Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-424
312 mert most már a harmadik ízben történik új felszerelés. Thaly Kálmán: Kifogásoltam én tavaly is, most csak példaképen hoztam fel! B. Fejórváry Géza honvédelmi minister: Hát jó; constatálorn, hogy a t. képviselő urerre nézve már 1889-ben kifogást tett. Legyen szabad akkor adott válaszomat felolvasnom. (Halljuk! Halljuk! Olvassa)': „Először a régi hátbőröndök átalakítása és megváltoztatása. Ez nagy munka. Másodszor új, kis hátbííröndök szükségesek, a mint már a közös hadsereg csapatainál rendszeresítve vannak Harmadszor új lőszertáskák bevásárlása. Ezek a régiekből nem alakíthatók át. Az egész hordkészülék átalakítandó, részben új alkatrészekkel pótlandó." Thaly Kálmán: Kétfejű sas a hasában! B. Fejérváry Géza honvédelmi minister: Bocsámitot kérek, még nem méltóztatott látni; csak ha majd látni fogja, akkor tessék kifogásolni. (Tovább olvas): „Azonkívül igen nagy költségbe kerül ezen tárgyak szállítása. Minthogy én nem vagyok abban a helyzetben, a honvédség keretlétszáma, miatt s mert mesterembereiéi nincsenek, hogy saját regiében — mint mondani szokták — végeztethetnék bizonyos munkákat, mint a közös hadseregnél történik: kénytelen vagyok az átalakítandó tárgyakat kiviilről beküldetni s ha elkészülnek, ismét kiküldetni. És minthogy itt minden egyes darabnak az ára meg van állapítva, ezen árak alapján vettük fel a 18 frtot fejenkint a költségvetésbe. Ezekben voltam bátor azon költségeket részletezni; ha még részletesebb felvilágosításokat kivan a t. képviselő ur, négyszemközt mindig kész vagyok azokat megadni. A t. képviselő ur azután még sok dologról szólott, Thaly Kálmán: Hát a lovasság! B. Fejérváry Géza honvédelmi minister: A lókiadásban semmi legkisebb akadály nincs. Igen is volt, a mint előre láttuk, tavaly, a mikor 20 új lovasszázadot rendszeresítettünk és a lovakat nagyobb számban kellett bevásárolnunk és idomítanunk; de előre láttuk azt is, hogy csak az első szempillantásban lesz egy kis nehézség. És ez csakugyan nagyon rövid ideig tartott, csupán tavaly őszszel, most pedig már a legkisebb nehézség sincsen. Méltóztatott fejtegetni azon szellemet— Thaly Kálmán: A feketesárga zászló! (Derültség a szélső baloldahn.) B. Fejérváry Géza honvédelmi minister: Azt méltóztatott mondani, hogy jó lesz a czéltábláknak feketesárga szint adni, mert akkor azután nagyon jól találnak a honvédek. Már engedelmet kérek, a t. képviselő ur és pártja ép az ellenkezőt bizonyítják régóta: (Halljuk! r 4-én, esfttirtBkSn. 1890. Halljuk!) mindig czéltäblául veszik azt a feketesárga szint, de azért a szeget sohsem találják a fején. (Tetszés jobbfélöl Igás! Ugy van!) Thaly Kálmán: Tessék csak visszaemlékezni a véderő-vitára! B. Fejérváry Géza honvédelmi minis ter: Még akkor sem. Thaly Kálmán: Hát az aradi ünnepről semmit sem hallunk? B. Fejérváry Géza honvédelmi minister I Az aradi ünnepre szabad volt mindenkinek oda menni, a ki akart, de hivatalból senki sem küldetett. (Felkiáltások a szélsőbalon: Elég hiba!) B. Fejórváry Géza honvédelmi minister: Az nézet dolga! (Felkiáltások a szélső baloldalról: Eltiltották őket a megjelenéstől!) Nem tiltottam el senkit! Bolgár Ferencz t. képviselő ur azt mondja, hogy 1888. óta 38%-kal emelkedett a költséges hogy jó volna lassúbb tempóban haladni. Megengedem, hogy a mi a pénzbeli kiadásokat illeti, lassúbb tempóban haladni talán jó; de méltóztatik tudni, mikor a kereteket szaporítjuk és most egyszerre négyszer annyi keret lesz, mint eddig volt, a mit Bolgár Ferencz t. képviselő ur is talán átlát, hogy szükséges volt... Bolgár Ferencz: Igen! Báró Fejérváry Géza honvédelmi minister: Hogy akkor egyszerre annyira felszökkent a költség, arról én nem tehetek. Pénz nélkül katonákat fentartani nem lehet, én legalább nem találtam fel annak a titkát. (Élénk derültség.) A mi különben a lassúbb tempóban való haladást illeti, igen sokszor hallottam már különböző megjegyzéseket nemcsak itt, de másutt is, hogy hajdan a boldogult bécsi hadi tanács nagyon lassú tempóban haladt; haladjunk gyorsabban. Én gyorsabban haladok, most ez sem tetszik; az ember tehát igazán nem tudja mit csináljon, hogy kielégítse a t. ellenzéket. (Élénk derültség és tetszés jobbfelöl.) Adatokat kér a t. képviselő ur a lionvédség előmeneteléről, harczképességéről sth. Erről itt részletes előadásokat tartani, azt hiszem, nem szükséges. A t. képviselő urnak és mindenkinek alkalma van a gyakorlatoknál meggyőződni arról, hogy mit csinálunk. Azután azt hiszem, hogy a legfőbb hadúr elismerése mindenesetre az urak előtt is nyom valamit a latban és Ü7Á, ugy gondolom, a t. képviselő ur is el fogja ismerni, hogy a harczképességet okvetlenül emeltük a keretek szaporításával. Méltóztatik tudni, hogy a gyalogságnál is állandó kereteket szerveztünk, minek következtében a csapatoknak állandó parancsnokaik vannak; a legénység mindig egy és ugyanazon osztályba, századba lesz beosztva, ismeri felebbvalóit, a 424. orseágos ülés decitemlx