Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-414
m 414. országos ülés november 22-én, szombaton. 189Ö. Több jelentés nem lévén, következik az indítvány- és interpellatiós könyv felolvasása Széll Ákos jegyző: Jelentem a t. háznak, hogy sem az indítvány-, sem az interpellatiós könyvben semmi bejegyzés nem foglaltatik. Elnök: Tudomásul vétetik. T. ház ! A vallás- és közoztatásügyi minister ur a mai ülés végén kivan válaszolni b. Kaas Ivor képviselő ur által a dr. Koch gyógyrendszere tárgyában hozzá intézett interpellatióra. Következik most a napirend Az 1891-iki, állami költségvetés részletes tárgyalásának folytatása és pedig a vallás- és közoktatásügyi ministerium költségvetésének folytatása. Széll Ákos jegyző: Grecsák Károly! Grecsák Károly: T. ház! Annak kijelentésével kezdem rövidre szabandó felszólalásomat hogy a ministeri rendeletet törvényesnek, szűk ségesnek és fentartandónak tartom, ennélfogva a Szivák Imre t. képviselő ur által benyújtott határozati javaslatot elfogadom. (Helyeslés a jobbóldalon.) Ebbeli álláspontomat igen röviden kívánom indokolni. Tény az, t. ház, hogy az 1868 : Lili. t.-cz. 12. §-a, mely imperative módon határozza meg azt, hogy a vegyes házasságból származó gyermekek közül a fiú az atya, a leány pedig az anya vallását követi, több felekezeti lelkész által megsértetett. Tény továbbá az is, hogy ezen törvényed rendelkezés megsértésének számos esete indította a törvényhozást 1879-ben arra, hogy az eredetileg sanctióval el nem látott azon 1868-iki törvény rendelkezésének megsértői büntetőjogilag is üldöztessenek. Ezen törekvésnek lön eredménye az í 879 : XL. t.-cz. 53. §-a, mely akár értelmeztetik úgy. mint azt a kifejlődött birói gyakorlat magyarázta, akár pedig, mint azt később annak szerzője interpretálta, nem felelt meg az általa megvalósítani kivánt czélnak. Mert ha a bírósági magyarázatot tekintem, melyet én a magam részéről soha el nem fogadok, mert ilyen dogma ticus kérdésekben a kath. egyház kötelékébe való felvételről lévén szó. rám nézve e kérdésben csak az egyház felfogása lehet döntő, mely pedig ellenkezik a bírósági gyakorlattal — mondom, ha ezen birósagi gyakorlatot tekintem, az 1868. évi LIII. t.-cz. rendelkezésének végrehajtására szolgálhatott ezen sanctiónak ilyetén birói megtámadása által maga a rendelkezés tétetett illusoriussá. Ha pedig elfogadom az 1879 : XL. t. ez. 53. §-ának azon magyarázatát, a melyet annak szerzője Teleszky István t. képviselőtársam még az akkori tárgyalás során, de még inkább egy későbbi nyilatkozatában annak tulajdonított, akkor is csak a hét éven túli gyermekek tiltott felvételéről lévén szó, az 1868. törvény sarkalatos azon rendelkezése, hogy vegyes házasság esetében a gyermekek vallásra nézve nem szerint követik szülőiket, sanctio nélkül maradt és igy meg volt adva annak lehetősége, hogy a törvény ezen rendeltetése továbbra is büntetlenül megsértessék. Mi volt, t. ház, ily körülmények közt az államhatalomnak, a kormánynak feladata? Vagy azon felfogásból indulni ki, hogy az 1868: Lili. törvényezikk rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló ezen 1879: XL. törvényezikk 53-ik §-a helyesebb magyarázatra szorul, vagy pedig maga a törvényes rendelkezés szorul újabb sanetióra s akkor e miatt a törvényhozáshoz fordult; vagy pedig abból a felfogásból indulni ki, hogy az 1868: LIII. törvényezikk azon rendelkezést, mely szerint a vegyes házasságból származó gyermekek nemük szerint követik vallás dolgában szüleiket, magában a törvény intézkedéseiben látta biztosítottnak, nem tartván semmiféle elkeresztelést lehetségesnek, a mely a lex perfecta elv alapján katholicusnak született gyermeket protestánssá, vagy viszont protestánsnak született gyermeket [katholicussá tudna tenni. És ha, t. ház, mint hiszem, a kormány e felfogásból indult ki, akkor helyesen járt el, midőn nem kérte a törvényhozástól az 1879: XL. törvényezikk 53-ik §-ának újabb magyarázatát s nem fordult a törvényhozáshoz újabb sanctióért, hanem az anyakönyvekben a törvény rendelkezése szerint fennálló törvényes vallás állapotának helyes kitüntetését rendelte el az olyannyira megtámadott ministeri rendelettel. És erre, miután az anyakönyvek vezetése eminens állami funetiót képez, az anyakönyvekbe eszközölt helytelen bejegyzések által előidézhető véíitelén bajok és zavarok megelőzése czéljábóí a kormány nemcsak jogosítva, hanem egyenesen kötelezve is volt. Nem hallottam eddig soha senkitől, hogy az anyakönyvek vezetését törvényeink szerint szabályozni nem tartoznék az államhatalom jogkörébe s nem tagadja senki, hogy az anyakönyvek helyes vezetése állami érdek. Ha pedig ez állami érdek, akkor nem is szabad az államhatalomtól a kormánytól megtagadni azon jogot, hogy az anyakönyvek helyes vezetését bárkivel szemben biztosítsa, avval szemben is, a ki bármely indokból vonakodik a törvény rendelkezésének eleget tenni, jelesen biztosítsa a katholieus clerussal szemben is, a mely az egyház dogmaticus felfogásának ellentétére való hivatkozással utasítja el magától azt a kötelességet, hogy az anyakönyvekbe eszközölt bejegyzéseket összhangba hozza az állam törvényeível, a törvényes állapottal. Ennyit röviden a törvényesség szempontjából. De van e kérdésnek, t. ház, egy politikai háttere is, melyet annak megbirálásánál figyelmen kiviil hagyni nem lehet. E kérdés eldöntése oly törekvések feletti
