itt általános dispositio foglaltatik, abból nem lehet azt következtetni, hogy a törvényhozás nem gondolt mást, mint kizárólag közrendészeti, vagyon és személybiztonságot érintő kérdéseket. De hát ez iránt felvilágosítást nyújt maga a törvény, mert ezen okoskodás révén el kell jutni azon kérdéshez, hogy ha ez rendőri ügy, akkor a kihágási törvény értelmében nemcsak a minister urnak, hanem a törvényhatóságoknak is joguk van szabályrendeletben kihágást alkotni. Ha ez rendőri intézkedés, akkor a t. minister úrral egyértelmtíleg, vagy attól eltérőleg
