Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-413

r>6 41S. országos ülés'novemlber 21-én, pénteken. 1890. chia szervezetén kivül álló ezen tényezőt illette meg. Mert én ezt a felfogást vallom és hiszem és itt vita tárgyává tenni nem is akarom; de azt, hogy ez a döntés kikéressék akkor, midőn az állami akarat végrehajtásának stádiuma következik be és kikeresték oly czélzattal, hogy egy nagy hatalmas osztály, a magyar clerus ezen rendelettel szemben milyen álláspontot foglaljon el, hogy vájjon magát annak alávesse-e vagy se, azt én a magyar állam souverenitásával, a magyar nemzet méltóságával, a magyar szent korona fényével és tekintélyével összeegyeztethetőnek nem találom, (Élénk helyeslés szélső balfelol.) És én nagyon is csodálom, hogy az a katholieus főpapság, mely a történelem folyamán az alkotmányos jogrendhez való ragaszkodásának s hazafiságának oly fényes tanujeleit adta, a mi kényes helyzetünkben nem óvakodik egy ily lépéstől és nem járul hozzá azon köztudatnak keletkezéséhez és megerősödéséhez, hogy ebben a hazában nem lehet senki, sem egyes, sem felekezet, sem nemzetiség, mely közjogi sérelmének orvoslását ez országon kivül keresheti. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Pedig ennek a meggyőződésnek, ennek a felfogásnak meg kell erősödni, hogy azt a védelmet, mely közjogi téren szükséges, egyedül csak e hazának törvényes intézményei és első sorban annak törvényhozása f< gja nyújtani. (Helyeslés a stélsö baloldalon.) És én a magam részéről, t. ház, ebből a szempontból ismételten csak annak a felfogásnak vagyok bátor kifejezést adni, hogy a katholieus alsó papság nem lépte túl azt a kört, melyet alkotmányos szempontból egy állampolgárnak meg kell tartani és remélem is és meg vagyok róla győződve, hogy bármi legyen is a t. ház bölcs felfogása ebben a kérdésben, a katholieus alsó papság ezt a törvényes határt soha átlépni nem fogja. (Ugy van! a szélső balfelol.) Áttérve ezek után, t. ház, magára a ministeri rendeletre, a magam részéről két dolgot a legszívesebben constatálok. Az egyik az, miszerint elismerem, hogy a t. minister urat az a szándék vezérelte, hogy a fennálló törvénynek érvényt szerezzen. A t. minister ur azon felfogásban van, hogy az 1868. évi törvény végre nem hajtatik és érvényesülést nem nyer. A másik, a mit szintén készséggel elismerek, az, hogy a minister urat e tettében a legjobb szándék vezérelte, arra nézve is, nem hogy a felekezetek ÍJ ekéjét felzavarja — mint a mi ez oldalról egy képviselő ur részéről állíttatott — hanem ellenkezőleg az, hogy a több oldalról megzavart békét helyreállítsa s a felekezetek közti kívánatos egyensúlyt fentartsa. Pártkülönbség nélkül, az egész ház a legnagyobb örömmel támogatjuk a minister urat e felfogásában és szándékában s ez oldalról őt megtámadni sohasem fogjuk. De az a kérdés, t. ház, hogy midőn én és mi a minister ur iutentiójának tisztaságát és hazafiságát kétségbe nem vonjuk, megálljunk e kérdésnél s ne menjünk-e odáig, hogy eljárásainak törvényszerűségét is vizsgálat tárgyává tegyük. Azt hiszem, a törvényhozásnak nem az a feladata — és szomorú is volna, ha az lenne -- hogy esetleg egy jóhiszemüleg eljárt ministerének tévedését a magáévá tegye, (Élénk helyeslés a, szélsőbalon) nem az lehet a feladata, hogy azon vélt és ezzel a kérdéssel összefüggésbe hozott állítólagos állami fiasco elkerültessék, hanem egyes egyedül csak arról lehet szó, hogy ez országban a törvényességnek és az alkotmányosságnak uralma egy ministerrel szemben is alkalmazást nyerjen, (Élénk helyeslés a szélsőbalon) mert nem lehet az alkotmányosságnak szebb napja, t. ház, mint a midőn egy mindenki által tisztelt ministerrel szemben, a ki törvénytelenséget követett el, a törvény feltétlen érvényesülést talál. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) És ha valahol, valamely kérdésnél szükség volt arra, hogy egyedül a tön'ényszerííség kérdése vezéreljen bennünket, ugy ennek bizonyára helye van ennél a kérdésnél, a mely kérdéssel milliók nyugalma és lelkiismerete a legszorosabb összefüggésben van, (Élénk helye lés a szélsőbalon) azért kell, hogy a legtárgyilagosabban, a legelfogulatlanabbul, mint hideg ítélő birák, álljunk itt s csak a törvényszerűség mértékét alkalmazzuk a minister ur rendeletére. Én a magam részéről azt látom, hogy a t. minister ur három nagy tévedésre alapította rendeletét. Az első és pedig végzetes tévedése, a melyben vele különben sokan osztoznak e házban, abban áll, hogy az 1868-iki törvény végre nem hajtatik és nem érvényesül s jelen alakjában az végre sem hajtható. E törvény, t. ház, azt tartalmazza, hogy a 7 éven alóli gyermekek nemök szerint szülőik vallását követik s hogy minden ezzel ellenkező intézkedés és rendelkezés jogerővel semmi körülmények között sem bir. Ezen törvényes intézkedésnek valódi értelme, t. ház, az, hogy bárki kereszteljen meg egy gyermeket, bárki vezesse azt be anyakönyvébe, mind e tények a gyermeknek törvényes vallását meg nem változtatgatják, (Élénk helyeslés a szélső balfelol) mert az a törvény értelmében mindig azon valláshoz tartozónak fog tekintetni, a melyet atyja, illetőleg anyja követ. Nem ismerhetem tehát el, hogy a szülőnek ellenkező akarata, vagy egy papnak ténykedése egy gyermeknek törvény szerinti vallásában változást eszközölhessen, mert a törvény, mint tiltó és romboló