Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-414

70 •14. országos ülés november 22-én, szombaton. 18W. gyermeket egyáltalán meg nem- keresztelhet, vagy azt kellett kimondania — a mint politice nagy bölcsen ki is mondott — hogy a katholicus pap által való keresztelés tényével a gyermek nem a katholicus vallásfelekezetbe, hanem csak a keresztény népcsaládba vétetik fel. Kimondotta tehát a Curia politikai okokból azt az elvet, a mely a pápai enuntiatio értelmében itt e házban nem is vitatható dogmaticus elv szerint teljesen és valóban helytelen. A Curia, t. ház, e szerint az ő ítéletében egész világosan tévedett; nem akarom mondani, hogy politIsá,lt, mert ennek a nyilvánvalóiag alaptalan, a tridenti zsinat megállapodásával ellenkező elvnek kimondásával tulaj donképen azt akarta elérni, hogy azok a katholicus papok ne legyenek egy másik dogmába ütközőleg arra kényszerítve, hogy ne keresztelhessenek, hanem el akarta kerülni azt is, hogy vallási conflictus alapja legyen maga a keresztelés ténye és hozott egy opportunitási ítéletet, a mely azonban viszont a kormány szempontjából meg nem állható volt. És már most, t. ház, mi történt tovább, mikor már a törvény meghozatott, midőn a törvény kihágást statuál s midőn a bíróság azt már jogerősen inteipraetálta is és kimondotta, hogy ez a törvény a keresztelés tenyéré nem alkalmazható? Akkor a t. ministe.r ur fictio után — hozzáteszem majd később in fraudem legis — kibocsátott egy ministeri rendeletet, a melyben most már a kihágásnak egy egészen áj constitutiv elemét állapította meg, nevezetesen igy akarván a dolognak végére járni, azt monda: a keresztelés tényét én nem bántom, ez dogma kérdése, ezt én sújtani nem is akarom — ezt tegnap is mondotta t. minister ur, a mire majd rátérek még — hanem mit mondott? Elrendelem, hogy az a lelkész, a ki illetéktelenül vett fel valamely gyermeket az ő vallásfelekezetének anyakönyvébe, azt tartozik kiszolgáltatni a másik illetékes lelkésznek. No már most, t. ház, sajátságos egy helyzet áll elő. Mert igaz, hogy az anyakönyv vezetésének kérdése nem dogmaticus kérdés; mert igaz, hogy a büntető törvénykönyv értelmében az anyakönyvvezető lelkész közhivatalnoknak tekintendő — hozzá teszem mindjárt, hogy a t. minister ur ebben engem félre ne értsen, a büntető törvénykönyv csak a közokirat hamisítása tényálladekának megállapíthatása czéljából declarálja őt közhivatalnoknak, de nem declarálja államhivatalnoknak — hozzáteszem tehát, nem dogmaticus kérdés az anyakönyvek vezetésének kérdése, mert tényleg ugy áll a helyzet, hogy a keresztény népcsaládba való felvételnek az anyakönyvezés nem feltétele, hanem tisztán a keresztség szentségének felvétele és t. képviselőház, daczára annak, hogy ez igy áll, a kérdés mégis velejében eminenter dogmaticus jelentőségű, még pedig a t. minister ur rendelete által kétszeresen törvénytelen jelleget nyerő dogmaticus jelentőségű és ezt megmagyarázom, miért. (Halljuk! Halljuk!) Hát megkeresztelni szabad, ezt a t. minister ur megengedi. (Derültség a szélső baloldalon.) Sőt tovább is megy tegnapi beszédében — hogy mindjárt ezzel végezhessek is — a t. minister ur és hogy az ő rendeletét védelmezhesse és hogy törvényesnek elismertesse, mit mondott? Azt mondja, hogy „megkeresztelni, vagy ha ugy tetszik, elkeresztelni szabad, a mi eddig csak tűrve volt" egy szemrehányás, a múltnak, hogy a törvényt nem hajtotta végre. Másodszor az van benn a rendeletben, hogy a keresztelést az anyakönyvbe be lehet, vezetni, a mi eddig tiltva volt. Ezzel a t. minister ur, azt hiszem, napnál fényesebben bebizonyította, hogy rendeletében olyas valamit engedett meg, a mi eddig tiltva volt: de hát mégis azt vitatja, hogy ő törvényesen járt el. (Derültség a szélső baloldalon.) De hogy visszatérjek arra, hogy ez eminenter dogmaticus kérdés, állapodjunk egy kissé meg. A katholicus pap megkereszteli a gyermeket. Ez az ő dogmája szerint a pápai enuntiatio alapján jelent annyit, hogy az illetőt nem csak a keresztény népcsaládba, de egyúttal a katholicus anyaszentegyházba is felveszi. Már most mi következik ebből? Ha ez a pap az anyakönyvbe be nem irja a gyermeket — jól méltóztassék megérteni — akkor a t. minister ur rendelete szerint kihágást nem követ el, mert azt nem rendeli büntetni., ha az anyakönyvbe be nem vezeti; de ha bevezeti az anyakönyvbe, akkor mit követel tőle ? Hogy az ő lelkiismerete és vallási meggyőződése ellenére azt a gyermeket ne katholicusnak, hanem vezessék be az illető protestáns szülőfél vallásának megfelelőleg és egyúttal annak a lelkésznek, kivel szemben lelkiismereti concurrentia és a propaganda fidei elvénél fogva homlokegyenest ellenkező versenyben áll, kiliferálják. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ezen részében a dolog dogmaticus és összefüggésben áll az anyakönyvvezetéssel. Ezen dilemmából — a ki fenn akarja tartani a törvényt, a minthogy én fenn akarom tartani annak alapelveit — más úton, mint az anyakönyvvezetés államosítása útján, semmifélekép sem lehet kijutni. (Élénk helyeslés a sséísö baloldalon.) Eátérek már most, t. ház, azon indokokra jogi szempontból, melyek a t. minister urat arra vezették, hogy rendeletének törvényességét declarálja. Csoportosítani fogom azokat. A t. minister ur először is felállítja azt a tételt, hogy az 1879: XL. t.-cz. 1. §-ának értelménél fogYa joga volt ezen rendeletet kibocsátani, mert a ministernek rendőri ügyekben rendeletet ki-