Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-413

62 418. országos ülés november 21-én, pénteken. 1890. tatnak tudni, hogy a katholicusok közt is azon elv alapján, hogy „in dubiis libertás", különféle felfogások léteznek, hogy ezen ultramontán felfogással és áramlattal szemben, mely mindent Rómában akar eentralisálni, biztosítsa a magyar katholicus egyháznak egy olyan autonómiáját és önállóságát, a mely nem létezik ott, a hol az ultramontán irány jutott érvényre, felmerül a végső következetességben a kérdés, hogy fentartható-e az örökösödési jognak a katholicus valláshoz kötöttsége, a mint az fennáll pl. a hitbizományok egy részénél? Azon kérdés, hogy a püspökök meghagyathatnak-e a felsőházban, vagy hogy hogyan kell ezt esetleg minden felekezetre nézve egyensúlyozni ? Felmerülhet az a kérdés, hogy meghagyható-e az egyházaknak azon jog, hogy vagyont szerezzenek? Megegyezik-e az a vallásszabadsággal, vagy mint némelyek ezt követelik, ellenkezőleg elvonandó-e a vallásfelekezettől s minden egyháztól az a jog, hogy vagyont szerezzen és hogy elvonassék-e a már létező vagyona? Kimondandó-e, hogy a hivek magok tartsák fenn az egyházakat és vallásos életüket, vagy megengedhetö-e, hogy az adózóknak adójárulékaival támogasson az állam egyházi és vallásos intézeteket, vagyis azoknak zsebéből is, kik az illető felekezethez nem tartoznak, azon felekezetet dotáljuk-e? Eltekintve, t. ház, attól, hogy ezen elvnek végső következetességében való alkalmazásánál ezen controvers-kérdések mindig fenmaradnak, bekövetkeznék a vallási és egyházi élettel kapcsolatos összes intézményeknek egy oly általános felfordulása, bekövetkeznék a nézetek, lelkiismeretek és a szokások egy olyan nyugtalanítása, hogy azt semmiféle állam nem birná el, semmiféle kormány sem érvényesíthetné, ha csak nem egy forradalmi kormány a forradalom eszközeivel. De,t. ház, azért mégis helyesnek tartom, hogy a vallásos kérdések a szabadság elvének alapján oldassanak meg, de oldassanak meg annak során és rendjén, a mint a gyakorlati élet egy-egy concret kérdést felvet. És itt engedje meg a t. ház, hogy én tüzetesebben foglalkozzam ama törvénynyel, a melynek tarthatatlanságát a gyakorlati élet csakugyan kimutatta, egy törvénynyel, a melynek módosítása iránt magamnak is volt szerencsém kérvényt beterjeszteni, azon törvénynyel, a melynek erejénél fogva az államhatalom magának vindieálja a jogot, hogy a gyermekekre vallást octroyáljon a szülők akarata ellenére is, a mely törvény folytán megértük ebben a szabad országban — a melyet szabad országnak fentartani akarunk mindnyájan — azt, hogy valakivel vallás tekintetében hovatartozása iránt a szolgabírói karhatalom döntsön. És ezt, t. ház, minő argumentummal védelmezte Horvát Boldizsár t. képviselő ur? Érzékeny, gördülő phrasisokban megható jeleneteket festett elénk, melyekből az derült ki, hogy ha megadja ezen szabadságot az állam a családnak, akkor a belső me^hasonlásnak lehet kitéve az egyes és a család. (Halljuk! Halljuk!) Ugy állította oda a dolgot, mintha mindenütt, a hol vegyes házasságok léteznek, a nélkül, hogy az állam elvette volna a családnak ezen jogát — pedig léteznek a külföldön, Amerikában, Németországban, Svájczban és más országokban ép oly nagy számmal, mint nálunk — a családban a béke állandóan fel volna dúlva. Hát, t. ház, én elismerem, hogy az akarat szabadságával — melylyel az ember születik — az a teher jár, hogy az akaratszabadságot használni tudni kell, hogy a szabad akarattal az a lehetőség jár, hogy az ember meghasonlásba jöhet önmagával, vagy másokkal; de hogy az legyen orvoslása annak, hogy az ember ne legyen kitéve annak a veszélynek és eshetőségnek, hogy meghasonlásba jöjjön önmagával vagy másokkal, hogy ezért a szabad akaratot confiskáljuk, ez, t. ház, azt hiszem, egy teljesen meg nem álló argumentum, a mely sem nem új sem nem jó. És, t. ház, azért, hogy megszabadítja talán az egyest az apró pressiótól, melylyel szemben mindig van joga a maga akaratát érvényesíteni, azért ő alá akarja magát vetni a lehető legnagyobb pressiónak, az állami összes hatalom pressiójának, melylyel szemben az illetőnek nem is szabad akaratát érvényesíteni. Ezen rendelkezésben, t. ház, egy súlyos lelkiismereti sérelmet látok. Huszonkét év előtt ugyanez volt az álláspontom, melynek kifejezést is adtam a nyilvánosság előtt. B. Eötvös József eredeti javaslatának ugyanez volt az álláspontja és ha ma ily álláspont elfoglalása miatt talán Eötvös Józsefet is ultramontanismussal vádolnák, akkor, azt hiszem, igen sokan leszünk, a kik a legnagyobb lelki nyugalommal teszszük ki magunkat e vádnak. A rendelet védelmezői egy rejtélyt látnak abban, hogy hogyan van az, hogy a törvény 22 esztendő óta fennáll és még sem adott okot semmiféle nagyobb zavarokra, most pedig egyszerre kívánják annak módosítását? A rejtély megoldása igen egyszeiü, t. ház. A törvény előidézett apró zavarokat, melyeket elexpediált az élet. Csanády Sándor: Kissé hangosabban! (Derültség.) Asbóth János: Lehetőleg eleget fogok tenni a megtisztelő kívánságnak. Országos zavar nem keletkezett belőle azon egyszerű oknál fogva, mert a törvény végrehajtása sohasem volt komolyan megkísérelve és