Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-413

413. országos ülés nofeniber 21-én, pénteken. 1890. 61 tesebb magyarázat nélkül, mert másutt nem léte zik ily elkeresztelési kérdés. Nem kívántam kitérni ezen kérdések megvitatása elől, mert vannak helyzetek, a melyekben ha az ember meggyőződése mellett helyt nem áll, az a meggyőződés bátorságának hiánya; hogy pedig ez nekem nem természetem, azt — gondolom — elismeri a t. háznak minden oldala. Szükségesnek tartom a vitát, mert a levegő telítve van a kérdéssel, mert a kedélyeknek nagy fokú nyűg talansága és egy messze elterjedt izgatottság létezik, mely távol attól, hogy — a mint sok felől állítják — mesterségesen volna szítva, ellenkezőleg azt lehet mondani, hogy mester ségesen van visszatartva, a legfőbb és a legmérvadóbb tényezőknek bölcs higgadtsága és béketűrése által, (ügy van! jobb felől.) Szükségesnek tartom a vitát, t. ház, mert ha van kérdés, akkor ez az, hol nekünk nem képviselői hivatásunk az, hogy egy előre kiadott parole mellett jöjjünk ide kisebb-nagyobb bravúrral lándzsát törni, hanem hivatásunk az, hogy a mi vitánkból az eszmék tisztázása az ország hasznára és a nemzet üdvére keljen ki az objectiv igazság és a béke eszméje. (Helyeslés.) Mindazáltal, t. ház, óhajtandónak tartottam volna, hogy ha ezek a viták elmaradnak a kérvények tárgyalására és követtük volna Vadnay Károly t. barátom példáját, nemcsak azért, mert hisz kívánatos, hogy a budget-tárgyalások úgy folyjanak, a mint azok megindultak, hogy szakszerííleg maradjunk a költségvetési vitánál és ne beszéljünk de omnibus rebus et quibusdam aliis; hanem halaszszuk el a szivünkön fekvő más fontos kérdéseket akkorra, a midőn tárgyalásuk ideje és rendje elérkezik. De azonkívül kívánatosnak tartottam volna ezt, t. ház, mert nem hiszem, hogy érdekében volna az országnak, hogy e tárgyban kettős vita fejlődjék ki; mert nem hiszem, hogy nekünk czélunk és feladatunk az legyen, hogy növeljük az izgatottságot. Czélunk és feladatunk csak az lehet, hogy hozzájárulhassunk a megnyugváshoz. De ha a kérdés fel van vetve, ha a vita megindult, én nem térek ki előle. Előbb azonban engedje meg a t. ház, hogy röviden nyilatkozzam azon indítványra nézve, a melyet Irányi Dániel t. képviselőtársunk tett. (Halljuk! Halljuk!) Én, t. ház, nem tartozom azok közé, a kik irtóznának a vallásszabadság eszméjétől, (Halljuk!) én ellenkezőleg, rokonszenvezem vele és az eltérés közöttünk, Irányi Dániel t. képviselőtársam és közöttem nem olyan nagy, mint a minőnek következtetni lehetne homlokegyenest egymással szemben álló egész politikai rendszerünkből. Az eltérés talán nem is gyökerezik a kérdés érdemében, hanem épen eltérő politikai helyzetünkből következik és ha az én igen t. képviselőtársam nem az elméleti szempontok merevségére, hanem ä kérdések gyakorlati megoldására helyezné a fősúlyt, akkor, azt hiszem, sok tekintetben meg volna az egyetértés köztünk ebben a kérdésben. T. képviselőtársam mindjárt meg fogja érteni az én gondolatomat, ha figyelmeztetem arra a controversiára, a mely köztünk folyt akkor, a mikor t, képviselőtársam sürgette az általános szavazatjognak behozatalát. Akkor bátor voltam kifejteni, hogy én igenis barátja vagyok a 'szavazatjog kiterjesztésének, hogy szükségesnek tartom annak során és rendjén, a mint a nép széles rétegeiben új cathegoriák emelkedtek jelentékenyebb fontosságra, a mint gyarapodtak anyagi és szellemi haladásban, azon mértékben, a mint előhalad magának az államnak consolidatiója; de nem vagyok és nem lehetek barátja a legislatio azon módjának, a mely abstract eszméket akar codificálni, a mely a theoriákra helyezi a fősúlyt és nem vagyok barátja semmiféle oly reformnak, a mely nem alapul a gyakorlati élet által felvetett valamely szükségen, a mely a közvéleményben ezért gyökeret nem verhetett, a melynek ezért gyökere és szilárd talaja nem lesz, a melynek ennek folytán nem lesz az a hatása, hogy az államnak organicus haladását és fejlődését biztosítsa, hanem ellenkezőleg desorganisatióval fenyegeti, a mennyiben az ország törvényhozását váltakozó theoriák és theoreticusok kísérleti állomásává teszi. Még sokkal nagyobb mértékben áll, t. ház, ezen szempont a vallási és egyházi életet érintő kérdésekben. (Halljuk! Halljuk!) Sokkal komolyabb férfiúnak ismerem Irányi Dániel t. képviselőtársamat, semhogy ö abban valami vívmányt látna, ha a vallásszabadságnak elve ki lenne mondva egy törvényben, további következmények nélkül. Ha pedig indítványának az az értelme, hogy a vallásszabadság elmélete alapján a vallásos és egyházi élet minden mozzanatainak egész hosszú vonalán minden intézményeinkben vitessék keresztül végső következetességgel ezen elv, akkor, t. ház, eltekintve attól, hogy a végső következetességekben mindig fel fognak merülni eontrovers kérdések, olyanok, mint pl. az: megegyezik-e a vallásszabadság elvével a királynak apostoli jellege, az ezzel összefüggő főkegyúri jog ég a tetszvényjog, a melyet a t. képviselő ur explicite is említett, vagy hogy megszüntetendők-e azért, mert a vallásszabadság elvével nem fér össze, hogy a souverenitás ilyen organicus kapcsolatban álljon az egyházaknak egyikével; vagy pedig fentartandó épen mint a katholicus egyháznak intézménye, oly intézmény, mely a katholictis egyházban létező ultramontan iránynyal szemben, a melyhez én nem tartozom, mert méltóz-