Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-414

414. országos ülés november 22-én, szombaton. 1890. ^,7 politikai ítélkezést is tesz jelen pillanatban kötelességünkké, a melyek az egyház politikájának egész irányára lehetnek döntő befolyással; mert most már nemcsak arról van szó, hogy a ministeri rendelet törvényes-e, avagy hogy az 1868-iki LM. t.-czikket végre kell-e hajtani, hanem a katholicus clerus egész magatartása e kérdésben egyenesen arra hiv fel bennünket, hogy határozzunk a felett, vájjon oly egyházpolitikát akarunk-e követni, mely az állami akarat egyenes meghátrálását jelentené, vagy pedig fenn akarjuk-e tartani a magyar alkotmány ujjáalkotásának szabadelvű korszakában megteremtett azon államfentartó politikát, mely az állami souverenitást mindenek fölé, tehát az egyház fölé is helyezi. Mi katholicus laicusok — mert én a katholicus egyház híve vagyok — igen is szivünkön viseljük egyházunk érdekét és lelkes szószólói leszünk minden oly követelésnek és törekvésnek, a mely egyházunk és felekezetünk érdekében fekszik, a nélkül, hogy az állam érdekét érintené. (Helyeslés balfélől.) Azért, t. ház, ha a katholicus clerus e kérdésben nem hozakodik elő a dogma kérdésével, ha nem hivja fel figyelmünket azon sajnos jelenségre, hogy őt dogmaticai felfogása gátolja abban, hogy a törvény rendelkezésének eleget tegyen, hogy a törvény értelmében törvénytelenül elkeresztelt gyermeket illetékes lelkészének kiadja., akkor, t. ház, tán consideratio tárgyává teszem azon, a liberalismus nevében előterjesztett petitumot, hogy az Í868: XLIII. t.-ez. megváltoztatandó, de itt is azon előre kimondott szándékkal, hogy ha csak egy hang is kél a megváltoztatás ellen, én az évszázados vallásos villongások befejezését jelentő törvény megváltoztatásához soha hozzá nem járulhatnék. Avagy ha i\ clerus, utalva a dogmaticus ellentétes felfogására, azt mondja, hogy az államhatalom vagy vonja vissza a papi lelkiismeretbe ütköző ministeri rendeletet, vagy mentse fel őt az anyakönyvek vezetésétől: akkor nem kereshetünk s nem is találhatunk eljárásában oly politikai törekvéseket, melyeket az állami souverenitas minden igaz barátjának a leghatározottabban vissza kell utasítania. És nem találhatjuk eljárásában oly politikai elv kezdeményezését sem, mely az egyház dogmaticai függetlensége nevében meg akarja támadni az állami függetlenséget. Ám a katholicus clerus elég nyíltan tudtunkra adja, hogy eddig nem bánta a 68-iki törvény fönnállását, de sanctio hiányában azt tetszése szerint kijátszotta, de most a ministeri rendeletben fenyegető büntetés veszélyénél fogva visszaköveteli az elkeresztelés büntetlenségét, akkor oly egyházpolitikai törekvést látok élben, melyet senkinek helyeselnie nem lehet, nem szabad. Az államnak sohsem lehet feladata belenyúlni az egyház belügyi kérdéseibe. Az egyház alkothat dogmákat tetszése szerint; mi e téren szívesen megadjuk az egyháznak, a mi az egyházé, de viszont megköveteljük az állam számára, a mi az államé. És nincsen az a dogma, melynek kedvéért az állam lemondhatna azon kötelességéről, hogy akaratát, még dogmaticai ellentét esetén is, bárkivel 8zemben érvényre juttassa. A dogma igenis lehet ellentétben az állam törvényeivel és ily esetben a kötelességek összeütközésével számoljon le az illető hivő lelkiismerete. De a dogma kedvéért az államhatalom senkit sem menthet fel a törvényekben gyökerező kötelesség teljesítésétől. Igen helyesen utalt e részben Helfy t. képviselő ur a nasarenusok példájára, kiket vallásuk eltilt a fegyverviseléstől. És vájjon kinek jutott eszébe e dogma kedvéért a hadkötelezettségről szóló törvény megváltoztatását sürgetni? De merem állítani, hogy a katholicus clerus nemcsak a ministeri rendelet folytán jut a kötelességek oly conflietusába, melyben egyházszolgai és állampolgári tiszte mást-mást parancsol neki. Csak arra az esetre utalok, mikor a katholicus vallásból kitért pap törvényes házasságából származott gyermeket az államhatalom törvényesnek ismeri el, törvényesnek ismerve el a házasságot is; az egyház pedig sem a házasságot, sem a született gyermeket törvényesnek el nem ismeri. És mit csinál ily esetben az egyház szolgája, midőn az ilyen, esetleg vegyes házasságból származott, tehát törvény szerint katholicus gyermeket neki meg kell keresztelni; hát az anyakönyvbe egyszerűen azt irja be, hogy az állam törvényei szerint törvényesnek született, jóllehet vallási dogmája azt törvénytelennek declarálja. A katholicus egyháznak hazafiasságukról ismert papjai, tehát egy kis jóakarat mellett minden esetben meg tudják találni és meg is találják ilyen kötelességük összeütközésének kiegyenlítési módját. De ha Hock János t. képviselőtársam ily conflictus esetében a legfőbb tekintélyt Rómában keresi, Roszival István t. képviselőtársam pedig azt mondja, hogy a katholicus főpapság ezen conflictus esetében tisztában volt a dogma kérdésével és nem a quid juris, hanem a quid consilii elvéért fordult Rómához; tehát a ministeri rendelettel szemben követendő nem elvi, hanem gyakorlati magatartás, vagyis az engedelmesség kérdésében fordult oda, akkor nem hangsúlyozhatom elég erősen, hogy a magyar állampolgárnak legfőbb tekintélye, a magyar államhatalom törvényes feje nem Rómában, hanem a magyar apostoli király trónján székel és hogy a magyar állam törvényei és a törvényes rendeletek iránti engedelmességnek hivatott ellenőrzői és 9*