Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-424
424, orszftgos ülés defiiseinber 4 én, csütörtökön. 1S90. 319 és minden ellen, a mi ezen országra nézve nagy és becses — oly csorbának, hogy ne mondjam, bűnnek tartanám, (Zajos helyeslés a bal- és szélsőbalon) mely ellen kész volnék a legmesszebb menő erőfeszítésekre, hogy közjogunk e részben meg ne hamisittassék. A t. honvédelmi minister nr abban a véderő vitában, melyre hivatkozott, igyekezett magát nagy jogásznak, a magyar közjog nagy ismerőjének bemutatni; mert hiszen vitába keveredett — a mint tudjuk — a mostani igazság ügyministerrel is, de daczára akkor elárult gyenge ismereteinek, én még sem teszem tel a t. minister úrról, hogy annyira ne ismerje közjogunkat, hosry ne tudná, mikép az 1867: XII. t.-cz. absolute nem zárja ki és semmi tekintetben ellentétben nem álJ, sőt ellenkezőleg, annak szelleme, rendelkezése feltétlenül lehetővé teszi azt, hogy Magyarországon egy magyar tannyelvű katonai akadémia állíttathassák fel. (Igaz! JJgy van! a lal- és szélsőbalon.) Közjogunkat igy meghamisítani nem engedjük és nem fogjuk soha. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Én H J közjogunkban lefektetett helyzetét az országnak tiszteletben tartom; túlmenni azon nem akarok, j de innen maradni sem. A mi abban van, azt meg kívánom védeni teljes erőmmel és kész vagyok e tekintetben mindenre, a mit a képviselői kötelesség parancsol. Ez iránt tehát tisztába kell jönnünk, hogy ismerjük a helyzetet, lássuk a jövőt és megbíráljuk azt, hogy a t. kormány Magyarország közjoga tekintetében ezen fontos kérdésben milyen felfogással bir. Ezéit az igen t. ministerelnök úrhoz, mint a kormánynak fejéhez, azt a kérdést intézem : méltóztassék nekünk tisztán és határozottan nyilatkozni arra nézve, vájjon ő és a kormány ellentétben állónak tarja-e közjogunkkal Magyarországon egy magyar nyelvű felsőbb katonai képzőintézet felállítását, avagy ezt csak az opportunismug szempontjából véli elodázhatónak ? Mert, bár ki kell jelentenem, hogy én az opportunitas szempontját sem tartom helyesnek, de mindenesetre a felfogás ily szellemben mégis enyhébb volna. Ifimernünk kell tehát minden áron a helyzetet és én erre kérek a t. kormánytól felvilágosítást; mert a magam részéről mulasztást, sőt többet mondok, bűnt követnék el, ha e perczben hallgatással mellőzném és nem követelném annak felderítését, hogy a t. kormány és a többség milyen felfogásban van. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi minister: T ház! Legyen szabad Ugron Gábor és Beőthy Ákos t. képviselő urak felszólalásaira válaszolnom. (Halljuk. 1 Halljuk!) Eossz néven veszi Ugron képviselő ur, hogy a honvédség fejlődése stb. iránt itt részletesebb előterjesztést nem teszek. Bocsánatot kérek, de én azt hiszem, hogy a honvédség tevékenységét és haladását az ország minden polgára oly nagy figyelemmel kiséri, hogy mindenki teljesen informálva van azokról, a mi a honvédségnél történik. Hogyha a fejlesztés és szervezés akármily irányban intézkedést kivan, e téren minden lépés pénzbe kerül 5 (Mvzgás a bal- és szélső baloldalon) kénytelen vagyok tehát a törvényhozástól kérni a pénzt s kénytelen vagyok indokolni kérésemet. Tehát e tekintetben mindenesetre informálva méltóztatnak lenni. De dissertatiók, beszédek tartására, azt hiszem, szükség nincs. (Helyeslés a jobboldalon.) Én röviden indokolom eljárásomat, röviden szolgálok felvilágosítással, deelamatióra azonban absolute semmi hajlamom nincs. (Helyeslés a jobboldalon.) Meszlényi Lajos: Tüzérség kell, nem declamatió! (Dérültég a szélső baloldalon.) B. Fejérváry Géza, honvédelmi minister: Azt mondta a t. képviselő ur, hogy miután tüzérség és műszaki csapatok nincsenek a honvédségnél, ez bizalmatlanságra mutat, a felsőbb, ha jól hallottam: a bécsi körök részéről, vagy nem tudom, hogy méltóztatott mondani. A mi a bizalmatlanságot illeti, erre már annyiszor voltam bátor azt válaszolni, hogy itt a bizalmatlanság a priori ki vau zárva, hanem pénzről van szó (Ellenmondás és derültség a szélső baloldalon. Egy hang: Megadjuk!) és szó van arról, hogy a legénység, miután a tüzérségnél és a különleges fegyvernemeknél két év alatt kioktatni teljes lehetetlen, tovább legyen kénytelen szolgálni. Méltóztatnak tovább szolgálni, elfogadom. A képviselő ur ne tartson attól, hogy a csatatérért a magyar dicsőséget, a magyar nevet veszély fenyegeti a honvédségnél. A közös hadsereg részéről már béke idejében nyilvántartatnak a tüzérség és különleges csapatok, a melyek szintén magyarok és biztosíthatok mindenkit, hogy [azok is mindent •el fognak követni a csatatéren, hogy a magyar névnek dicsősége neveltessék s meg lehet a t. képviselő ur győződve, hogy vállvetetten s a legjobb egyetértésben fognak a csatatéren közreműködni. (Zaj a szélső baloldalon.) Kern hallgathatom el még a t. képviselő urnak azt a megjegyzését, hogy a kormány részéről silány meghunyászkodás volt az, hogy Aradon meg nem jelent. (Közbekiáltások a szélsőbalról: Igaz! Igaz! Ez a legszelídebb kifejezés.) Az ünnepélynek hivatalos jellege nem volt. Polónyi Géza: Nemzeti jellege volt! (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi minister : Hivatalos jellege nem volt és ha valamely